Az 1960-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra egyik emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi…
Az 1960-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra egyik emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett, melyek megjelenését sokan origónak tekintik a magyar rock történetében. Az Illés repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János a magyar rockzene ikonikus alakjává vált.
1974-ben hozták létre a Fonográfot, mely már több volt, mint egy zenekar, hiszen valóságos művészeti alkotóműhelyként működött. Itt készültek Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi szerzője elsősorban Bródy János volt.
Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés- és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után egyre inkább olyan dalai születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, amikor őbenne dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat. Bródy János a maga szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazta meg nemzedékének álmait és csalódásait, és első felvételeinek népszerűsége következtében hamarosan a hatóságok által gyanakodva figyelt és a hivatalos kultúrpolitikusok bánatára közkedvelt szereplője lett az ifjúsági klubok hálózatának.
Az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület elnöke volt 1998 és 2011 között.
Díjak, kitüntetések: 1977 − Popmeccs – Az év szövegírója 1981 − SZOT-díj 1990 − EMeRTon-díj 1990 – Magyar Művészetért Különdíj 1995 − Huszka Jenő Életműdíj 1995 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 1996 − Liszt Ferenc-díj 2000 − Kossuth-díj az Illés-együttes tagjaival megosztva 2004 − Radnóti Miklós antirasszista díj 2005 − Fényes Szabolcs-díj 2006 − A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 2006 − Pro Urbe Budapest díj 2006 − Börze Award – Életműdíj 2011 − Fonogram Életműdíj 2012 − Fonogram díj – Az év hazai klasszikus pop-rock albuma 2012 – Artisjus Életműdíj 2013 – Szeged Aranyérme 2017 – Hazám-díj 2018 – A XIII. kerület díszpolgára 2022 – A II. kerület díszpolgára
Diszkográfiája: 1980 − Hungarian Blues 1985 − Ne szólj, szám 1989 − Hang nélkül 1994 − Az utca másik oldalán 1995 − Volt egyszer egy Bródy János Koncert a Budapest Sportcsarnokban 2001 − Kockázatok és mellékhatások 2011 − Az Illés szekerén 2016 − Ráadás 2016 – 70 (Lesz még egyszer...) 2020 − Gáz van, babám!
Kötetei: Jelbeszéd; vál., szerk. Horváth Béla, Mezey Barna; ELTE, Bp., 1983 Szörényi Levente–Bródy János: István, a király. Rockopera Boldizsár Miklós Ezredforduló c. drámájának felhasználásával; Szörényi Szabolcs, Bp., 1983 Bródy János majdnem minden szövege; Zeneműkiadó, Bp., 1986–1989 Az utca másik oldalán. Kottás-képes-dalos album. 30 év – 30 dal; Melody Bt., Bp., 1994 Az utca másik oldalán. Dalszövegek, 1965–1994; összeáll. Kiss Miklós; Ab Ovo, Bp., 1994 Amikor én még kissrác voltam. Bródy János gyerekdal szövegei; összeáll., bev. Mentler Krisztina; Paginarum–Dabas-Jegyzet, Bp.–Dabas, 1998 Elvonult a vihar (?). Dalok a széllel szemben... Válogatás. 1965–1989, 1999–1990; vál., szerk., előszó Mentler Krisztina; Gégény Csaba, Nyíregyháza, 1999 Balladák és életképek. Válogatás; [vál., szerk., előszó Mentler Krisztina; R-Union Kft., Nyíregyháza, 2003 Filléres emlékeim Földvár felé félúton, avagy Kockázatok és mellékhatások Az utca másik oldalán. Bródy János összes dalszövege, 1965–2003; szerk. Gittinger Tibor, Molnár Bálint, előszó Mentler Krisztina; R-Union Kft., Nyíregyháza, 2003 Tiszta hangok. Bródy János dalai, Korniss Péter fotói, Zubornyák Zoltán naplója; Helikon, Bp., 2010 + CD Ne várd a májust. Versként is olvasható dalszövegek; Scolar, Bp., 2010 + CD 52 év dalszövegei; Park, Bp., 2017 Saját hangon. 75+1 dalszöveg az önálló albumokról 1980-2021; Corvina, Bp., 2021
...TIED A VILÁG!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
...Tied a világ!
Móricz Zsigmond Színház
Főszereplő
Bródy - Ráadás
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy - Ráadás
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy - Ráadás
GAG Management Kft.
énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró
Bródy - Ráadás
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer
GAG Management Kft.
Zenész
Bródy 70 - Lesz még egyszer
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer
GAG Management Kft.
Zenész, énekes
Bródy János - Gáz van, Babám! koncert
GAG Management Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János - Gáz van, Babám! koncert
GAG Management Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János - Gáz van, Babám! koncert
GAG Management Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János - Lesz még egyszer...
GAG Management Kft.
Zenész
Bródy János - Lesz még egyszer...
GAG Management Kft.
Zenész
Bródy János - Lesz még egyszer...
Broadway Ticket Hungary Kft..
Zenész
BRÓDY JÁNOS - RÁADÁS
Broadway Ticket Hungary Kft..
Zenész, énekes
Bródy János - Ráadás
Veszprémi Programiroda Kft.
Énekes, dalszerző
Bródy János - Tudod, én ott voltam
Müpa
ének, gitár
Bródy János egy szál gitárral
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró
Bródy János koncert
GAG Management Kft.
dalszerző és előadóművész
Bródy János koncert
GAG Management Kft.
Előadóművész
Bródy János koncert
GAG Management Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János Koncert
GAG Management Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
BRÓDY János koncert
Kálmán Imre Művelődési Központ
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János Koncert
GAG Management Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János Koncert
GAG Management Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János koncert
Csili Művelődési Központ
Zenész
Bródy János koncert - A Human Rights 70. Évfordulója Tiszteletére
GAG Management Kft.
Zenész előadóművész
Bródy János koncert - A Human Rights 70. Évfordulója Tiszteletére
GAG Management Kft.
Zenész előadóművész
BRÓDY JÁNOS koncert dalról dalra
Broadway Ticket Hungary Kft..
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János önálló est
Budaörsi Latinovits Színház
Zenész
Bródy János önálló koncert
Általános
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János Ráadás koncert
Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
Előadóművész
Bródy János SKY BAR
Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.
Zenész
Bródy János – Ráadás koncert
Általános
Zenész előadóművész
Bródy János-koncert - Régi és új dalok esszenciája
Müpa
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró. / Kossuth and Ferenc Liszt prize winner, Phonogram prize winner, Artisjus Lifetime Achievement Award singer, guitarist, composer, lyricist.
István, a király
Magyar Állami Operaház
Zeneszerző, szövegíró
István, a király
Magyar Állami Operaház
Szövegíró
ISTVÁN, A KIRÁLY
Szegedi Szabadtéri Játékok
Szerző
István, a király (junior)
Magyar Állami Operaház
Író
István, a király (junior)
Magyar Állami Operaház
A librettót Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján írta
ISTVÁN, A KIRÁLY - 40. ÉVES JUBILEUMI KONCERT
Broadway Ticket Hungary Kft..
Szerző
István, a király - Keresztmetszet a rockoperából
Móricz Zsigmond Színház
Szöveg - Boldizsár Miklós: Ezredforduló című drámája alapján
Koncz Zsuzsa exkluzív koncert, Km: Bródy János
GAG Management Kft.
Zenész
Koncz Zsuzsa Nagykoncert
GAG Management Kft.
Zenész
Magyar Dal Napja - RaM-kert Színpad
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Színész
Mézesvölgyi Nyár - Bródy János Koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Miskolci Illés Emlékzenekar Vendég: Bródy János
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Nemzeti Lovas Színház: István, a király
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Dalszöveg
Szörényi - Novák: Kőműves Kelemen
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Szerző
Szörényi75 - István, a király
Magyar Állami Operaház
Zeneszerző, szövegíró
Veled, Uram!
Budapesti Operettszínház
Szövegíró
…Tied a világ!
Szarvasi Vízi Színház
Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!