Program


Swingoperett

Swingoperett

A Kálmán Imre Teátrum műsorán az operett, opera és musical produkciók - mint a Csárdáskirálynő 1917-es Broadway változata, a Riviera girl vagy a Kreatív kapcsolatok című kortárs opera - mellett májusban és júniusban egy, a legszebb orfeumi hagyományokat megidéző programsorozattal várjuk Önöket.  több

Felelevenítjük a Nagymező utca 17. legfényesebb időszakait, amikor a kor nagyszerű színészei, zenészei és humoristái szórakoztatták egyedi, és mindig színvonalas műsorukkal a Pesti Broadway közönségét. Az Orfeum Fesztivál keretében a Budapesti Operettszínház sztárjai csábítják majd a nézőket a műfajok közötti könnyed kalandozásra egy-egy izgalmas műsorral.

Elsőként Swingoperett című estünkre invitáljuk Önöket, amely során népszerű operett slágereket, egyebek mellett Ábrahám Pál, Kálmán Imre és Zerkovitz Béla dalait hallhatják swingre hangolva, Fischl Mónika, Homonnay Zsolt, Szinetár Dóra és Kerényi Miklós Máté tolmácsolásában, akik egy sztárvendéggel, Felföldi Anikóval kiegészülve mutatják majd meg, hogy az operett és a swing tökéletesen megfér egymás mellett. A zenei keretet Bársony Bálint és Zenekara biztosítja, akik az Amerikai komédia és A chicagói hercegnő című előadások után ismét nálunk bizonyítanak.

Ajánló


Utazzon velünk vissza a lóverseny aranykorába, amikor ez volt a legrangosabb szórakozási lehetőség:…

Tom Jones 50 éves karrierjét lenyűgöző módon a szakadatlan fejlődés jellemzi. Amellett, hogy…

Jerry Herman–Harvey Fierstein: Az Őrült Nők Ketrece Musical két részben, a Kultúrbrigád és…


Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat