3
Fischer Iván
Karmester Fischer Iván 1951-ben született Budapesten. Előbb zongorázni és hegedülni tanult, később cselló- és zeneszerzés-tanulmányokat folytatott. Hans Swarowsky híres bécsi karmester-osztályában szerzett diplomát, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott. Az utóbbi években zeneszerzőként is bemutatkozott, 2005-ben Amszterdamban saját szerzői estje volt. Nemzetközi karrierje a Rupert…
Tovább
Karmester Fischer Iván 1951-ben született Budapesten. Előbb zongorázni és hegedülni tanult, később cselló- és zeneszerzés-tanulmányokat folytatott. Hans Swarowsky híres bécsi karmester-osztályában szerzett diplomát, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott. Az utóbbi években zeneszerzőként is bemutatkozott, 2005-ben Amszterdamban saját szerzői estje volt. Nemzetközi karrierje a Rupert Foundation 1976-os londoni karmesterversenyének megnyerésével indult. Jelentős nemzetközi sikerei után 1983-ban visszatért Magyarországra, ahol megalapítása óta a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. Emellett ellátja a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri munkáját is. A BFZ és Fischer Iván közötti, ma már világhírű partneri kapcsolat a komolyzene utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb sikertörténete. Fischer számos új koncertformát talált ki és honosított meg. Több fesztivál alapítása fűződik a nevéhez, így a kilencvenes évek nyári barokk zenei fesztiválja és a 2005-ben elindított Budapesti Mahler Ünnep, amely lehetőséget nyújt új művek rendelésére és bemutatására is. Vendégkarmesterként Fischer Iván a legrangosabb zenekarokkal dolgozik. Több mint tíz alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, évente két hetet tölt a Concertgebouw Zenekarral. Az Egyesült Államokban rendszeresen dolgozik a New York-i Filharmonikusokkal és a Clevelandi Zenekarral. Számos korábbi operaházi fellépés után (Bécs, Párizs, London stb.) viszonylag ritkábban van alkalma operaprodukciók irányítására, de ezeket mindig jelentős nemzetközi figyelem kíséri. Párizsi Varázsfuvolája gyakran látható a Mezzo tévécsatornán, a Glyndebourne-ben 2006-ban általa vezényelt Così fan tutte pedig DVD-n is nagy siker. A Fesztiválzenekarral készített lemezeit számos nemzetközi díjjal – Gramophone-díj, Grammy-jelölés – jutalmazták. Fischer Iván alapítója a Magyar Mahler Társaságnak és patrónusa a Brit Kodály Akadémiának. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnökének Arany Emlékérmével, a Davosi Világgazdasági Fórum Kristály-díjjal tüntette ki. A francia állam „Chevalier des Arts et des Lettres” címmel, a magyar állam Kossuth-díjjal, Budapest pedig díszpolgári címmel ismerte el.
A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye
Müpa
A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A Budapesti Fesztiválzenekar ünnepi hangversenye a Dohány utcai zsinagógában
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
Bach-maraton a-moll angol szvit; d-moll partita; C-dúr csellószvit
Müpa
Bach-maraton Bach-délután a Kuijken családdal (Musikalisches Opfer)
Müpa
Bach-maraton d-moll hegedűverseny; h-moll szvit
Müpa
Bach-maraton d-moll toccata és fúga; „Nagy” c-moll prelúdium; Air a D-dúr szvitből
Müpa
Bach-maraton f-moll zongoraverseny; C-dúr versenymű három zongorára
Müpa
Bach-maraton g-moll mise; motetták
Müpa
Bach-maraton I., II. és III. Brandenburgi verseny - modern hangszereken
Müpa
Bach-maraton IV., V. és VI. Brandenburgi verseny – historikus hangszereken
Müpa
Bach-maraton Kromatikus fantázia és fúga; 6 kis prelúdium; c-moll partita
Müpa
Bach-maraton Magnificat; d-moll kettősverseny
Müpa
Bach-maraton Művek Anna Magdalena Bach kottafüzetéből; többszólamú invenciók
Müpa
Bartók-maraton – A kékszakállú herceg vára
Müpa
Bartók-maraton – Mikrokozmosz
Müpa
Bartók-maraton – Szóló zongoraművek
Müpa
Bartók-maraton – Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, Kontrasztok
Müpa
Beethoven-maraton: Óbudai Danubia Zenekar
Müpa
Beethoven-maraton: Perényi Miklós, Várjon Dénes
Müpa
Britten: The Turn of the Screw (A csavar fordul egyet)
Budapesti Fesztiválzenekar
Debussy: Pelléas és Mélisande
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel és rendezi / Conductor and director
Európai Hidak – Claudio Monteverdi: La favola d’Orfeo (operalelőadás)
Budapesti Fesztiválzenekar
Európai hidak: Andriessen, Mozart, Beethoven
Budapesti Fesztiválzenekar
Európai Hidak: Čiurlionis, Pärt, Vasks
Budapesti Fesztiválzenekar
Európai Hidak: De Falla, Liszt, Fischer, Dvořák
Budapesti Fesztiválzenekar
Európai Hidak: Haydn, Britten, MacMillan (Nagyzenekari koncert)
Budapesti Fesztiválzenekar
Európai Hidak: Liszt, Bartók
Budapesti Fesztiválzenekar
Európai Hidak: Schubert, Berio, Bach, Respighi (nagyzenekari koncert)
Budapesti Fesztiválzenekar
Fischer Iván és a Konzerthausorchester Berlin / EURÓPAI HIDAK 2021
Müpa
Fischer Iván és az Amszterdami Concertgebouw Zenekara / EURÓPAI HIDAK BUD-AMSZ. / ZENEKARI
Müpa
Kakaókoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kakaókoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kakaókoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kakaókoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kakaókoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kamarahangverseny I. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika
Müpa
A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
Kamarahangverseny II. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika
Müpa
A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
Kamarahangverseny III. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika
Müpa
A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
Karácsonyi koncert – a közönség választ
Budapesti Fesztiválzenekar
Karácsonyi koncert - Titokkoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója
Karácsonyi koncert - Titokkoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója
Karácsonyi koncert – Titokkoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Kompasszió – J. S. Bach Máté-passiója és más szenvedéstörténetek
Budapesti Fesztiválzenekar
Maraton: Északi romantika – Danubia Zenekar
Müpa
A sorozat művészeti vezetője
Maraton: Északi romantika — Danubia Zenekar
Budapesti Fesztiválzenekar
A sorozat művészeti vezetője
Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny I.
