Szakirányú tanulmányait Londonban kezdte, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem textiltervező szakán fejezte be. Az emberi test és a világ viszonya minden aspektusból érdekli, legyen az jelmez, maszk, smink, divat vagy látvány… Alternatív színházakkal közreműködve kezdte pályafutását, ahol a szűkös anyagi feltételeket kreativitással kellett ellensúlyozni.…
Az Úrhatnám polgár ötfelvonásos balettkomédiája humoros életképek sorozatával mutatja be a nagyratörés őrületének forgószelébe ragadt kisembert. Jourdain úr, az…
Hogyan kérhetjük számon a Blaha aluljáróban pókember önzetlenségét, vagy egy szamuráj erkölcsi kódexét? Pest vármegyén Völgyzugoly szokásait? Ismerős a…
Füge Produkció
Stroboszkóp használata miatt az előadás megtekintését terhes anyáknak, epilepsziásoknak, valamint pacemakerrel rendelkezőknek nem javasoljuk.
Előfordul: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés…
Szakirányú tanulmányait Londonban kezdte, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem textiltervező szakán fejezte be. Az emberi test és a világ viszonya minden aspektusból érdekli, legyen az jelmez, maszk, smink, divat vagy látvány… Alternatív színházakkal közreműködve kezdte pályafutását, ahol a szűkös anyagi feltételeket kreativitással kellett ellensúlyozni. Ennek ma is nagy hasznát veszi. 2002-ben lehetősége nyílt arra, hogy a Trafóban létrehozzon egy divatszínházi előadást (Divatcirkusz), amit sikeres széria követett (Álmok a szekrényből, Recycled és PestiEsti). Munkájában fontos szerepet játszik az ösztönösség mellett a darab mondanivalójának mély értelmezése, egy viszonyokra épülő rendszer felépítése és a kompromisszumképes együttműködés a koncepció érdekében. A Magyar Szinház és Filmművészeti Egyetem doktori iskoláját 2014-ben fejezte be.
Díjak, elismerések: 2017: Színikritikusok Díja: a legjobb jelmez (Nóra – Karácsony Helmeréknél) 2009: Színikritikusok Díja: a legjobb jelmez (Jógyerekek képeskönyve); POSZT: a legjobb jelmez (Jógyerekek képeskönyve) 2008: Színikritikusok Díja: a legjobb jelmez (A nagyratörő)
Néhány munkája az elmúlt évekből: Peer Gynt, Jógyerekek képeskönyve (Örkény Színház, r: Ascher T. – „Legjobb jelmez és maszk díja” Poszt 2009, Színikritikusok díja), Sirály, Pinokkió (Katona József Színház, r: Ascher T.) Amerika, Szentivánéji Álom, Mester és Margaríta, Az óra… (Shauspielhaus Graz, r: Bodó V.), Ivanov, Az öreg hölgy látogatása, Fahrenheit 451 (Bécs, Zürich, Heidelberg r: Bodó V.) Szent Johanna, Hamlet, Sirály ( Nemzeti Színház, r: Alföldi R.), Albert Herring, Tartuffe, Iphigeneia, Platonov (München, St. Pölten, Budapest r: Alföldi R.) Mizantróp, A csillagász álma (Krétakör, r: Schilling Á.), Éjjeli menedékhely, Tél meséje (Gárdonyi G. Színház, r: Máté G.), Faust, A nagyratörő, (Gárdonyi G. Színház, r: Csizmadia T.- Színikritikusok díja 2008), Az állatfarm, Dadaisták (Katona J. Színház, r: Bozsik Y.), Alíz!, A párnaember ( r: Dömötör A.)
22/23 Charley nénje (Szécsény)
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
33 ÁLOM
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Jelmez
33 változat Haydn-koponyára
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Jelmez
A Csodatükör
Gárdonyi Géza Színház
GŐGÖSGELLA, Kevély király legkisebbik leánya, mindenkit lenéz/ SÁRGA UDVARHÖLGY
A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
Jelmez
A kaktusz virága
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Antonia
A kaukázusi krétakör
Katona József Színház
Jelmez
A NAGYVÁROSOK MÁRIÁJA - Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Jelmez
A Nagyvárosok Máriája - Maria of the Metropolis
Katona József Színház
Jelmez
A pillangók szabadok
Lovarda
Díszlet
A revizor
Vígszínház Nonprofit Kft.
Jelmez
A SOHARÓZA bemutatja: HALAS Dóra – NAGY Fruzsina: Tabu kollekció
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Rendező
Anamnesis
Katona József Színház
Jelmez
Anconai szerelmesek - Roxínház
Kaposvári Roxínház Egyesület
Díszlet, jelmez
Anconai szerelmesek - Roxínház
Kaposvári Roxínház Egyesület
Díszlet, jelmez
Anconai szerelmesek - Roxínház jubileumi est
Kaposvári Roxínház Egyesület
Díszlet – jelmez
Barillet-Grédy: A kaktusz virága - Spirit Színház
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Antonia
CARMINA BURANA - a Bolero Balett műsora
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Boldogság
Danton halála
Vígszínház Nonprofit Kft.
Jelmez
David Harrower: Blackbird
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Jelmez
David Harrower: Blackbird - az ea. után közönségtalálkozó