“Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétel a fontos.” /Karsai Dániel/
Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és a teátristák fantáziája.
A Frankenstein-terv központi kérdése, hogy mit tehet és mit nem tehet a más ember ezen a helyen, ahol mi, a többség fogalmazzuk meg kényszerűen, hogy mi is a másság, napi érdekeink, lakóhelyünk és adott pozíciónk, sikerünk és sikertelenségünk tükrében. Az előadás azt a mechanizmust mutatja fel fájó és nagyon is valóságos, aktív módon, amiben minden idegenkedés megfogan.
Hogyan lett az erdélyi kis faluban felnövő fiúból egy gigaprodukció főszereplője? Majd az Yves Saint Laurent francia luxusdivatház egyik parfümjének a reklámarca?
A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Ödön von Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, és benne a kisember egyéni felelőssége.
A társulat író-rendezői éjszaka és hajnalban kiHalásszák az aznapi hírfolyam legizgalmasabb híreit, majd ezekből reggel tízre darabot írnak, napközben a színészek bepróbálják a hirtelen szült hírdrámát, délutánra felépül a díszlet, elkészülnek a jelmezek, hattól fényezés, héttől meg hadd szóljon.