A Kistehén zenekar énekese, dalszerző szövegírója. Rendező, filmes.
1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki karán szerzett diplomát, Tájrendező szakon.
Az 1991-ben alapított Andersen zenekar tagja. Az együttes több klipjét bemutatták az MTV 120 Minutes című műsorában. Összesen 2 lemezük jelent meg. Európai és amerikai turnéjuk…
A Kistehén zenekar énekese, dalszerző szövegírója. Rendező, filmes.
1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki karán szerzett diplomát, Tájrendező szakon.
Az 1991-ben alapított Andersen zenekar tagja. Az együttes több klipjét bemutatták az MTV 120 Minutes című műsorában. Összesen 2 lemezük jelent meg. Európai és amerikai turnéjuk is volt. Végül 1994-ben oszlott fel a zenekar, amikor David Bornstein énekes visszaköltözött Amerikába.
1991 és 1999 között a Varga Stúdiónál dolgozott, mint forgatókönyv író, rendező, animátor, gyártásvezető, rövidfilmet zeneszerzője, grafikai tervező, látványtervező. 2002-ben a Sziget fesztivál reklámjaként vált népszerűvé a Kistehén figurája, melyet Igor Lazin rajzolt. A Kistehén dalt Kollár László írta és énekelte fel. A hatalmas siker után felkérést kapott, hogy készítsen el egy egész albumot. Az első lemez Zene a nyulaknak néven jelent meg. Ezután nagyjából kétévente jelentetett meg új albumot. A zenélés mellett rövidfilmeket, reklámokat, klipeket rendez. 1999-ben alapító tagja a MyFILM stúdiónak. Reklámokat, animációkat, rövidfilmeket csinálnak Igor Lazin-nal.
Aktív tagja a 2010-ig két CD-t megjelentetett Budapest Bár projektnek.
Az alábbi filmeket rendezte
* NICE - animációs rövidfilm (1996) * NICE TO BE HERE - 3 perces animációs rövidfilm (1998) * Félős család - 2 perces animációs rövidfilm (1999) * stop-gap-dog - 5 perces kísérleti animációs rövidfilm (1999) * Akvárium - 2 perces kísérleti film (2001) * Konyha - 13 perces kísérleti kisjátéfilm (2002) * A kéz szétszed mindent - 3 perces vegyes techn. rövidfilm (2003) * A csigaember - 6 perces animációs rövidfilm (2004)
Emellett számos reklámfilm és videoklip rendezője.
Diszkográfia:
* Andersen - The laughing cow - 1992 * Andersen - Mary Misery - 1994 * Zene a nyulaknak - A kistehén - 2002 * Kistehén Tánczenekar - Csintalan - 2004 * Kistehén Tánczenekar - Szerelmes vagyok minden nőbe - 2006 * Kollár Laci és a Kistehén Melankólikusok - Ember a fán - 2008 * Kistehén - Picsába az űrhajókkal - 2010
Az alábbi forgatókönyveket írta:
* Nagypapák - 1999 * A kút - 2000 * A Tesztutas - 2003 * A kétszívű ember - 2004 * Az angyal, aki bagoly vagy mi - 2004 * Egyszer mindenki hazamegy - 2005 - színdarab
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Budapest Bár - koncert
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Vendégművész
A folyó - a Kollár-Klemencz Kamarazenekar koncertje
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Énekes, dalszerző-szövegíró, rendező, filmes.
A mennybe vitt leány - Kollár-Klemencz László balladaestje / LITERÁRIUM EXTRA