művész


Balog Tímea

Balog Tímea

Színész, énekes.

Tanulmányaim:
1988-1994-ig a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusában énekeltem.
1997-ben végeztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban szolfézs szakon.
2002-ben szereztem diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karvezetés szakán.
2002-2006-ig ugyanott Pászthy Júliánál tanultam Ének szakon, majd 2006…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész, énekes.

Tanulmányaim:
1988-1994-ig a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusában énekeltem.
1997-ben végeztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban szolfézs szakon.
2002-ben szereztem diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karvezetés szakán.
2002-2006-ig ugyanott Pászthy Júliánál tanultam Ének szakon, majd 2006 szeptemberétől Halmai Katalin irányítása alatt Kovalik Balázs Operaosztályába jártam, ahol 2008 júniusában végeztem.

Versenyek:
2001-ben a jászberényi Székely Mihály országos énekversenyen első helyezést értem el.
2002-ben a szegedi Simándy József országos énekversenyen harmadik helyezést értem el.

Szerepeim:
Donizetti: A csengő- Serafina (Ódry-színpad)
Bizet: Carmen- Micaela (Művészetek Palotája- Fesztivál Színház)
Mozart: Ascanio in Alba- Venus (Petőfi Irodalmi Múzeum)
Götz: Antonius kardja- Cleopatra (Madách Színház, San Francisco-i Színházi fesztivál)
Kocsák: Anna Karenina- címszerep, Betsy Tverszkaja (Madách Színház)
Kander-Ebb-Fosse: Chicago- Morton mama (Győri Nemzeti Színház)
Leoncavallo: Bajazzók- Nedda (Erkel Színház)
Strauss: Elektra- Klytaimnestra bizalmasa (Magyar Állami Operaház)
F. Händel: Saul- Michal (Zeneakadémia- vez: Hellmuth Rilling)
Offenbach: Hoffmann meséi- Antonia (Kiscelli Múzeum)
Strauss: Egy éj Velencében- Annina (Debreceni Csokonai Színház)
Gilbert- Sullivan: Kalózkaland- Edith, Kate/ Sellő (Szegedi Nemzeti Színház)
Offenbach: Kékszakáll- Hermia hercegnő (Debreceni Csokonai Színház)
Dés- Nemes- Böhm- Horváth- Korcsmáros: Valahol Európában- Éva (Debreceni Csokonai

Színház
Huszka: Lili bárónő- Lili (Kalocsai Színház)
Sondheim: Egy nyári éj mosolya- Mrs Nordstrom (Centrál Színház)
Puccini: Bohémélet- Mimi (Miskolci Nemzeti Színház)
C-M. Schönberg: A nyomorultak- Cosette (Miskolci Nemzeti Színház)
Kálmán: Cigányprímás- Juliska (Turay Ida Színház)
Kálmán: Marica grófnő- Marica (Veszprémi Petőfi Színház)
Bart: Oliver- Nancy (Veszprémi Petőfi Színház)
Huszka: Mária főhadnagy- Lebstück Mária (Szegedi Nemzeti Színház)
Lehár: A víg özvegy- Valencienne (Veszprémi Petőfi Színház), (Magyar Zenés Színház), Glavari Hanna (Szegedi Nemzeti Színház)
Lehár: Luxemburg grófja- Angéle, Juliette (Szegedi Nemzeti Színház)
Kálmán: Marica grófnő- Marica (Miskolci Nemzeti Színház)
Webber: Rocksuli- Miss Sheinkopf (Madách Színház)
Huszka: Bob herceg- Victoria (Magyar Zenés Színház)
Vajda: Anconai szerelmesek- Dorina (Király Színház)
Walsh-Hansard-Irglová-Carney: Once- Exbarátnő (Madách Színház)

A királynő kalózai

A királynő kalózai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kate, Stanley lánya, Edith, Stanley lánya
A víg özvegy

A víg özvegy

Veszprémi Petőfi Színház
  • Valencienne, a felesége
A víg özvegy

A víg özvegy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Glavari Hanna, gazdag özvegy (2015. jan. 11.)
A víg özvegy - Magyar Zenés Színház

A víg özvegy - Magyar Zenés Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Valencienne, a felesége
ÁJLÁVJÚ

ÁJLÁVJÚ

Király Színház
  • Színész
Ájlávjú

Ájlávjú

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
ÁJLÁVJÚ

ÁJLÁVJÚ

Király Színház
  • Színész
ÁJLÁVJÚ

ÁJLÁVJÚ

Király Színház
  • Színész
ÁJLÁVJÚ

ÁJLÁVJÚ

Király Színház
  • Színész
ÁJLÁVJÚ

ÁJLÁVJÚ

Király Színház
  • Színész
ÁJLÁVJÚ

ÁJLÁVJÚ

Király Színház
  • Színész
ÁJLÁVJÚ - Bemutató előadás

ÁJLÁVJÚ - Bemutató előadás

Király Színház
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Látványtervező
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Dorina
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Dorina
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Jelmez
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Jelmez
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Jelmez
Anconai szerelmesek II. Bemutató

Anconai szerelmesek II. Bemutató

Király Színház
  • Jelmez
ANNA KARENINA

ANNA KARENINA

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • BETSY
BOB HERCEG

BOB HERCEG

Turay Ida Színház
  • VIKTÓRIA HERCEGNŐ
Bohémélet

Bohémélet

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Mimi, himzőnő
Charley nénje

Charley nénje

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ella Delahay
CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték

CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Ella Delah
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
  • Juliska, Rácz nevelt lánya
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
  • Juliska
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Jelmez
Egy nyári éj mosolya

Egy nyári éj mosolya

Centrál Színház
  • Nordstrom Asszony
Kalózkaland

Kalózkaland

Szegedi Nemzeti Színház
  • Edith, Stanley ellentengernagy lánya, Kate, Stanley ellentengernagy lánya, Sellő
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Király Színház
  • Régi kiposztolt kép
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Király Színház
  • Kiposztolt Régi Kép
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Király Színház
  • Kiposztolt Régi Kép
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Király Színház
  • Kiposztolt Régi Kép
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Király Színház
  • Régi kiposztolt kép
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Király Színház
  • Régi kiposztolt kép
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Király Színház
  • Régi kiposztolt kép
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Dorina
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Színész
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Dorina
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Dorina
Király Színház: Karácsony Háromszor

Király Színház: Karácsony Háromszor

Általános
  • Színész
Király Színház: Karácsony Háromszor

Király Színház: Karácsony Háromszor

Általános
  • Színész
Király Színház: Karácsony Háromszor

Király Színház: Karácsony Háromszor

Általános
  • Színész
Király Színház: Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Király Színház: Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról…

Általános
  • Régi kiposztolt kép
Király Színház: Operett 2020

Király Színház: Operett 2020

Általános
  • Színész
Király Színház: Operett 2020

Király Színház: Operett 2020

Általános
  • Színész
Király Színház: Operett Gála

Király Színház: Operett Gála

Általános
  • Színész
Király Színház: Operett Gála

Király Színház: Operett Gála

Általános
  • Színész
Király Színház: Operett Gála

Király Színház: Operett Gála

Általános
  • Színész
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Angèle
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lebstück Mária
Marica Grófnő

Marica Grófnő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Marica grófnő
Once/Egyszer...

Once/Egyszer...

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Exbarátnő
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Színész
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Ruhák
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Ruhák
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Ruhák
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Színész
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Színész
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Ruhák
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Egyéb
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Színész
Operett Gála - Király Színház

Operett Gála - Király Színház

MOMkult
  • Színész
Pretty Woman (Micsoda nő!)

Pretty Woman (Micsoda nő!)

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • A rendező asszisztense
PRODUCEREK

PRODUCEREK

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jegyszedő, Nyaljál-Faljál
R. Strauss: Elektra

R. Strauss: Elektra

Magyar Állami Operaház
  • Klytemneistra bizalmasa
R. Wagner: Parsifal

R. Wagner: Parsifal

Magyar Állami Operaház
  • II./2. viráglány

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat