1987-ben végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatát, ekkor a Szegedi Balett táncosa, 1990-től magántáncosa, 1991-től pedig koreográfusa lett. Nevéhez több mint 50 koreográfia fűződik. 1993 óta a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. 2007-től 2008-ig a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, 2008-tól…
Puccini hatodik operája felkavaró zenei mélységgel mutatja be hőseinek érzelemvilágát, a könnyed játékosság állapotától, az elragadtatott szerelmen keresztül, a…
Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről,…
1987-ben végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatát, ekkor a Szegedi Balett táncosa, 1990-től magántáncosa, 1991-től pedig koreográfusa lett. Nevéhez több mint 50 koreográfia fűződik. 1993 óta a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. 2007-től 2008-ig a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, 2008-tól 2013-ig a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója volt. A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője.
Díjak, elismerések: Harangozó Gyula-díj (1997) Gundel művészeti díj (2001) Érdemes művész (2005) Imre Zoltán-díj (2007) Prima díj (2007) Szeged Kultúrájáért díj (2008) Eck Imre-díj (2008) Kossuth-díj (2009) Szeged Város Emlékérme (2009) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2015) Hevesi Sándor-díj (2023) Dömötör-díj - Legjobb rendező (2024)
Munkáiból: Szegedi Kortárs Balett: Fekete hattyú - Rendező Giacomo Puccini: Manon Lescaut - Díszlettervező Giacomo Puccini: Manon Lescaut - Rendező Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Rendező-koreográfus Giuseppe Verdi: Traviata - Rendező VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Csongor és Tünde - Koreográfus NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL: Háztűznéző - Rendező Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS - RENDEZŐ - KOREOGRÁFUS Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - Koreográfus Riccardo Zandonai: FRANCESCA DA RIMINI - Rendező Bernstein - Laurents - Sondheim: WEST SIDE STORY - Rendező-koreográfus Jacques Offenbach: Hoffmann meséi - Koreográfus Jacques Offenbach: Hoffmann meséi - Rendező Giuseppe Verdi: Rigoletto - Rendező Andrew Lloyd Webber: Evita - Rendező-koreográfus Charles Gounod: Faust - Koreográfus Maurice Ravel: Daphnis és Chloé - Koncepció – Tér – Koreográfus a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója: Abszurdia - Koreográfus Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból - Rendező
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Rendező, koreográfus
A belső pokol / Beethoven IX. szimfónia
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje BTF
Müpa
Koreográfia
A fából faragott királyfi
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
A frivol- „A szerelem arcai” / BTF
Müpa
Koreográfia
A hattyúk tava
Pécsi Nemzeti Színház
Díszlet koncepció
A Játékkészítő
Tulipántündér Kft.
Koreográfus
A Nemzeti Filharmonikusok és a Szegedi Kortárs Balett
Müpa
Koreográfia
A Nemzeti Filharmonikusok estje Bartók születésnapján
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
Koreográfia
Álarcosbál
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Álomutazó
Tulipántündér Kft.
rendező, koreográfus
Álomutazó
Tulipántündér Kft.
Rendező és koreográfus
Balettmesék – Bartók: A fából faragott királyfi
Müpa
Koreográfia
Bartók: A fából faragott királyfi / Stravinsky: Orfeusz
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Blue/The Black Paintings
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Koreográfus - Blue
Bosszúállók
Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Bosszúállók
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
BUDAPESTI BEMUTATÓ - LEAR • Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház
Művészeti vezető, koreográfus, díszlet koncepció
BUDAPESTI BEMUTATÓ A MUNKA GYÜMÖLCSE
Nemzeti Táncszínház
Művészeti vezető
BUDAPESTI BEMUTATÓ BOSSZÚÁLLÓK
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
BUDAPESTI BEMUTATÓ INFERNO
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
BUDAPESTI BEMUTATÓ INSOMNIA
Nemzeti Táncszínház
Művészeti vezető
BUDAPESTI BEMUTATÓ MIMIKRI / Tavaszi áldozat
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
BUDAPESTI BEMUTATÓ STABAT MATER
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
CARMINA BURANA
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia, Művészeti vezető, Díszlet
Carmina Burana
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Carmina Burana
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Carmina Burana - Szegedi Kortárs Balett
Holiday and More
Koreográfia, művészeti vezető
Carmina Burana - táncjáték
Gyulai Várszínház
Koreográfia
CARMINA BURANA - táncjáték egy felvonásban - A Szegedi Kortárs Balett előadása
Kölcsey Központ
Koreográfia
Carmina Burana KARÁCSONYI BÉRLET 1
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Carmina Burana • Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Carmina Burana • Szegedi Kortárs Balett
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Koreográfia, művészeti vezető
Catulli Carmina
Szegedi Nemzeti Színház
Díszlet koncepció
Charles Gounod: Faust
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Csipkerózsika Lőrinc György bérlet III.
Nemzeti Táncszínház
Rendező
Diótörő
Kisfaludy Színház
Koreográfia
Diótörő - Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Diótörő - Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Diótörő-Szegedi Kortárs Balett
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Művészeti vezető
Egy csók és más semmi
Thália Színház
Rendező
Egy csók és más semmi egy pohár pezsgővel
Thália Színház
Rendező
Eisemann M. - Halász I. - Békeffi I.: Egy csók és más semmi
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező-koreográfus
Evita
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rendező-koreográfus
EZEREGY ÉJSZAKA
Szegedi Szabadtéri Játékok
Rendező, koreográfus
Fekete hattyú
Holiday and More
Rendező, koreográfus, díszlet koncepció
Francesca da Rimini
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
G. Puccini: Manon Lescaut
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező, díszlettervező
G. Verdi: Rigoletto
Magyar Állami Operaház
Rendező
Ha majd egyszer mindenki visszajön...
Vígszínház Nonprofit Kft.
Koreográfia
Háry János
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Háztűznéző
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Rendező
Hoffmann meséi
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
Homo Hungaricus
Pécsi Nemzeti Színház
Rendező
Homo Hungaricus Molnár István bérlet IV.
Nemzeti Táncszínház
Színész
Inferno
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
INSOMNIA
Szegedi Nemzeti Színház
Díszlet
Insomnia
Nemzeti Táncszínház
Rendező-koreográfus, művészeti vezető, díszlet
József-legenda
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező-koreográfus
Kodály: HÁRY JÁNOS
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Koreográfia
Magyar Dal napja 2014
Vígszínház Nonprofit Kft.
Koreográfia
Mária evangéliuma
Győri Nemzeti Színház
Rendező, koreográfus
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház
Rendező, koreográfus
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..
Rendező, koreográfus
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház
Rendező, koreográfus
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház
Rendező, koreográfus
Mimikri / Tavaszi áldozat
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Náray Erika vendége: Juronics Tamás / JAZZRAJONGÓK
Müpa
Egyéb
Óz, a csodák csodája
Vígszínház Nonprofit Kft.
Koreográfia
Pas de quatre '14 Balett
Magyar Állami Operaház
Koreográfia
R. Strauss: Japán ünnepi zene R. Strauss: József-legenda - balett
Nemzeti Filharmonikusok
Koreográfia
Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
Rigoletto
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
Rítus
Szegedi Nemzeti Színház
Művészeti vezető
Rítus
Nemzeti Táncszínház
Egyéb
Rítus
Nemzeti Táncszínház
Művészeti vezető
Rómeó és Júlia
Szegedi Szabadtéri Játékok
Koreográfia
Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Szegedi Szabadtéri Játékok
Koreográfus, rendező
Soron Kívül - vendég: Juronics Tamás
B32 Galéria és Kultúrtér
táncművész, koreográfus
Stabat Mater
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Stabat Mater
Nemzeti Táncszínház
Díszletkoncepció
Stabat Mater
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia, díszlet
Stabat Mater Beavató bérlet II.
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Stravinsky: Orfeusz / Bartók: A fából faragott királyfi
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Szegedi Kortárs Balett
Gárdonyi Géza Színház
Rendező
Szegedi Kortárs Balett: Abszurdia
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Szegedi Kortárs Balett: Bernarda Alba háza
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Szegedi Kortárs Balett: Blue - Budapest Táncszínház: Egyszer visszatérsz
Pécsi Nemzeti Színház
Blue - Koreográfus, művészeti vezető
Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana
Városmajori Szabadtéri Színpad
Koreográfia, művészeti vezető, díszlet
Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Koreográfia
Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana SISI NYÁR
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Halál
Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent
Szegedi Nemzeti Színház
Művészeti vezető; Koncepció - koreográfia (Concerto), Koreográfus (Vadak), Látványkoncepció és Koreográfus (A szent)
Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent
Müpa
Koreográfus, művészeti vezető / Choreographer, artistic director
Szegedi Kortárs Balett: Elégia / Blue
Szegedi Nemzeti Színház
Művészeti vezető, koreográfus / Blue
Szegedi Kortárs Balett: Hamupipőke
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfus-rendező
Szegedi Kortárs Balett: IX. szimfónia
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Szegedi Kortárs Balett: Lánglelkű
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
Szegedi Kortárs Balett: Lear
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező, művészeti vezető, díszlet
Szegedi Kortárs Balett: The Black Paintings / Blue
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Szegedi Kortárs Balett: TŰZ (Bolero-Carmen-Bernarda Alba háza)
Szegedi Nemzeti Színház
Művészeti vezető
Szenvedélyem: a tánc - Juronics Tamás - Matinékoncertek
Müpa
Színész
Széttört álmok szcenírozott koncert
Nemzeti Táncszínház
Művészeti vezető
Szöktetés a szerájból
Győri Nemzeti Színház
Rendező
Táncfarsang, Carmina Burana - Szegedi Kortárs Balett
Móricz Zsigmond Színház
Rendező, koreográfus
Táncszvit / Tavaszi áldozat
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Tavaszi áldozat
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Testek filozófiája a Beavató Táncszínházi Program keretében
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Testek filozófiája Lőrinc György bérlet II.
Nemzeti Táncszínház
Koreográfia
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
Rendező, koreográfus
Turandot
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Világcirkusz
József Attila Színház
Rendező-koreográfus
W. A. Mozart: A varázsfuvola
Zeneakadémia
Koreográfia
W.A. Mozart: A varázsfuvola
Zeneakadémia
Koreográfia
West Side Story
Szegedi Nemzeti Színház
Koreográfia
Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból
Szegedi Szabadtéri Játékok
Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!