A lovagkorban játszódó mese a Lovagok küzdelméről szól, ahol a legügyesebb, legbátrabb Lovag végül elnyeri jutalmát. A díszlet egy hatalmas vár, ami sok titkot rejt...
„Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”
A Tulipán & zsálya – Kertek, korok, népművészet című kiállítás tárlatvezetéssel válik igazán átélhetővé. A vezetett bejárás során nem csupán tárgyakat látunk, hanem összefüggéseket értünk meg: hogyan formálta a természethez fűződő viszonyunk a magyar népművészet motívumkincsét, és miként él tovább mindez a hímzéseken, bútorokon, viseleteken és kerámiákon.
Becsapja az ajtót. Nem hall meg. Visszaszól. Érvel, kiabál. Tüntetőleg néma marad. Belemerül a telefonjába, egy másik világba, és nem kapcsolódik. Dühös, szomorú, harsány, letargikus, hisztis, érett. Egyszer gyerek, máskor felnőtt. Határt húz. Átlép határokat.
Egy játékos, táncos farsangi buli a Night Express zenekarral, ahol semmi sincs veszve azok számára sem, akik egyedül jönnek, mert előfordulhat, hogy mint a Rómeó és Júliában, a maszkabálban egymásra talál két szerelmes szív.
Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.
Két ember egy pontban összeér. Ez a pont most már közös, itt találkoznak. Megérintődnek. Megérintve lenni annyi, mint valami kivételesen érzékeny, intim, mély állapotba kerülni. Ebben a pillanatban valami igazán fontos, valami lényegi történik. Belül valami megmozdul, megváltozik.
Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.
Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent.
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.
Tudok szeretni? Miért élek? Hogyan ne hazudjak? Van élet a halál után? Mitől félek? Miért félek mitől? – Ivan Viripajev darabjának szereplői a társadalom más-más rétegét képviselik, de közös bennük az első jelenettől az utolsóig nagyon részegek. Ebben a szélsőséges állapotban pedig szélsőséges helyzetekbe kerülnek. Megkérdőjeleződnek azok az alapértékek, amik szerint próbálnak élni a hétköznapokban, és olyan kérdésekre kell választ adniuk, amiket régen nem tettek fel maguknak.
Egy nő elindul, hogy a párkeresés zsákutcái után megtalálja a helyes irányt egy olyan élet felé, amit érdemes élni. Útja egy idegen országon át kanyarodik vissza önmagához. Ezalatt nemcsak azt próbálja megérteni, hogy hol van az ő helye a világban, hanem arra is választ keres, hogy a mesterséges intelligencia korában mit jelent embernek lenni. Mik vagyunk és mivé leszünk, ha ezt az utat járjuk.
Ha elhangzik az a szó, hogy szöveg, egyszerre legalább két művészeti ágat is felidézhet a befogadóban: van, akinek ez az irodalmi szövegeket, míg mások számára először a dalszövegeket juttatja eszébe.
Évek óta sikeres sorozatunk apróbbaknak és nagyobbaknak is szól. Jó hangulatú, szórakoztató formában sok játékkal, mondókával és énekkel a közös mulatságokon bevezetnek a magyar népzenébe és népi hagyományokba.