A rapszódia jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, olyan akár a végtelen élet. Talán ez a műfaj a leginkább alkalmas arra, hogy megjelenítsük általa egy férfi és egy nő szerelmét, mely ugyanúgy lehet boldog, ahogyan boldogtalan is, de mindenképpen nyugtalan és feszült. A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.
„Egy nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg” – vallotta Kodály Zoltán, akinek egyfelvonásos daljátékát 1932-ben mutatták be először a Magyar Állami Operaházban. A Székely fonó különlegessége, hogy nem egy történetre épül, hanem a magyar népdal számos
kincsként továbbörökített dallamát fonja össze egyetlen füzérbe, népi eposz jellege pedig a XIX-XX. század érzésvilágát tárja a nézők elé a maga szomorkás, vágyakozó, mégis hittel teli melódiáival.
Kodály remekművének köszönhetően a népzenei töredékek egységgé válnak és joggal érezzük, hogy nincs is jobb hely az egymás utáni vágyódásra, mint a csitári hegyek.
A Kövér Béla Bábszínház előadása két időpontban, 9 órakor és 10.30-kor
Josef Čapek világhírű meséi most a Kultúrkúria színpadán elevenednek meg sok játékkal, sok humorral és rengeteg szeretettel.
A történet szerint egy kisfiú, Maugli, Sir Kán, a tigris támadása következtében elszakad a családjától és egy farkasfalka neveli fel. Mentorai és oltalmazói, Balu, a medve és Bagira, a feketepárduc.
Az volt a Vízöntő kora. Az volt az önfeledt szabadság, a tánc, a dal kora. De az volt a vietnámi háború kora is. A felesleges katonásdié és az értelmetlen, kegyetlen halálé..