Koncert, zene

1194 program


Szekeres Adrien - Adventi koncert

Madách Imre Művelődési Központ

Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.

A szív ékköve

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Műsoron:
Dvořák: E-dúr vonósszerenád, op. 22
Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64

Pezsgő dallamok és népszerű slágerek a klasszikus zene és a jazz világából… A város hagyományos, újévi koncertjén ismét nagy zenei egyéniségek lépnek színpadra: Kozma Orsi jazzénekes, Oravecz György zongoraművész és a Hot Jazz Band muzsikáját élvezhetjük!
Köszöntő beszédet mond Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere.

HANUKA KONCERT 2025

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Hanuka a fény ünnepe!

Idén Hanuka előestéjén Gerendás Péter és barátai hozzák el a fényt a Marczira: a Gerendás Trió (Gerendás Péter – ének, gitár; Gazda Bence – hegedű; Mády Kálmán – ütősök), Für Anikó, valamint a Klein Judit vezette Scheiber Gimisek Salom kórusa.

Újabb egyedi produkcióval invitálja a közönséget a Cziffra Fesztivál: a Bajnokok ligája című kétrészes sorozattal. Az első koncerten a jazz és a népzene kiválóságai állnak egy színpadra, olykor meglepő, eddig még nem hallott formációban.

Karácsonyi nagykoncert

Vendég: Falusi Mariann

Matinékoncert: Marouan Benabdallah zongorakoncertje

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Rúzsa Magdi koncert

Diósgyőri vár

Kapunyitás: 19:00


A bagdadi tolvajtól a Cápa zenéjén át a Star Warsig. A Koncert a filmzene nagy korszakain átívelő válogatás a huszadik vagy huszonegyedik század zenei klasszikusaiból.

Idén 19 éves a Fonogram-díjas Group’n’Swing Zenekar, melyet tíz professzionális zenész alkot, akik a swing és boogie műfajok mesterei. Repertoárjukban a legnagyobb slágerek csendülnek fel olyan legendás előadóktól, mint Ray Charles, Michael Bublé, Nathalie Cole vagy Louis Prima. Műsoruk minden korosztályt megszólít, garantálva a szórakozást és a táncos hangulatot.

THE MUSIC OF LUDOVICO EINAUDI TRIBUTE

PKK Apáczai Művelődési Ház

Ne hagyja ki a gyönyörű zene felejthetetlen estjét, amelyen a világ egyik legkiválóbb zongoristája és zeneszerzője, Ludovico Einaudi dallamai csendülnek fel egy briliáns cseh zongorista előadásában.

Adventi hangok az elfogadásért - Jótékonysági aukció és koncert a fogyatékossággal élő gyermekekért

Boogie Show – Veszprém

Hangvilla - Multifunkcionális Közösségi Tér

Egy virtuóz este a boogie woogie külföldi és hazai sztárjaival! A nagy sikerű Boogie Show produkciót most először láthatod Veszprémben a 2026-os turné keretében.

Adventi Koncertek

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar évek óta élő ünnepi hagyománya, hogy a 13. kerületben, a Pozsonyi úti református templomban tartja adventi hangversenyét.
A világhírű együttes műsorában barokk és romantikus művek csendülnek fel, a karácsonyi várakozás jegyében.

Tóth Vera - Ünnep: Lélek hangjai

Budapest Kongresszusi Központ

Tóth Vera különleges, lélekemelő karácsonyi nagykoncertje idén újra Budapesten, s 2017 után visszatér a Kongresszusi Központ falai közé. Mint minden évben, most is egyedülálló előadásra készül.

Charlie Koncert - Mindenen túl...

Budapest Kongresszusi Központ

Soltész Rezső és zenekara különleges karácsonyi koncerttel varázsolja el közönségét, amely többek között a Szegedi Nemzeti Színházban és a debreceni Nagytemplomban már elvarázsolt egyedülálló hangulatával. A produkció a művész legújabb szimfonikus dupla albumára épül, a korábbi karácsonyi CD-trilógia legszebb dalaival, magyar szövegekkel.

A Gödöllői Szimfonikus Zenekar és a Farkas Gábriel Band közös karácsonyi koncertje.

Francia est a kifinomultság, a színek, a hangulatok – és a pátosz – jegyében. Debussy műve, az Egy faun délutánja a születő impresszionizmust, Saint-Saëns két kompozíciója, az a-moll csellóverseny és a rendkívül népszerű Orgonaszimfónia a romantikát képviseli – az utóbbi nem kevés Liszt-hatást is befogadva.

Az Oscar-díjas Tan Dun kiemelkedő jelentőségű operája a keleti filozófiát a nyugati zene nyelvével ötvözi. A mű először hangzik el Magyarországon – méghozzá a szerző vezényletével. A VII. században játszódó történet egy japán herceg és egy kínai hercegnő szenvedélyes szerelmét, valamint a legendás Lu Yu-féle Teáskönyv utáni végzetes kutatásukat meséli el.

Ünnepi est világsztárokkal – a Liszt Ferenc Kamarazeneikar születésnapi hangversenye a Zeneakadémián

Négy éven át kísérte kamerával Kurtág György mindennapjait az Ezüst Medve-díjas filmrendező, Nagy Dénes. A 2021 és 2025 között született dokumentumfilm messze túllép a műfaj konvencionális keretein.

Nagyszerű tanáregyéniség, méltatlanul elfeledett remekművek és kortárs kompozíciók ihletett felfedezője, a magyar zenésztársadalom egyik legkedveltebb kiválósága – Prunyi Ilona valamennyi minőségében megérdemli az ünneplést.

Cseh Tamás öröksége egyedülálló, emlékezete a kortárs kultúrában közös nevező. Az előadás az élettörténetét meséli el Bérczes László 2007-ben megjelent beszélgetőkönyve nyomán, Tordastól Budapestig, születésétől haláláig, szerelmeitől alkotótársakig, több, mint 20 dal kíséretében. Az előadók nem a legendás előadásmódot interpretálják, hanem életre keltik Cseh Tamást, ahogyan ő is megszólalna.

Ragyogjon az új év zenével – Szolnokon
Kezdd 2026-ot egy látványos és lélekemelő élménnyel!

A zeneirodalom egyik legkarakteresebb, legizgalmasabb alakja és remekműve nyitja az idei adventi-karácsonyi koncerteket.Händel mester és nagyszabású Hallelujah kórusa vezeti be a Klasszikus szerelem lemezbemutató válogatott műsorszámait.Vivaldi atya “Il Prete Rosso” a Vörös Pap a-moll Concerto-ja kapcsán felmerülhet bennünk, hogy lehet papként ilyen szenvedélyes zenét írni! Vívódtam, kiadjuk-e a régóta készülő szerelmes lemezt.

Bogányi Gergely szólóestje

Kodály Filharmónia Debrecen

Chopin varázslatos világa kel életre Bogányi Gergely tolmácsolásában, műsoron a zongoraművész és a közönség kedvelt darabjai.

Karácsonyi koncert

A Müpa nem kizárólag magyarokat tisztel meg az évad művésze elismerő címmel: külföldi muzsikus előtt is fejet hajtott már ily módon, elég az orosz zongoravirtuózt, Gyenyisz Macujevet említeni. A feltételek nyilvánvalók: egyfelől a kiválóság, másfelől a gyümölcsöző kapcsolat a Müpával. Mindkettő jellemzi a 41 éves Víkingur Ólafssont, akinek elmélyült és ihletett zongorázását többször is élvezhettük a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Taze TSE - Félévi Gálaműsor - II. előadás

Madách Imre Művelődési Központ

A TAZE TáncSport Egyesület idén három egyedi és különleges gálaműsorral készül, ahol táncosaink egy igazi színes táncforgataggal kápráztatják el a közönséget!

CHARLIE KONCERT

Szegedi Szabadtéri Játékok

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon 2026-ban folytatódik a magyar könnyűzenei legendák sora, akik egy-egy exkluzív koncerttel örvendeztetik meg a napfény városa közönségét.

Mi vár ránk A legszebb téli ünnepen?
Mire vágyunk igazán?
Karácsonyi őrületre?

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat