Budapesten született. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 1971-től a Vígszínház tagja. Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást, de portré- és ismeretterjesztő filmet is rendezett. 1975-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott. Ötször nyerte el az Ajtay Andor-emlékdíjat…
Budapesten született. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 1971-től a Vígszínház tagja. Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást, de portré- és ismeretterjesztő filmet is rendezett. 1975-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott. Ötször nyerte el az Ajtay Andor-emlékdíjat (1978, 1986, 1995, 1999, 2007).
1990-ben Érdemes Művész lett. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta. Ugyanebben az évben nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is. 2004-ben Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal tüntette ki a Vígszínház. 2008-ban Kossuth-díjat kapott.
Jelenlegi szerepei:
Hegedűs a háztetőn: Jente és Cejtel nagymama Az élet mint olyan: Leviva Túl a Maszat-hegyen: SZÖSZ NÉNE A lovakat lelövik, ugye?: Bihariné, rajongó Sógornők: Germaine Lauzon Mephisto: Eufenné, Marika, a súgó Fátyol nélkül: NANNA
Fontosabb szerepei
Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja/Aldonza Molnár: Liliom/Julika Shakespeare: Romeo és Júlia/Júlia, dajka Minden jó, ha vége jó/Heléna III. Richárd/Margit Shaw: Szent Johanna/Johanna Déry-Presser-Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Bereményi-Kern-Marton-Radnóti-Presser: Harmincéves vagyok Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt/lány Füst Milán: A sanda bohóc/Dögvész Fánika Csehov: Sirály/Mása Cseresznyéskert/Varja, Marsha Norman: Jóccakát, Anya!/Jessie Cates Pataky Éva: Edith és Marlene/ Edith Piaf Victor Hugo: A nyomorultak/Fantine Spíró-Másik János: Ahogy tesszük/nej Brecht-Weill: Koldusopera/Peacockné Székely János: Mórok/Finta Margit Goldoni. Két úr szolgája/Smeraldina Genet: A balkon/Irma asszony Szophoklész: Oidipus/Iokaste Kárpáti: Országalma/Anyus Kipling-Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve/Bagira Goldoni: A legyező/Susanna Moliére: Dandin György, avagy a megcsúfolt férj/Madame de Sotenville McNally: Mesterkurzus/Maria Callas Tremblay: Sógornők/Germaine Lauzon
Díjai
1975 - Varsányi Irén-emlékgyűrű 1977 - Jászai Mari-díj 1978 - Ajtay Andor-emlékdíj 1986 - Ajtay Andor-emlékdíj 1990 - Érdemes Művész 1995 - Ajtay Andor-emlékdíj 1996 - Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje 1996 - Ruttkai Éva-emlékgyűrű 1999 - Ajtay Andor-emlékdíj 2003 - Ajtay Andor-emlékdíj 2004 - Roboz Imre Művészeti Emlékdíj 2008 - Kossuth-díj 2011 - Páger Antal-díj
Filmszerepek:
Riasztólövés Szarvassá vált fiúk Szabad lélegzet Herkulesfürdői emlék Szabadíts meg a gonosztól Napló gyermekeimnek Napló szerelmeimnek
A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.
Bihariné, rajongó
A padlás
Békéscsabai Jókai Színház
Mamóka
A színházcsináló
Vígszínház Nonprofit Kft.
Brusconné, színházcsinálóné
A testőr
Vígszínház Nonprofit Kft.
A mama
A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B
Art Színtér
Mama
A.P. Csehov - Ványa bácsi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Az élet mint olyan
Vígszínház
Leviva
Az élet mint olyan
Vígszínház
Leviva
Bácskai Juli Pszichoszínháza
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Színész
Családi Játszmák
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
EDITH hatvanas
CSALÁDI JÁTSZMÁK
Vörösmarty Színház
Edit hatvanas
Családi játszmák
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Edith hatvanas
Családi játszmák
Belvárosi Színház
Színész
Dada Cabaret
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Vlagyimir I. Lenin
Dzsungel könyve, A
Vígszínház
Bagira
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.
A VIRÁGÁRUSLÁNY / THE FLOWER GIRL
El kell mondanom
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Anya
El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M
Rózsavölgyi Szalon
Anya
Equus
Thália Színház
Dora Strang
Equus r
Thália Színház
Dora Strang
Fátyol nélkül
Vígszínház Nonprofit Kft.
Nanna
Hamlet
Vígszínház Nonprofit Kft.
Sírásó
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház
Jente és Cejtel nagymama
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.
Jente és Cejtel nagymama
Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V
Rózsavölgyi Szalon
Egyéb
Istenítélet
Vígszínház Nonprofit Kft.
Rebecca Nurse
Jó estét nyár, jó estét szerelem_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Anya
Kádárné balladája
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András
Rózsavölgyi Szalon
ESZTER LVOVNA
Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András
Rózsavölgyi Szalon
ESZTER LVOVNA
Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András
Rózsavölgyi Szalon
ESZTER LVOVNA
Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Hangfelvételen közreműködik
Mephisto
Vígszínház Nonprofit Kft.
Eufenné, Marika, a súgó
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon
Margrethe
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon
Margrethe
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon
Margrethe
Michael Frayn: Koppenhága BEMUTATÓ - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon
Margrethe
Molnár Ferenc: A testőr
Gyulai Várszínház
Mama
Molnár Ferenc: A testőr
Art Színtér
Mama
Molnár Ferenc: A testőr
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Színész
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)
Art Színtér
Mama
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)
Art Színtér
Mama
Molnár Ferenc: A testőr - Art-Színtér
Eötvös10 Művelődési Ház
Mama
Össztánc
Vígszínház
Színész
Óz, a csodák csodája
Vígszínház Nonprofit Kft.
Miss Gultch/Nyugati boszorkány
Pesten születtem - Kern András koncertje
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Robert Thomas: Nyolc nő bűnügyi komédia
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Madame Chanel, a nevelőnő
SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ
EDITH hatvanas
Sógornők
Vígszínház Nonprofit Kft.
Germaine Lauzon
Sógornők_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Germaine Lauzon
Születésnap a mennyországban
Spinoza Színház
Tolnay Klári
Táncórák - Ullmann Mónika, Józan László
Rózsavölgyi Szalon
Hangfelvételen közreműködnek
TÍMBILDING
Broadway Ticket Hungary Kft..
Színész
Tom Jones
Vígszínház
Deborah; Fogadósnő
Tom Ziegler : Grace és Gloria
Ferencvárosi Pinceszínház
Színész
Túl a Maszat - hegyen
Vígszínház Nonprofit Kft.
SZÖSZ NÉNE
Túl a Maszat-hegyen_
Vígszínház Nonprofit Kft.
SZÖSZ NÉNE
Ványa bácsi
Vígszínház
MARINA, öreg dajka
Várkonyi 100 - emlékest
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Zalán Tibor: CSAKMIÉRTEK - Őze Á., Kútvölgyi E., Cserna A., Auksz É., Fekete L.
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!