Richard Strauss: Don JuanMaurice Ravel: G-dúr zongoraversenyClaude Debussy: Pelléas és Mélisande – szvitRichard Wagner: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és IzoldábólKortársak, imádók és imádottak egy estén. Richard Strauss számára Wagner volt az etalon – karmesterként a Trisztán és Izoldával debütált –, de aprónak érezte magát hozzá képest: „Wagnerrel a zene elérte csúcspontját. Én csak kullogok mögötte.” A valóságban Strauss bombasztikus sikereket ért el. Az erotikus töltetű, felkavaró Don Juan, amelyet 1908-ban Budapesten is vezényelt, sztárrá tette a 25 éves szerzőt. Szimfonikus költeményében lenyűgöző bátorsággal nyúlt a zenekari hangzáshoz, amit a zenészek és a közönség máig hálásan fogad. Ravel csillogó G-dúr zongoraversenyében a jazz inspirálta vibráló első tétel után befelé utazunk, majd újra kitárulkozó jazzes lüktetés uralja a művet. A darabot a nemzetközi sikereket halmozó francia zongoraművész, Bertrand Chamayou játssza. Chamayou korábban dupla lemezt adott ki Ravel összes szólózongorára írt művéből, mely a brit Gramophone magazin szerint is „lélegzetelállítóan gyönyörű, és felismerésekkel teli”. Wagnert Debussy is imádta, de ő igyekezett tudatosan kikerülni a hatása alól. Egyetlen befejezett operája, a Pelléas és Mélisande máig friss mű, amelyben valóság és álom között lebegünk egy idő, kimondott érzelmek és cselekvés nélküli cselekmény sodrásában. Az opera szimfonikus szvitváltozatát Marius Constant állította össze. A koncert egy borzongatóan szép dallammal zárul az idol, Wagner Trisztán és Izoldájából. A melankolikus és eksztatikus Előjáték és szerelmi halál rögtön beszippant, és „narkotikumként hat”.
Nagymama, lány, unoka. Mindegyik mást akar, mindegyik másként, mással szeretné élni az életét. Teri például szeretője mellett képzeli el a mindennapjait. Lánya, Emma egy titokzatos kis jövevénnyel. De mit szól mindehhez a vidéki Mama, aki váratlanul beállít a pesti lakásba? A nevetés kódolva van..
„Háromfogásos gourmet menü” – jellemezte a Bachtrack kritikusa Paavo Järvi koncertjét, amelyen Sibelius, Tüür és Beethoven egy-egy darabját tűzte műsorra. A Grammy-díjas észt-amerikai karmester hasonlóan ínyenc programmal érkezik a BFZ-hez is.
„Az ok, ami miatt a Szerelmes Shakespeare-t az irodalommal foglalkozó kutatók és kritikusok is élvezetesnek találják, nem más, mint hogy a narratíva nagyon öntudatosan játszik el azokkal az életrajzi fantáziákkal, amelyek az idők során Shakespeare köré épültek.” (Adam Hooks)