Program


Csík Zenekar és barátai

Csík Zenekar és barátai

Huszonnégy éve annak, hogy a Csík Zenekar megalakult Kecskeméten. Jó tíz éven át kimondottan régi vágású paraszti muzsikát játszottak, csupa-csupa tiszta forrásból. A kezdetben főleg táncházi körökben ismert együttes az ezredfordulóra kezdett koncertzenekarként is befutni, így a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján a magyar népzene egyik reprezentánsa lett.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2012. április 15. vasárnap, 20:00

Ugyancsak erre az idő esett egy másféle „utazás” kezdete is. A kor falára című 2001-es album címadó számában egy magyarpalatkai dallamot úsztattak át szvingbe, azt kutatva, miként „boldogulna” egy régi magyar dallam az „újvilágban”.
A 2005-ös Senki nem ért semmit című albummal megint csak tovább álltak. A felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett ugyanis három Kispál és a Borz-számot, és Lovasi András szövegével-énekével egy amerikai bluest is eljátszottak. Nem is akárhogy. Azok éppúgy belesimultak a magyar népzenébe, mint a Csík együttes hangvételébe. A magyar nép- és rockzene kapcsolatában ezzel megszületett a „tradicionális rocketno”, melyben immár „a népzene kebelezte be a rockzenét”. Ez az új stílus 2008-ban újabb átiratokkal gyarapodott, sőt. Az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozásból valamiféle himnusz kerekedett, mely immár több mint négymillió rákattintást jegyez a YouTube-on, olyan népszerűvé téve a Csík Zenekart, amire addig a folkzenekarok körében nem volt példa.
Aztán jött a SzívestÖRÖMest CD/DVD, ami hangban és képben örökítette meg a zenekar 2009-es óévbúcsúztató koncertjét Presser Gábor, Kiss Tibor és a Dresch Quartet közreműködésével.
A 2011-es müpa koncerten pedig nagy sikerrel mutatták be a Vivace Kamarazenekar közreműködésével Lukács Miklós szvitjét, melyben a komolyzenével “ölelkezik” a népzene.
A mostani koncerten a már szinte “kötelező” számok mellett Presser Gábor és Lovasi András közreműködésével elhangzanak dalok a vadonatúj Csík lemezről, de abban is biztosak lehetünk, hogy Csíkék és barátaik újabb meglepetésekkel szolgálnak ezen az estén!

Ajánlatunk


Fadinard esküvőre készül, de a lova megeszi egy katona szeretőjének szalmakalapját. Hogy a tomboló katona ne verje szét a lakását és a lagziját, Fadinard kénytelen beszerezni egy ugyanolyan kalapot, miközben menyasszonyt, apóst, násznépet kell percenként leszerelnie. Kortalan francia csúcsbohózat.

zenés party két részben

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.

Ajánló


A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A…

Agatha Christie: Az Egérfogó krimi két részben A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól.

Hőseink mindent megtesznek, hogy megtalálják a receptet ebben a szellemes, frivol, sikamlós és pikáns komédiában. És még az is kiderül,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat