Koncert, zene

968 program


Zorán koncert Jegyvásárlás
13 Esemény
Csili Művelődési Központ

Denis Bouriakov Budapesten Jegyvásárlás
13 Esemény
Budapest Music Center

Denis Bouriakov a Budapesti Fuvola Akadémia meghívásának eleget téve érkezik Magyarországra, ahol nemcsak koncertezik, de a program résztvevői számára nemzetközi mesterkurzust is tart.

Kolompos Jegyvásárlás
13 Esemény
Benczúr Ház Kulturális Központ

Az új esztendő első találkozását új dalokkal, játékkal, tánccal, vigassággal töltjük, mert a népi hiedelmek is azt tartják, amilyen az újév első napja, olyan lesz az egész esztendő. /Regölés, Újév-köszöntő, Háromkirályok dala /Idén új színfolt a műsorban a Csodaszarvas-legendának a felelevenítése.

Budapest Bár koncert Jegyvásárlás
13 Esemény
MOM Kulturális Központ

A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, swing, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra. Különleges zenei élményként, tökéletesen házasítják a különböző stílusokat.

Halász Judit Játszunk Együtt Jegyvásárlás
13 Esemény
VOKE József Attila Művelődési Központ

A Dunakeszi Teátrum nagy kedvence újra színpadunkon!

BOHÉMÉLET (élő operaközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A világ egyik legnépszerűbb operája Puccini klasszikus dallamaival és Richard Jones új rendezésében tér vissza a Royal Opera House színpadára. A 1830-as évek Párizsában játszódó, megható történetben Mimìt a bolgár szopráncsillag Szonja Joncseva, Rodolfót a világ vezető operaházaiban rendszeres fellépő amerikai tenorsztár, Charles Castronovo alakítja.

Szörényi75 - István, a király Jegyvásárlás
13 Esemény

A kerek születésnapon lép először közönség elé az „István” operás csapata, és ekkor még hangversenyszerűen játsszuk el a művet, afféle élő lemezfelvételre is alkalmas anyagként, Gyöngyösi Levente, a régi Szörényifan zeneszerző szimfonikus-„operisztikus” átiratában.

Valentin napi Retro Party a Retró Rádió DJ-ivel Jegyvásárlás
13 Esemény
VOKE József Attila Művelődési Központ

Belépés csak 18 év felettieknek!

BÁKK Manó Farsangja az Alma  Együttessel Kapunyitás: 15:00 Jegyvásárlás
13 Esemény

Az esemény megvalósításában a Mazsola Játszóház is részt vesz, játékos programokkal készülünk a sztárfellépő pedig az Alma Együttes lesz, akik igazi farsangi hangulatot teremtenek majd a BÁKK-ban!

Musical est Janza Katával Jegyvásárlás
13 Esemény
Egressy Gábor Szabadidőközpont

Egy felejthetetlen musical estre várunk mindenkit, hiszen a musical irodalom legszebb szerelmes dalai és duettjei fognak elhangzani mint a Rómeó és Júlia, a Rudolf, a Love story vagy az Operaház fantomja. A csodás duettek természetesen lenyűgöző hangú, népszerű musical színészek tolmácsolásában hangzanak majd el.

Rost Andrea (szoprán), Vigh Andrea (hárfa), Kelemen Barnabás (hegedű) Jegyvásárlás
13 Esemény

ROST ANDREA, VIGH ANDREA ÉS KELEMEN BARNABÁS

Ute Lemper: Randevú Marlenével Jegyvásárlás
13 Esemény

1988-ban a párizsi Kabaréban nyújtott alakításáért Ute Lemper Molière-díjat kapott, és Marlene Dietrichhez hasonlította a sajtó. A pályafutása kezdetén álló, huszonnégy éves Ute kissé kínosnak érezte, hogy minden idők leghíresebb kabaré-énekesnőjéhez mérték, és küldött egy levelet Dietrichnek, hogy kimentse magát.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/2. Jegyvásárlás
13 Esemény

A hangverseny szólistái között a hegedűszólamot korunk talán legnagyobb hegedűművésze, Maxim Vengerov játssza, aki ezúttal karmesterként is bemutatkozik, Ránki Fülöp és Devich Gergely pedig a mai fiatal hangszeres művészek legjobbjai közé tartoznak.

Barokk koncert: Locke, Rebel, Marais, Vivaldi, Telemann Jegyvásárlás
13 Esemény

Jordi Savall élő legenda, a régizene koronázatlan királya. A Fesztiválzenekar barokk együttesével közös koncertjén a vihar, a mennydörgés és a víz dicséretét juttatja főszerephez a tőle megszokott energiával és meghökkentő eszközökkel.

Egy fess pesti este - Kamarás Iván koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Az Egy fess pesti este nem egy hagyományos színész koncert-est. A ‘20-60-as évek lüktető, magyar (nem csak film) zenéi, a Meseautótól, a Jamaicai trombitáson át, a Kicsit szomorkás a hangulatomtól, a Villa Negráig. A dalok a múltba repítenek ugyan, de abszolút mai hangzással.

St.Martin Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény
Sancti Martini Kft

Az összhatás és maga a varázs a látvánnyal elkezdődik, de a hangzással teljessé válik. 2020-ban július 18-án várom önöket St.Martin koncertre.

Lajkó István és a David Oistrakh Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

Mendelssohn: 6. (f-moll) vonósnégyes, op. 80 Csajkovszkij: 1. (D-dúr) vonósnégyes, op. 11 SZÜNET Dvořák: 2. (A-dúr) zongoraötös, op. 81

Alma koncert Tatabányán Jegyvásárlás
13 Esemény
A Vértes Agórája

Alma koncert idén is Tatabányán! Mindenkit várunk szeretettel a koncertre, Gyertek Bulizni!

Vigadó 2 - Mendelssohn / Schubert / Kelemen Barnabás Jegyvásárlás
13 Esemény

Mendelssohn: Hebridák-nyitány Mendelssohn: e-moll hegedűverseny Schubert: B-dúr polonéz Schubert: VIII. (befejezetlen) szimfónia Hegedűn közreműködik és vezényel: Kelemen Barnabás

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy lemezbemutatós, mesélős est – ŐSBEMUTATÓ

Borlai Gergő: Divided 3 / JAZZMŰHELY Jegyvásárlás
13 Esemény

Az immár Los Angelesben élő Borlai Gergő vidám, funkys perceket ígér a Divided 3 koncerten. Két korábbi Divided-estje is számos meglepetést tartogatott, a mostani harmadik alkalommal a sztárparádé és a különleges hangszerkiosztás folytán is számíthatunk izgalmakra.

Gospel koncert a Mátyás-templomban -  Joan Faulkner és barátai a Csík Gusztáv Trióval Jegyvásárlás
13 Esemény

Ezen az estén Ön is részese lehet annak a rendhagyó gospel koncertnek, mely a keresztény kultúra fellegvárában, a Mátyás-templomban kerül megrendezésre. Két világ, két kultúra melynek közös pontja a zene, amit - az egyik fellépő művészt, Joan Faulknert idézve - „át kell engedni a lelkünkön”.

BONNIE TYLER Jegyvásárlás
13 Esemény
Barba Negra Track

Gaudeamus bérlet V/3. Jegyvásárlás
13 Esemény
Zuglói Filharmónia

Budapest Bár koncert Nagykanizsán Jegyvásárlás
13 Esemény
Hevesi Sándor Művelődési Központ

A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, swing, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra. Különleges zenei élményként, tökéletesen házasítják a különböző stílusokat.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/1. Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha címet akarnánk adni a hangversenynek, ezt írhatnánk: Óda a szabadsághoz és a hősiességhez. A műsorban szereplő három mű egy évtized leforgása alatt keletkezett: a zongoraverseny 1800-ban, az Eroica szimfónia 1805-ben, az Egmont nyitány pedig 1809-ben.

Várallyay Petra. Jazz itt! Jegyvásárlás
13 Esemény

A hétgyermekes zenészcsaládból származó, Orszáczky- és Junior Artisjus-díjas Várallyay Petra első nagy sikereit klasszikus hegedűsként érte el, később azonban érdeklődése egyre inkább az improvizatív fúziós zene és a komponálás irányába vitte. A hegedülés mellett kiválóan zongorázik, énekel, hangszerel és szöveget is ír.


Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat