művész


Báll  Dávid

Báll Dávid

Zongoraművész.

Nyolc évesen kezdett zongorázni, emellett ütőhangszereken és hegedűn is tanult. 1994-ben a II. győri Országos Ütőhangszeres szóló- és duó-találkozón első díjat nyert. 12 évesen felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium előkészítő tagozatára, Benkő Zoltán osztályába. 2001-től A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György és…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zongoraművész.

Nyolc évesen kezdett zongorázni, emellett ütőhangszereken és hegedűn is tanult. 1994-ben a II. győri Országos Ütőhangszeres szóló- és duó-találkozón első díjat nyert. 12 évesen felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium előkészítő tagozatára, Benkő Zoltán osztályába. 2001-től A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György és Kemenes András növendéke.

2006-tól az Akadémia doktori iskolájának hallgatója, 2011-ben cum laude minősítéssel doktorrá avatják.

Számos verseny győztese, többek között 2009-ben az Oslóban megrendezett Nemzetközi Grieg Zongoraverseny III. díját, 2010-ben Japánban a Sendai Nemzetközi Zongoraverseny közönségdíját, 2011-ben Budapesten a Végh Sándor Zenei Verseny I. díját nyerte el.

Kocsis Zoltánnal több alkalommal fellépett, Beethoven No. 5. Esz-dúr zongoraversenyével és Liszt No. 2. A-dúr zongoraversenyével.

Zongoraművészi pályafutása mellett három felsőoktatási intézmény oktatója.

A gyermekszoba titkai - Ifjúsági bérlet/1

A gyermekszoba titkai - Ifjúsági bérlet/1

Nemzeti Filharmonikusok
  • Zongoraművész
Báll Dávid

Báll Dávid

Zeneakadémia
  • zongora
Báll Dávid hangversenye - MVM Koncertek - A Zongora a Festetics Palotában

Báll Dávid hangversenye - MVM Koncertek - A Zongora a Festetics Palotában

Jakobi Koncert Kft.
  • Universitas és Ari Kupsus-díjas zongoraművész.
Líra és misztika

Líra és misztika

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Zongoraművész
Prokofjev-maraton: Báll Dávid és a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusainak kamarakoncertje

Prokofjev-maraton: Báll Dávid és a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusainak kamarakoncertje

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíjas, háromszoros Fischer Annie ösztöndíjas, Köztársasági ösztöndíjas, a Debreceni Egyetem Universitas Alapítványának díjasa, Robicsek Péter és Ari Kupsus-díjas zongoraművész, habilitált doktor.

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat