Vladimir Kostadinović hosszú utat tett meg, amióta a 2013-as Jazz Showcase-en ifjú tehetségként mutatkozott be a magyar közönségnek. A szerb dobfenomén vadonatúj lemezét New Yorkban vette fel Chris Potter, Geoffrey Keezer, Ben Wendel, Joe Locke, Alex Sipiagin és Matt Brewer közreműködésével.
A Müpa gyerekközönségének nem kell bemutatni a nagysikerű Csintekerintő és a Titoktok műsorokat, no meg azok örök gazdasszonyát, Bognár Szilviát. A sok nevetéssel és még több zenével fűszerezett kalandtúrán összeszokott, négyfős zenekara kíséri.
90 PERCES IDŐUTAZÁS A SLÁGEREK VILÁGÁBA
Készülj fel egy felejthetetlen estére, ahol a diszkó aranykorának legnagyobb slágerei kelnek életre három fantasztikus művész előadásában.
Bár abban a legtöbb szakértő és laikus egyetért, hogy a zenei tehetség feltűnő jelenség, a mai napig nehéz definiálni, mit is jelent ez a tehetség valójában. Hogyan születnek a csodagyerekek, és mire van szükségük ahhoz, hogy felnőtt korukban is élvonalbeli előadóművészek lehessenek?
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Nagy ívű dallamok, áradó érzelmek, romantika és valamelyest mégis realisztikus ábrázolás – ilyenek Puccini operái, amelyek különleges helyet foglalnak el a zenetörténetben.
A három hangversenyből álló Lukács bérlet csupa felfedezés. Mindenekelőtt két fiatal karmester nevét jegyezhetjük meg, hiszen a középgenerációt képviselő Héja Domonkos által vezényelt első koncert után a másodikon a harmincegy éves Hontvári Gábor, a harmadikon a harminchét éves Erdélyi Dániel számára kínál lehetőséget a bemutatkozáshoz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.
90 PERCES IDŐUTAZÁS A SLÁGEREK VILÁGÁBA
Készülj fel egy felejthetetlen estére, ahol a diszkó aranykorának legnagyobb slágerei kelnek életre három fantasztikus művész előadásában.
Az ütősök izgalmas világa a törzsi dobolástól a rock and rollig és tovább! Milliónyi hangszer, hiszen szinte bármiből lehet ütőhangszer - becsatlakozni ér!
A 2025-ös nagysikerű nyári Freya bemutatók után 2026. februárban ismét láthatja a közönség a koncertet Magyarországon, ezúttal Győrben.
A koncert programjában az újdonságok mellett, klasszikusnak számító Genesis, Steve Hackett és Djabe dalok is elhangoznak majd.
Jakub Józef Orliński korunk egyik legizgalmasabb előadóművész-egyénisége. 2021-ben a koronavírus-járvány miatt csak streamelt koncerten találkozhatott vele a Müpa közönsége, 2026 márciusában azonban élőben hallgathatjuk a több mint egy évtizede nagy sikereket arató, de még mindig csak harmincnégy éves lengyel kontratenort – és breaktáncost.
A legendás ABBA legnagyobb slágerei Európa egyik legjobb revival zenekarának előadásában! A műsor az 1974-es Eurovíziós győzelem 50. évfordulója előtt tiszteleg a Waterloo-val! A híres ABBA együttes ötvenedik születésnapját ünnepli! A tiszteletére rendezett show szlovákiai városokba is eljut.