Goldmark terem

Goldmark terem

Budapesti Zsidó Hitközség megújult Goldmark Terme, amely funkcióját tekintve a jövőben turisztikai és kulturális központként működik majd, a Dohány utcai zsinagóga mögött, a Wesselényi utca 7. szám alatt várja a látogatókat. Az Európai Unió támogatásával megvalósított fejlesztés nem csak a terem felújítását jelentette, hanem számos új turisztikai szolgáltatás is megvalósul a XXI. Század színvonalán. Júniustól a Magyar Zsidó Levéltár állandó kiállítása mutatja be a Pesti Zsidó Negyed történetét a terem hátsó részében, az első emeleten pedig az új családfa kutató központ vár minden érdeklődőt, ahol a Magyar Zsidó Levéltárban őrzött eredeti dokumentumok mellett a kutatást segítő adatbázisok, kézikönyvtár és tapasztalt, több nyelven beszélő munkatársak várják az érdeklődőket. A földszinti látványraktárban pedig a vidéki közösségek megmaradt iratanyaga lesz látható. A jelentős fejlesztés nyomán új munkahelyek jönnek létre, de a Goldmark Terem felújításával a Budapestre látogató turisták számára is újabb látnivalókat kínál a Pesti Zsidó Negyed. A kiállítás és a terem a Dohány utcai zsinagóga nyitvatartási idejével megegyezően tart majd nyitva.
Tovább Budapest,

Goldmark terem


Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat