Érettségi után a Gór Nagy Mária színitanoda növendéke lett. 2009-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 2000 óta létezik zenekara a Fekete Linda & Rio Brasil. Még ebben az évben szólólemeze jelent meg Álomelnök úr címmel. A lemez producere és a dalok többségének zeneszerzője Gerendás…
Érettségi után a Gór Nagy Mária színitanoda növendéke lett. 2009-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 2000 óta létezik zenekara a Fekete Linda & Rio Brasil. Még ebben az évben szólólemeze jelent meg Álomelnök úr címmel. A lemez producere és a dalok többségének zeneszerzője Gerendás Péter volt. 2003-ban jelent meg második albuma Az utolsó szó a szerelemé címmel.
Még a színitanodás évei alatt forgatta első filmjeit. Bujtor István oldalán szerepelhetett a Zsaruvér és csigavér című film két epizódjában. Az ismertséget Tímár Péter 2009-es filmje, a Casting minden hozta meg számára. 2010-ben jelentkezett a Megasztár 5. szériájába, ahol az 50 legjobb versenyző közé jutott. 2011-2019 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja volt.
Fontosabb színpadi szerepei: Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról... Eszter (Szolnoki Szigligeti Színház) Udvariatlan szerelem... szereplő (Spinoza Színház) Szakállszárító... (Spinoza Színház) John-Mitchael Tebelak: Godspell... szereplő (Ódry Színpad) Milan Kundera – Philip Kaufman – Fekete György: A lét elviselhetetlen könnyűsége... Sabina (Ódry Színpad) Eisemann Mihály: Bástyasétány 77. ... szereplő (Ódry Színpad – Padlás kamaraterem; Spinoza Színház) Ripacsok...Vendég (Spinoza Színház) Joe Dipietro: Ájlávjú... de jó vagy, légy más!... Második nő (Vidám Színpad) Oleg Presznyakov – Vlagyimir Presznyakov: Padlószőnyeg... Menyasszony tanúja (Budapesti Kamaraszínház) Sven Regener: Berlin Blues... Katrin (Budapesti Kamaraszínház) Boris Vian: Mindenkit megnyúzunk... Catherine (Budapesti Kamaraszínház) Szabó T. Anna: Mézeskalács... Édes; Anya; Boszorkány (Budaörsi Játékszín) Tallér Edina – Czomba Imre: Érinthetetlenek... Olga, Fedor felesége (Margitszigeti Szabadtéri Színpad) Rudyard Kipling – Békés Pál – Dés László – Geszti Péter: A dzsungel könyve... Ká (Jókai Színház, Békéscsaba) Jézus Krisztus Szupersztár... Mária Magdolna (Iseum, Szombathely)
Weöres Sándor Színház: John Van Druten - Joe Masteroff - Fred Ebb - John Kander: Kabaré... Sally Bowles Bob Fossey - Fred Ebb - John Kander: Chicago... Velma Kelly Neil Simon - Federico Fellini - Ennio Flaiano - Tullio Pinelli - Cy Coleman: Sweet Charity... Gagarina Miguel de Cervantes - Dale Wassermann - Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja... Antonia Rudyard Kipling - Békés Pál - Dés László - Geszti Péter: A dzsungel könyve... Ká Presser Gábor - Horváth Péter - Sztevanovity Dusán: A padlás... Kölyök, naiv szellem, csaknem 600 éves Euripidész: Médeia... Kar William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én... Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Jeles András: A félkegyelmű... Adelaida Anton Pavlovics Csehov: Ivanov... Avdotya Nazarovna Henrik Ibsen: Kísértetek... Regine Engstrand Arthur Miller: A salemi boszorkányok... Abigail Williams, Parris unokahúga Tóth Ede - Mohácsi János Mohácsi István: A falu rossza... Csapóné Bakonyi Károly - Szirmai Albert - Mohácsi István - Mohácsi János: Mágnás Miska... Lemhényi Zita báróné Weöres Sándor: Szent György és a sárkány... Lydia, udvarhölgy, a Sárkány jegyese László Miklós: Illatszertár... Rátz kisasszony Egressy Zoltán: Portugál... Feleség Székely Csaba: Vitéz Mihály... Spiegl, prágai hivatalnok; Egy szajha; Tudora, bojárlány Zalán Tibor - Illyés Gyula: Hetvenhét... Nyuszi Fukazava Hicsiró - Jeles András: Zarándokének - avagy a színház elfoglalása... I. színésznő Czukor Balázs: Szemben veled... szereplő Czukor Balázs: Home Bank... szereplő Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka... Fatima Mansur Georges Feydeau: A hülyéje... Mme Pontagnac Eugène Labiche: Olasz szalmakalap... Anais Woody Allen: Játszd újra, Sam!... Nancy Elfriede Jelinek: Ernst (komoly) az élet (Bunbury)... Cecily Cardew Robert Thomas: Nyolc nő... Gaby, Catherine és Susanne mamája
Film és sorozat szerepek: Drága örökösök – A visszatérés – Anikó (2022–) A Séf meg a többiek - vendég hölgy (2022) Oltári történetek – Molnár Nina (2022) A tanár – kosaras fiú anyja (2019) Drága örökösök – Anikó (2019-2020) Oltári csajok – Sára, Béla egyik ismerőse (2017) Casting minden – Lili (2008) Pasik, London, Szerelem – Sue (2005) Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor – Rendőrlány (2002) Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke – Rendőrlány (2001)
2015. Humorfesztivál A hülyéje (Szombathely)
Thália Színház
Mme Pontagnac
A dzsungel könyve
Weöres Sándor Színház
Ká
A dzsungel könyve
Szarvasi Vízi Színház
Ká
A falu rossza
Weöres Sándor Színház
Csapón
A falu rossza
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Csapóné
A félkegyelmű
Weöres Sándor Színház
Adelaida
A félkegyelmű
Weöres Sándor Színház
Adelaida
A félkegyelmű
Weöres Sándor Színház
Élőben énekel
A félkegyelmű
Pécsi Országos Színházi Találkozó
élőben énekel
A hülyéje
Weöres Sándor Színház
Mme Pontagnac
A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE
SZFE
Sabina
A padlás
Weöres Sándor Színház
Kölyök, szellem 530 éves
A padlás.
Pécsi Nemzeti Színház
KÖLYÖK, naiv szellem, csaknem 600 éves
A rózsák háborúja
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Thurmon ügyvéd
A Rózsák háborúja
Móricz Zsigmond Színház
Színész
A salemi boszorkányok
Weöres Sándor Színház
Abigail Williams, Parris unokahúga
A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Színész
Anyatigrisek
MOMkult
Egyéb
Anyatigrisek
Freelusion Kft.
Brooke
Anyatigrisek
Freelusion Kft.
Brooke
Anyatigrisek
Freelusion Kft.
Brooke
Anyatigrisek
Broadway Ticket Hungary Kft..
Színész
Anyatigrisek
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
Anyatigrisek - musical
Liliom Produkció
Színész
ANYATIGRISEK a musical
Szentesi Művelődési Központ
Színész
Az arab éjszaka
Weöres Sándor Színház
Fatima Mansur
Az aranyecset
Csernai Pál Művelődési Ház
Színész
Az Aranyecset Gulliver bérlet 2024. tavasz
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
BÁSTYASÉTÁNY 77. (R.:Huszti Péter)
SZFE
Színész
Berlin blues
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Katrin
Chicago
Weöres Sándor Színház
Velma Kelly
Cseh Tamás - Százféle változatban
Hírös Agóra
Színész
Dögkeselyű
MADÁCH SZÍNHÁZ
Cecília
Egressy Zoltán: Gordiusz
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Évi, takarítónő
Egressy Zoltán: GORDIUSZ karanténkomédia egy részben
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
ÉVI, takarítónő
El kell mondanom
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Lány
El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M
Rózsavölgyi Szalon
Lány
Equus 2020
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Jill
Érinthetetlenek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Olga, Fedor felesége
Gazsó L. Ferenc: Add tovább! - etűdök családtörténetekre egy részben
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
Színész
GetCloser Concerts: Cseh Tamás- Váróterem
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
GODSPELL (R.: Dávid Zsuzsa)
SZFE
Színész
Gordiusz
Freelusion Kft.