Budapesti Fesztiválzenekar
A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny II.
Budapesti Fesztiválzenekar
A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny III.
Budapesti Fesztiválzenekar
A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
Midnight Music
Budapesti Fesztiválzenekar
Midnight Music
Budapesti Fesztiválzenekar
Midnight Music
Budapesti Fesztiválzenekar
Midnight Music
Budapesti Fesztiválzenekar
Midnight Music
Budapesti Fesztiválzenekar
Midnight Music
Budapesti Fesztiválzenekar
Midnight Music - Mahler
Budapesti Fesztiválzenekar
Midnight Music - Rachmaninov
Budapesti Fesztiválzenekar
Mozart-maraton – Requiem
Müpa
Mozart: Figaro házassága - A Müpa és a BFZ közös produkciója
Müpa
Nagyzenekari koncert: Bach, Ligeti, Brahms
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Beethoven, Mahler
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Beethoven, R. Strauss
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Brahms
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Brahms – 1
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Brahms – 2
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Dohnányi, Schumann, R. Strauss
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Dvořák, Beethoven
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Enescu, Stravinsky, Prokofjev
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Kagel, Piazzolla, Ravel, Milhaud, Satie
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Liszt
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Mahler
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Mahler
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Monteverdi, Bartók, Schubert
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Mozart, Bruckner
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: R. Strauss, Sibelius, Mahler
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Rachmaninov
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Schumann, Bruckner
Budapesti Fesztiválzenekar
Nagyzenekari koncert: Wagner, Wolf, Mahler
Budapesti Fesztiválzenekar
OMIKE koncert - Elfajzott zene - A harmadik birodalom betiltott zenéje
Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület
OMIKE koncert - Izraeli est
Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület
Prokofjev-maraton: Budapesti Fesztiválzenekar
Müpa
Prokofjev-maraton: Budapesti Fesztiválzenekar
Budapesti Fesztiválzenekar
R. Strauss: Ariadne auf Naxos
Budapesti Fesztiválzenekar
Richard Strauss-maraton: A BFZ muzsikusainak kamarakoncertje
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: A BFZ muzsikusainak kamarakoncertje
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: A MÁV Szimfonikus Zenekar családi koncertje
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: A MÁV Szimfonikus Zenekar családi koncertje
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Budapesti Fesztiválzenekar
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető és vezényel / Artistic director and conductor
Richard Strauss-maraton: Budapesti Fesztiválzenekar
Müpa
Művészeti vezető és vezényel / Artistic director and conductor
Richard Strauss-maraton: Budapesti Vonósok
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Budapesti Vonósok
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Concerto Budapest
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Concerto Budapest
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Palojtay János zongorakoncertje
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Palojtay János zongorakoncertje
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Pannon Filharmonikusok
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Pannon Filharmonikusok
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Pasztircsák Polina dalestje
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Pasztircsák Polina dalestje
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Szabó Ildikó, Lajkó István és a BFZ muzsikusainak kamarakoncertje
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Szabó Ildikó, Lajkó István és a BFZ muzsikusainak kamarakoncertje
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Zalai Antal, Farkas Gábor és a Nemzeti Énekkar
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető / Artistic director
Richard Strauss-maraton: Zalai Antal, Farkas Gábor és a Nemzeti Énekkar
Müpa
Művészeti vezető / Artistic director
Stravinsky-maraton – Tavaszi áldozat (Le Sacre du printemps) (Budapesti Fesztivál Zenekar)
Müpa
TérTáncKoncert
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Bach, Bartók és Brahms
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Bach, Mozart és Csajkovszkij
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Bach, Schumann és Rachmaninov
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Bartók
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Bartók, Román népi táncok, Magyar népdalok
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Don Giovanni
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Falstaff
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Mahler
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Mozart, Bruckner
Budapesti Fesztiválzenekar
Zenekari koncert - Stravinsky
Budapesti Fesztiválzenekar
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
tovább a megrendeléshez
még böngészek
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
Rendben