művész


Bánföldi Szilárd

Bánföldi Szilárd

Született: 1992. január 9. (Kecskemét)

Színész, ügyelő.

Az Új Színház Társulatának tagja.

1992-ben születtem Kecskeméten. 19 éves koromig Nyárlőrincen éltem szüleimmel. Gyermekként majd kamaszként szerzett diákszínjátszói illetve néptáncos tapasztalataim megalapozták a szakma iránti érdeklődésemet. Kecskeméten a Kandó Kálmán Szakközépiskola művészeti tagozatán végeztem kerámia szakon. Egy év kihagyás után a szegedi…

 Tovább

Aktuális programok


Hamlet

Hamlet a kényszerű összezártságban kísérletet tesz a gyerekszoba revíziójára, aminek során megmérettetik a szerelem, család és barátság fogalma. Az…

A kőszívű ember fiai

Jókai Mór A kőszívű ember fiai – történelmi színmű

Bizánc

– színmű két felvonásban – Herczeg Ferenc egyik legtöbbet játszott, mesterien szerkesztett történelmi színműve Konstantinápolyban, a keleti keresztény birodalom…

Sári bíró

A Sári bíró Móricz Zsigmond első színműve műfaját tekintve vígjáték, de minden látszólagos kedélyessége ellenére, túlmutat a népszínművek idilli…

Ricse, Ricse, Beatrice

FALUSSY LILLA: RICSE, RICSE, BEATRICE Rock hórukk két felvonásban

Színész, ügyelő.

Az Új Színház Társulatának tagja.

1992-ben születtem Kecskeméten. 19 éves koromig Nyárlőrincen éltem szüleimmel. Gyermekként majd kamaszként szerzett diákszínjátszói illetve néptáncos tapasztalataim megalapozták a szakma iránti érdeklődésemet. Kecskeméten a Kandó Kálmán Szakközépiskola művészeti tagozatán végeztem kerámia szakon. Egy év kihagyás után a szegedi Kelemen László Színitanodában tanultam további két évet. Itt eltöltött éveim alatt tagja voltam a Szegedi Pinceszínháznak, a Genéziusz Színháznak és a Homo Ludens Project társulatnak is. Ezt követően felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol jelenleg most töltöm a gyakorlati évemet. A kaposvári Csiky Gergely Színházban valamint a budapesti Nemzeti Színházban is gyarapíthattam eddigi színpadi tapasztalataimat.

Szerepei az Új Színházban:

Az élet kapuja: Vértesi Tamás 
A kőszívű ember fiai: Zichy gróf
Sári bíró: Gügye 
Bizánc: Tamás nagyherceg
Csíksomlyói passió: Ádám - Jézus

Csíksomlyói passió

Csíksomlyói passió

Új Színház
Ádám - Jézus

Ajánlataink



Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat