Budapesten, a Teréz körút 48. szám alatt található a Játékszín.
A Nyugati pályaudvar elődje, az úgynevezett indo- vagy indítóház helyén, a Fabriken Gasse, későbbi Gyár utca 21-ben (ma Jókai utca) 1898-ban épült ez az ötszintes, 37 lakásos bérház, amelynek aljában a lakók kényelmét biztosító garázst is kialakítottak.
Ennek a garázsnak, vagy kocsiszínnek a helyén nyílt meg 1912. október 30-án a Ferenczy Károly vezette Ferenczy Kabaré. 1913. február 1-én, három bemutató után, a csökkenő bevételek miatt a Ferenczy Kabaré beszüntette előadásait.
A terem tulajdonosai, egy malomtulajdonos és egy építész, 1913 novemberében Paulini Bélának engedélyezik egy újabb színház nyitását, melynek neve Pesti Kabaré. Ez a társulat is csak két hónapig tudta magát fenntartani.
1916-ban Sziklay Kornél komikus színész, a városligeti Kis Színkör egykori igazgatója vette át e termet. Neki köszönhetjük, hogy a főbejáratot áthelyezte, újításként áttöreti a körúti falat, a színház főbejáratát átteszi a Teréz körútra, ezzel nagyobb nyilvánosságot biztosított színházának, az Érdekes Kabarénak, mely 1917 nyaráig működött.
Az új tulajdonos Dobos István, Bella Andorra bízta a vezetést, és 1917. szeptember 18-án megnyitotta az Intim Kabarét.
1923. december 1-én nyílt meg a Terézkörúti Színpad. A színházat irányító részvénytársaságot ügyvezető igazgatóként Roboz Aladár vezette, a művészeti igazgató Nagy Endre, az igazgató Salamon Béla volt. A termet Dévényi Frigyes tervei alapján alakították át, a kivitelező Székely Dezső építőmester volt. Megnagyobbították a színpadot, a földszint oldalpáholyok megszüntetésével azonban nem lett kisebb a nézőtér, mely ekkor 364 néző befogadására volt alkalmas. Ebben a színházban, ezen a színpadon jelent meg először Vadnai László feledhetetlen Hacsek és Sajó párosa, Komlós Vilmos és Herczeg Jenő alakításában, és itt konferált először Kellér Dezső is. A kabaré 1938-ig működött.
1939-ben Sallay György vezetésével alakult meg a Kamara Varieté, mely 1951-ig viselte ezt a nevet.
1951-54-ig Artista Varieté néven folytatta a működését, majd 1954-ben visszakapta a Kamara Varieté nevet, de programját továbbra is artista- és varieté-jellegű műsorszámok alkották.
1959-ben a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat, melyhez a Kamara Varieté is tartozott, elhatározta a helyiség átépítését, mivel az artistaszámokhoz nagyobb színpadra volt szükség. A színpad szélességét 3,5 méterrel, mélységét 2 méterrel megnövelték. Ekkor készült el az új előcsarnok is, mely összeköti a Jókai utcát a Teréz körúttal.
A Kamara Varieté 1977-ben zárt be, majd 1978. október 4-én megnyílt a Játékszín.
A színház elsősorban befogadó színházként működött, de létrehoztak saját produkciókat is. Az első bemutató William Shakespeare Hamlet című műve volt Kőváry Katalin átdolgozásában, a Kaláka együttes zenéjével, Kozák András előadásában. 1980-ban részleges felújításra került sor, majd 1988-ban a MÜBER beruházásában teljesen felújították. A Csemege Vállalattól és a Taverna Vállalattól összesen 93,5 négyzetméterrel megnövelték a színház alapterületét, így lehetőség nyílt büféhelyiség kialakítására is. Megvásároltak két lakást is, ezekből alakították ki a zsinórpadlást, valamint az emeleti irodahelyiségeket.
A színházat Giricz Mátyás után, 1982. december 1-től 1992. május 30-ig Berényi Gábor irányította. 1992-től Balázsovits Lajos lett a Játékszín igazgatója. 1999. április 1-től a Játékszín átalakult Játékszín Teréz körúti Színház Közhasznú Társasággá.
A színház 2012. július 30-án, az állami támogatások megvonásának következtében, bezárásra kényszerült.
Ám, szerencsére csak egy hosszabb nyári-szünetnyi idő telt el, és még 2012. október 30-án - a színházépület 100 éves évfordulóján - a Játékszín, Németh Kristóf igazgató irányításával immáron magánszínházként ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.
2013 nyarán felújításra került az előcsarnok és a nézőtéri büfé. A földszinti társalgóhelyiséget egybenyitották a régi büférésszel, így növelve a nézők által igénybe vehető területeket.
Új büfét alakítottak ki, amely már inkább a kávéházak, mintsem egy szokványos színházi büfé hangulatát idézi. A Művészbejáró elnevezésű klubban helyet kapott egy kis pódiumszínpad is, ahol hamarosan izgalmas irodalmi, zenei és egyéb szórakoztató programokkal várják a nagyérdeműt.
A földszinten helyet kapott még egy férfi, és egy női-mosdó, valamint egy mozgáskorlátozottak számára kialakított mellékhelyiség.
2014 nyarán átalakult a főbejáratnál lévő jegypénztár is. Az újonnan kialakított térben nem csak a Játékszín előadásaira lehet jegyeket vásárolni, mivel hamarosan nemzetközi jegyiroda funkciót is betölt majd, illetve a shop részben, különböző ajándéktárgyakat is vásárolhatnak a Játékszín vendégei.
A nézőtér is megújult. Teljes padlószőnyeg csere, valamint a nézőtéri székek teljes felújítására, átkárpitozására is sor került, szintén szolgálva ezzel is, a közönség kényelmét.
Jelenleg 269 néző befogadására alkalmas a Játékszín nézőtere, kiegészülve az erkély utolsó sorában, 13 fixen beépített pótszékkel.
PARKOLÁS
Nézőinknek az EZ Park biztosít kedvezményes parkolási lehetőséget előadásnapokon 18.30-tól 22.30-ig egységesen 500 Ft parkolási díj ellenében a Weiner Parkolóházban (Budapest, VI. kerület, Weiner Leó u. 16.). Egy gépkocsira vonatkozó kedvezmény igénybevételéhez egy darab, a színház pecsétjével ellátott színházjegy szükséges. A jegyek lebélyegeztetésére a pénztárban, a szervezésen és az előadások szünetében a ruhatárban van lehetőség. A parkolórendszer rendszámleolvasással működik, ezért a beparkolásnál a néző bizonylatot nem kap.A kedvezmény igénybevételéhez parkolóházból való távozáskor a lepecsételt jegyet szükséges leadni. A parkolóházi kedvezmény a szombati és vasárnapi előadásokra nem érvényes, mivel az utcán ingyenes a parkolás.
Az elegáns londoni emeleti lakás Philipé és Joanáé. Hetek óta tart a renoválás, nagy a felfordulás. Philip és Henry sikeres gyermekkönyv-kiadók, irodájuk a földszinten található. Henry nagy nőcsábász. Amíg Philip a feleségével vendégségbe készül, addig Henry egy hölgy ismerősével randizna társa lakásában...
Bereczki Zoltán egyszemélyes darabbal jelentkezik a Játékszínben. Amerikai mintára, a nézővel közvetlen párbeszédet folytató, rögtönzésekkel tűzdelt előadást hoz: Dolgok, amikért érdemes élni – Duncan MacMillan tollából.
Richardnak valami hiányzik a munkahelyére való mindennapi ingázáson és a családi életen túl. Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva a vonatablakból észrevesz egy titokzatosan vonzó, fiatal nőt...
Egy francia kisvárostól pár kilométerre, egy magányosan álló hegyvidéki házban játszódik a történet. A család a külföldön tanuló Susanne, a legidősebb lány hazatérését várja. A békés idillt hatalmas sikoly töri meg. Marcelt, a ház urát holtan találják szobájában, késsel a hátában...
Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden világos, ki kinek a kicsodája, ám közbeszól a kémia, meg egy tudálékos szexuálpszichológus – és csak reménykedni lehet, hogy sok félreértés és félre...
Különös játékot talál ki egy baráti társaság: bárkinek megszólal a telefonja, képes vagy szöveges üzenetet kap, együtt hallgatják, olvassák, nézik… A hétköznapi estén váratlan titkok pattannak föl, évtizedes szövetségek kapcsai kezdenek kilazulni… Pedig eddig úgy gondolták, jól ismerik egymást – ám lassanként elszabadul a pokol...
A darab 1970-ben íródott. Remek szerepek, remek komikus helyzetek, remek, ma is friss szövegek. És ez most, 2022-ben is igaz, amikor már nemcsak a televízió az egyetlen kütyü a lakásban.
A különös pár – az élete delén járó mozgássérült arisztokrata és a külvárosi szegény negyedből való fiatalember őszinte barátságáról... A bőrszín nem számít...
Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője. A másik vendég Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne..
Fekete-fehér látványvilággal, zenével, de prózai szöveg és dal nélkül, különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát fölidéző színészi játékkal – és a néző fantáziáját használva eszközként ahhoz, hogy megelevenedhessen az egyszerre mulatságos és elgondolkodtató történet, tisztelegve a filmművészet nagy zsenije előtt.