Először jött a mikrobarázda, aztán a „nagylemez”, az album, a bakelit, amit ma inkább vinyl néven jegyzünk. (Rendszerint 12 coll, 33 1/3 sebesség – és akár 50 percnyi zene.) Elég jó hordozója lehet akár egy komplett rockoperának is.
2024-ben ismét fellépett a Müpában az Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra nevű formáció. Nagy buli volt. Folkpunk? Balkáni mulatós? Hagyjuk a kategóriákat! Kusturica a filmjeiben roppant következetesen építkezik a zenével. (Olykor slágerré is fajulnak a dalok.)
A megtörtént eseményeket feldolgozó film Maureen Dabbagh története, egy amerikai nőé, akinek volt férje elrabolta kétéves lányukat, és 1992-ben a Közel-Keletre vitte. Maureen több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy rátaláljon a lányára. Eközben csatlakozik egy olyan speciális egységhez, amely elrabolt gyerekek felkutatásával és visszaszerzésével foglalkozik. Egyik halálos küldetés követi a másikat, Maureen pedig mindeközben nem tesz le arról, hogy egy nap a saját lányát is megtalálja.
Martin Scorsese – Woody Allenhez hasonlóan – New York szenvedelmes szerelmese. Kétségtelen, hogy Scorsese nem ugyanazt a várost látja. Az ő városa piszkosabb, zaklatottabb, és kicsit több benne a bűn és a bűnöző. Scorsese otthonosan közlekedik Little Italyben, Alsó-Manhattanben. A New York, New York viszont világosan mutatja, hogy mindketten jazzrajongók.
Enyedi Ildikó, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjének új filmje a Csendes barát, amely érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén.
Joseph békésen élni mindennapjait, mint az egyik utolsó kecskepásztor Korzikán. Földje csodás adottságokkal rendelkezik, hisz partvidéki, így egyik nap kap egy váratlan látogatást. A maffia jelentkezett be a birtokért, egyelőre békésen, búsás pénzt felajánlva. Joseph viszont hiába a rá nehezedő nyomás, makacsul ragaszkodik szeretett otthonához és nemet mond. Ezek után a bűnszervezet már erőszakkal akarja elvenni a telket, azonban Joseph akaratlanul megöli a ráküldött keményfiút...
Lars von Trier 2000-ben már túllép a Dogme 95 mozgalom keretein, és ezzel rögtön el is nyeri Cannes-ban az Arany Pálmát. Az elismerés nem meglepő, ugyanis a Táncos a sötétben tele van merész húzásokkal.
Óvilági füllel nem egyszerű eligazodni a countryzene világában. Még meghatározni sem könnyű, mert hogyan is jön össze Johnny Cash, Bob Dylan, Nick Cave és Taylor Swift? A műfajnak ezer ága van. Mindenesetre egy 1925-ben Nashville-ben bejegyzett rádióadó, a Grand Ole Opry működésétől számítjuk a countryzene történetét.
A belépést kivételesen engedélyezzük rizs, gyertya, újság vagy vécépapír hiányában is. Sőt, még a Rocky Horror Show kultusza ápolóinak körében népszerű jelmezektől is eltekintünk. A film alapjául szolgáló musical már 1973-ban a színházban kultusszá vált. Paródiával van dolgunk, amely a sci-fi és horrorfilmekből táplálkozik.
Egy éjszaka, három történet Memphisben. Három nézőpontból. Jim Jarmusch kitalált ehhez a filmhez egy végtelenül izgalmas történetmesélést. (Későbbi filmjeiben is gyakran választja a mesemondás szokatlan formáit.) Ráadásul ezt csak a második történetben leplezi le. Innen kezdve viszont másként nézzük a filmet. Gonosz egy trükk, mert arra késztet bennünket, hogy sokkal alaposabban figyeljünk a részletekre, az apró jelekre.
A hetvenes évek végén lelkesedésre adott okot, hogy egy új – ízig-vérig magyar – műfaj jelent meg a mozikban: az eastern (Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek). Rendezőjük, Szomjas György azonban a kritikai siker ellenére 1981-es filmjében egészen más irányba indult el.
Ralph Bakshi nevét valószínűleg nem sokan ismerik, pedig a hetvenes évek elején még botrányt is kavart két animációs filmjével (Fritz, a macska; Heavy Traffic), amelyeket már-már felnőttfilmként emlegettek.