Színházak Éjszakája

Színházak Éjszakája

Egyetlen éjszaka alatt akár 34 budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajongók 2019. szeptember 21-én, a nyolcadik Színházak Éjszakáján “Te mit viszel magaddal?” Ez a mottója az idei Színházak Éjszakájának, amely során 34 teátrum várja izgalmas, csak ezen az estén látogatható programjaira a karszalaggal rendelkező nézőket. 2019-ben a Magyar Dráma Napján, vagyis szeptember 21-én, szombaton lehet majd versenyt futni az idővel, és minél több színház eseményén begyűjteni az élményeket. A mottó erre is utal: ezen a különleges éjszakán olyan kalandokban lesz részünk, amiket sokáig magunkkal vihetünk Budapest Színházi Főváros kínálatából. Ebben az évben is az a legfőbb cél, hogy a Színházak Éjszakája igazán közvetlenné tegye a közönség és az alkotók kapcsolatát. A szlogen pedig a későbbiek folyamán, az ez évi design kapcsán szintén játékosságra csábítja majd a résztvevőket. Nyolcadik alkalommal is vonzó programkavalkáddal várja az érdeklődőket az évadnyitó színházi fesztivál, délutántól egészen másnap hajnalig. Nyílt próbákra, kulisszajárásokra, színházi várossétákra, közönségtalálkozókra, interaktív élményekre, afterparty-ra mindenképpen lehet számítani - ezek most már kötelező elemei a színházi élményektől hangos estének. A pontos programot szeptemberben teszik közzé a szervezők. RÉSZTVEVŐ SZÍNHÁZAK: ÁTRIUM, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, Dumaszínház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház - Eiffel Műhelyház, Momentán Társulat, MU Színház, Nemzeti Színház, Nemzeti Táncszínház, Örkény István Színház, Magyar Színház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, RS9 Színház, StúdióK, Ódry Színpad - Színház- és Filmművészeti Egyetem, Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, TRIP, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház.

Tovább 1065 Budapest, Nagymező u. 11.

0 esemény


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat