Színművész, énekes, zenész, rendező, drámairó, költő, műfordító.
Gyermekkorát Mezőcsáton töltötte, ahol később díszpolgárrá is avatták. 1988-ban érettségizett a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán. 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a…
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk,…
Környe, ezúttal hozzátok érkezünk!
A Traveling Stage (színházi, standup és zenei előadások teljeskörű szervezése és lebonyolítása, országszerte.) szervezésében bemutatjuk:…
Színművész, énekes, zenész, rendező, drámairó, költő, műfordító.
Gyermekkorát Mezőcsáton töltötte, ahol később díszpolgárrá is avatták. 1988-ban érettségizett a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán. 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1996 óta a Komédium Kör művészeti vezetője volt. 1997 óta szabadfoglalkozású művészként tevékenykedett, a Komédiumban, az International Buda Stage-ben és a Thália Színházban.1999-2002-ig az International Buda Stage főrendezője volt.
A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője volt, rendszeresen kapott szinkronszerepeket és szinkronrendezőként is működik. Hatéves kora óta szavalt, gitározott és zongorázott, a gimnáziumi évei alatt és a színművészetin is zenekarban játszott, de később ez háttérbe szorult. 2009. november 11-én jelent meg második albuma Pesti álom címmel. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanár. Többször adott elő, játszott filmekben és zenélt külföldön, köztük Angliában, Szlovákiában, Svájcban, Skóciában és Amerikában.
A Nyugat Plusz irodalmi folyóirat szerkesztő bizottságának tagja volt 2013-as alapítása óta. A Rádió Dabas és a (megszűnt) TV3 férfihangja volt.
Díjak, elismerések: Mezőcsát díszpolgára Sou-venir-díj (1996) Don Quijote-díj (2000) Pepita-díj (2010) Televíziós Újságírók Díja – A legjobb férfi mellékszereplő (2024)
"KIS ÉJI ZENE" - KÁLLOY MOLNÁR PÉTER ÉS FARKAS IZSÁK ESTJE
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Színész
"Patália" - Igen a nemek közt
Thália Színház
Színész
"Patália" - Igen a nemek közt
Thália Színház
Színész
„Kis éji zene”
Veszprémi Petőfi Színház
Sou-venir-, Don Quijote- és Pepita-díjas színművész, költő, műfordító, rendező és énekes.
„Kis éji zene”
Veszprémi Petőfi Színház
Sou-venir-, Don Quijote- és Pepita-díjas színművész, költő, műfordító, rendező és énekes.
„Kis éji zene” a Rumbachban Kálloy Molnár Péterrel és Farkas Izsákkal
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
Színész
A mindenség elmélete
Veszprémi Petőfi Színház
Rendező
AIDA
Békéscsabai Jókai Színház
Zoser, Radames apja
Amerikából jöttem – családi jazz-színház Kálloy Molnár Péterrel és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center
Színész
Amerikából jöttem – családi jazz-színház Kálloy Molnár Péterrel és a Modern Art Orchestrával / SÁTOR
Müpa
Színész
Bencs estek - Pesti álom Stand up koncert show
Móricz Zsigmond Színház
Színész, dalszerző-énekes
BEUGRÓ
Centrál Színház
Színész
BEUGRÓ
Centrál Színház
Játssza
BEUGRÓ
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
BEUGRÓ
Centrál Színház
Színész
Beugró vs. Dumaszínház - Debreczeny Csaba, Janklovics Péter, Kálloy Molnár Péter, KAP
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Színész
Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Kovács András Péter, Kálloy Molnár Péter, Ruttkay Laura
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Színész
Beugró vs. Dumaszínház:Hadházi László,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Debreczeny Csaba,Pokorny Lia
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Színész
Caveman
Kölcsey Központ
Színész
Caveman
6szín
A magyar változatot készítette és előadja.
Caveman Az ősember Stand up Comedy
Veszprémi Petőfi Színház
A magyar változatot készítette
Caveman - Az ősember
Hankó István Művészeti Központ
Sou-venir-, Don Quijote- és Pepita-díjas színművész, költő, műfordító, rendező és énekes.
Caveman - Az ősember
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
CAVEMAN - AZ ŐSEMBER
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
Caveman - Az ősember
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Caveman - Az ősember
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
Színész
Caveman - Az ősember
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
A magyar változatot készítette
Caveman - Az ősember
Hatszín Teátrum
Színész
CAVEMAN - AZ ŐSEMBER
Zsámbéki Nyári Színház
A magyar változatot készítette
Caveman - Ősember
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Színész
Caveman - Ősember - Stand-up comedy színházi fűszerezéssel
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
A magyar változatot készítette és előadja.
Caveman - Ősember SB
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Színész
CAVEMAN -Ősember-
Centrál Színház
Színész
Caveman – Az ősember
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Színész
Cseh Tamás emlékest
Thália Színház
Színész
CSEH TAMÁS EMLÉKEST
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Színész
Elton John,Tim Rice: AIDA - musical
Általános
Zoser, Radames apja
Elton John,Tim Rice: AIDA - musical
Általános
/Zoser, Radames apja
Ez Tiszta Őrület! Improvizációs Activity
Jegypartnerek
Színész
Flódni
Városmajori Szabadtéri Színpad
Előadja
G.Ö.R.C.S., avagy a Gondviselő Összes Regéi és Cselekedetei
Gyulai Várszínház
Színész
G.Ö.R.CS.
Budaörsi Latinovits Színház
Színész
G.Ö.R.CS.
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
Fordító
G.Ö.R.CS.
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
Színész
G.Ö.R.CS.
Centrál Színház
Színész
G.Ö.R.CS.
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Színész
G.Ö.R.CS.
Hatszín Teátrum
Színész
G.Ö.R.CS., avagy a Gondviselő Összes Regéi és Cselekedetei
6szín
Fordította
Horgas Eszter és vendégei koncert
Csili Művelődési Központ
Egyéb
Horgas Eszter születésnapi koncertje Imagine, fenegyerekek, akik megváltoztatták a világot
Kisfaludy Színház
Sou-venir-, Don Quijote- és Pepita-díjas színművész, költő, műfordító, rendező és énekes.