ÉVI, takarítónő
GORDIUSZ
Ivancsics Nonprofit Kft.
Színész
Gordiusz
Cilinder Színház és Iskola Alapítvány
Színész
HELLO AGAIN - musical
Ferencvárosi Pinceszínház
Kurva/Feleség
HELLO AGAIN - musical (főpróba)
Ferencvárosi Pinceszínház
Kurva/Feleség
Hetvenhét
Weöres Sándor Színház
Nyuszi
Hőhullám - zenés vígjáték
Liliom Produkció
Színész
Hőhullám - zenés vígjáték
Liliom Produkció
Színész
Hőhullám - zenés vígjáték
Liliom Produkció
Színész
Hőhullám - zenés vígjáték
Liliom Produkció
Színész
Hőhullám - zenés vígjáték
Liliom Produkció
Színész
Hőhullám - zenés vígjáték
Liliom Produkció
Színész
Hőhullám - zenés vígjáték
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Hőhullám - zenés vígjáték
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
Home Bank
Weöres Sándor Színház
Színész
Illatszertár
Weöres Sándor Színház
Rátz kisasszony
Ivanov
Weöres Sándor Színház
Avdotya Nazarovna
Játszd újra, Sam!
Weöres Sándor Színház
Nancy
Kabaré
Weöres Sándor Színház
SALLY BOWLS
Kísértetek
Weöres Sándor Színház
Regine Engstrand
Kitalált világ
Weöres Sándor Színház
Közreműködik
Kitaszított
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Jory
Koldusopera
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Színész
La Mancha lovagja
Weöres Sándor Színház
ANTONIA
Lembronca do Brasil
Weöres Sándor Színház
Színész
Mágnás Miska
Weöres Sándor Színház
Lemhényi Zita báróné
Mézeskalács
Budaörsi Latinovits Színház
Édes, anya, boszorkány
Mézeskalács
Budaörsi Latinovits Színház
Édes, anya, boszorkány
Mézeskalács
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Édes, anya, boszorkány
Mindenkit megnyúzunk
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Catherine
Nap, árnyék, boszorkány
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Báthory Anna-Mária
Ne most, drágám!
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Janie McMichael
Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
Színész
Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
Színész
Nyolc nő
Weöres Sándor Színház
Gaby/Catherine és Susanna mamája
Olasz szalmakalap
Weöres Sándor Színház
ANAÏS
Párizsi Találkozások
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Jory
Portugál
Weöres Sándor Színház
FELESÉG
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
Hankó István Művészeti Központ
Janie McMichael
Ripacsok
Spinoza Színház
Vendég
Rózsakert Szabadtéri koncert - Like a Rolling Stone
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Sörgyári capriccio
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Egyéb
Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Színész
SPAMALOT
MADÁCH SZÍNHÁZ
Mongol elöljáró II. (Béka II., NI lovag, Dalnok III.)
Sue Fabisch: Anyatigrisek
Városmajori Szabadtéri Színpad
Brook
Sue Fabisch: Anyatigrisek
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Brooke
Sue Fabisch: Anyatigrisek - musical
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Egyéb
Sue Fabisch:Anyatigrisek
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Brooke
Sweet Charity
Weöres Sándor Színház
Gagarina
Szeged Első Lions Club Jótékonysági gyermekelőadása Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A PADLÁS