A Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte pályafutását. Pályája kezdetén a Bergendy Szalonzenekar szólóénekeseként tűnt fel. 1993-ban az Eurovíziós Táncdalfesztivál negyedik helyezettje, majd 1995-ben a „Sztárkereső” verseny győztese. Számos musical főszerepei közül kiemelkedik az Elisabeth címszerepe, amelyben 1996-ban debütált. 1996-1997 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze, majd…
Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!
„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem…
Janza Kata, Peller Anna és Vágó Zsuzsi az ország legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb musical színésznői. Rengeteg musicalt tettek sikeressé címszerepeikkel…
A Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte pályafutását. Pályája kezdetén a Bergendy Szalonzenekar szólóénekeseként tűnt fel. 1993-ban az Eurovíziós Táncdalfesztivál negyedik helyezettje, majd 1995-ben a „Sztárkereső” verseny győztese. Számos musical főszerepei közül kiemelkedik az Elisabeth címszerepe, amelyben 1996-ban debütált. 1996-1997 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze, majd 1997-től a Budapesti Operettszínház társulatának tagja. Mindemellett szerepelt az RTL Klub Barátok közt című sorozatában is, ahol Tilda édesanyját alakította. 2003 őszén rendszeres szereplője volt a TV2 Dalnokok Ligája című vetélkedősorozatnak. A 2004/2005-ös évad musical színésznőjének választották az Operettszínházban. Tagja a Budapesti Operett Színház tagjaiból alakult Operett Angyalai formációnak. (További tagok: Siménfalvy Ágota, Szinetár Dóra, Kékkovács Mara)
Díjak, elismerések: EMeRTon-díj – Az év musical énekesnője (1996) Súgó Csiga díj – Az évad musical színésznője (2006) Magyar Toleranciadíj (2011) Az évad színésznője a Játékszínben (2018) Honthy-díj (2022) Jászai Mari-díj (2024)
Fontosabb szerepei a Budapesti Operettszínházban: Mozart! (Nannerl Mozart), Elisabeth (címszerep), Rómeó és Júlia (Capuletné), Sweet Charity (Ursula), Jövőre, Veled, Itt! (Doris), Rudolf (Larisch grófnő) A Pendragon-legenda - Eileen St. Claire Amerikai komédia - Tony Roe, kőkemény üzletasszony CAROUSEL - Liliom - Nettie Fowler Dorian Gray - Mrs. Vane Elfújta a szél - Belle Watling Menyasszonytánc - Blumné Musicalmesék Párizsi randevú - Volt egyszer egy Moulin Rouge - Közreműködik Rebecca - A Manderley-ház asszonya - Mrs. Danvers
Egyéb szerepei: Kaktusz virága (Stephanie), Jekyll és Hyde (Lucy), Jézus Krisztus Szupersztár (Mária), Mágnás Miska (Rolla), Hyppolit, a lakáj (Terka).
"Sztárok a gyerekekért"
RaM Colosseum
Színész
*Krizshow - vendégek: Janza Kata és Dolhai Attila, Lackfi János
Kultúrbrigád
Vendég
1001 Operett - Előszilveszteri Gála
Veres 1 Színház
Színész
20/21 Nikola Tesla - Végtelen Energia
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Duka Tesla/Sarah Bernhardt
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Panni néni
21/22 Vadak Ura "The covenant"
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Wanda, az orákulum óbagoly
A Csárdáskirálynőtől A Diótörőn át Az Operaház Fantomjáig, operett- balett és musical gála
Kálmán Imre Művelődési Központ
Színész
A kaktusz virága
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Stéphanie, az asszisztensnője
A kaktusz virága
NS Produkció
Stephanie
A kaktusz virága
NS Produkció
Stephanie
A kör – Edda musical
Szarvasi Vízi Színház
Színész
A KÖR-EDDA musical
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Szalsza
A Pendragon - legenda
Budapesti Operettszínház
Eileen St. Claire
A rendező énekel- avagy amikor a hóhért "akasztják"! (Somogyi Szilárd, Janza Kata, Vágó Zsuzsi)
Art Színtér
Színész
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház
Madám
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház
Madám
A vöröslámpás ház
Békéscsabai Jókai Színház
Madám
A vöröslámpás ház
NS Produkció
Madám
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben
Általános
Madám
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben
Általános
Madám
A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Madám
ABBA - Polyák Lilla és Janza Kata Show - zenekaros nagykoncert
Általános
Színész
ABBA - Polyák Lilla és Janza Kata Show - zenekaros nagykoncert
Általános
Színész
ABBA SHOW
Általános
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
ABBA SHOW
Általános
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
ABBA SHOW
Általános
Előadja
ABBA SHOW
Kapos Musical Kft.
Színész
ABBA SHOW
KaposMusical Team
Énekesnő
ABBA SHOW - Polyák Lilla - Janza Kata zenekaros nagykoncert
Általános
Színész
ABBA SHOW - Polyák Lilla és Janza Kata
Általános
Színésznő, musicalénekesnő.
ABBA SHOW zenekaros nagykoncert Janza Kata és Polyák Lilla előadásában, közreműködik a Sturcz Szmoll
Általános
Énekesnő
ABBA SHOW zenekaros nagykoncert Janza Katával és Polyák Lillával
Általános
Színész
Apáca Show
Budapesti Operettszínház.
ZÁRDAFŐNÖK ASSZONY
BÁRSONY-LŐRINCZY: AMERIKAI KOMÉDIA - szvingjáték két részben -
Kölcsey Központ
Színész
BEST OF DOLHAI
Margitszigeti Színház
Vendégművésznő
Best of Musical:Dolhai Attila, Janza Kata Vágó Bernadett, Szabó P. Szilveszter zenekaros nagykoncert
Általános
Színész
BEST OF REBECCA
Általános
Egyéb
Boldog Karácsonyt Baja!
KaposMusical Team
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Budapest!
KaposMusical Team
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Debrecen!
KaposMusical Team
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Szeged!
KaposMusical Team
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Szombathely!
KaposMusical Team
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Zalaegerszeg!
KaposMusical Team
Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Bolondos MusicalPlusz
Általános
Egyéb
Carmen
Budapesti Operettszínház
Jósnő
Csak Musical - zenekaros nagykoncert - Janza Kata és Dolhai Attila/Közreműködik a Sturcz Szmollbend
Általános
EMeRTon- és Honthy-díjas, Súgó Csiga díjas (Az évad musical színésznője) színésznő, musicalénekes.
Csak Musical! - Janza Kata & Dolhai Attila zenekaros koncert
Általános
EMeRTon-díjas színésznő, musicalénekes
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.
Fellépő művésznő
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.
Színész
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.
Színész
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.
Egyéb
Doktor Szöszi - /Broadway Musical/
Általános
Paulette Bonafonté
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA / Musical koncert
Általános
Színész
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA - Karácsonyi koncert
Általános
Énekes
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA - Karácsonyi koncert
Általános
Énekes
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA / Musical - operett koncert
Általános
Musicalénekes
Dolhai Attila és Janza Kata Anyák napi Gálakoncertje
GAG Management Kft.
EMeRTon-díjas magyar színésznő, musicalénekes
Dolhai Attilla és Janza Kata Anyák napi Gálakoncertje
GAG Management Kft.
EMeRTon-díjas magyar színésznő, musicalénekes
Dorian Gray
Budapesti Operettszínház
Mrs. Vane
Edda musical- A Kör
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Szalsza
Edda musical- A Kör
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Szalsza
Egy darabot a szívemből...
Békéscsabai Jókai Színház
Színész
Elisabeth
Budapesti Operettszínház
Elisabeth
Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Elisabeth
Elisabeth
Budapesti Operettszínház.
Elisabeth, Ausztria császárnéja (aug.21,23.)
Én és a kisöcsém
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
Évadzáró MusicalPlusz
Általános
Fellépő
Évbúcsúztató Musical Gála
Gödöllői Királyi Kastély
Egyéb
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Lucy
Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Belle Watling
Gladiátor
Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.
Utazó
Halloween MusicalPlusz 38.
Jegycenter Kft.
Színész
Hirtelen, a Nő! - Nagy Sándor zenés estje
MADÁCH SZÍNHÁZ
Színész
Honfoglalás
RaM Colosseum
Réka
Honfoglalás
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Színész
Honfoglalás - Siófok
RaM Colosseum
Színész
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Hungalórum
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Színész
Ilyen szerelem illik krónikába / Janza Kata & Szabó P. Szilveszter előadása
Általános
Egyéb
Janza Kata és Dolhai Attila koncert a Gödöllői Királyi Kastélyban
Általános
Színész
Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY
Általános
Paulette
Jean de Létraz: Tombol az erény
Hankó István Művészeti Központ
Paulette
Jótékonysági musical és operett gála
MOMkult
Színész
Jövőre veled, itt! - NAGYSZÍNHÁZ
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Doris
Jövőre, Veled, Itt !
Csiky Gergely Színház
Doris
Jövőre, Veled, itt!
Budapesti Operettszínház
Doris
Jövőre, Veled, Itt!
Budapesti Operettszínház
Doris
Jövőre, Veled, itt!
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Színész
Karácsonyi Koncert - Janza Kata & Dolhai Attila
Általános
Színész
Koltay-Szűts: Honfoglalás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Réka
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház
Lady Ashton
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén
Szegedi Szabadtéri Játékok
Lucia
Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Elisabeth, Ausztria császárnéja
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Mrs. Danwers, Beatrice
Lovász Márta Divattervező 25 éves Jubileumi Divatbemutatója Sztárvendég Janza Kata
KaposMusical Team
EMeRTon- és Honthy-díjas, Súgó Csiga díjas (Az évad musical színésznője) színésznő, musicalénekes.
MÁTÉ PÉTER - CSERHÁTI ZSUZSA "egy darabot a szívemből"