Déryné-díjas énekesnő, színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő- műsorvezetője, melyben 7 évig szerkeszttette és vezette az operettműsort. A Debreceni Zeneművészeti Főiskola magánének diplomája után, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája lett, ahol énekelt operát, operettet, musicalt és játszott prózai főszerepet. Vendégművészeként fellépett az ország különböző kőszínházaiban, mint például a debreceni, szegedi, kecskeméti, soproni, veszprémi, békéscsabai, nyíregyházi és…
Déryné-díjas énekesnő, színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő- műsorvezetője, melyben 7 évig szerkeszttette és vezette az operettműsort. A Debreceni Zeneművészeti Főiskola magánének diplomája után, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája lett, ahol énekelt operát, operettet, musicalt és játszott prózai főszerepet. Vendégművészeként fellépett az ország különböző kőszínházaiban, mint például a debreceni, szegedi, kecskeméti, soproni, veszprémi, békéscsabai, nyíregyházi és a Budapesti Operettszínházban. Játszott a Kassai- és a Torontói Magyar Színházban is.
- 2001-től 2010-ig a Kovács József által alapított INTEROPERETT állandó tagja volt. Az Újévi gálakoncerteket a Magyar Televízió élőben közvetítette. - 2006 és 2012-között osztrák-német nyelvterületen játszotta a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, a Bál a Savoyban és a Marica grófnő valamint a Magyar mennyegző címszerepét.
Gyakran koncertezettaz USA-ban és Kanadában, de Ausztriában, Németországban, Svájcban, Izraelben, Angliában és Finnországban.
- 2001-ben az ELTE BTK-n kulturális menedzser diploma. - 2016-ban MASTER diplomát szerzett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának magánének szakán.
Fontosabb színházi szerepei:
OPERETT, MUSICAL ÉS PRÓZA: - Franz Schubert - Berté Henrik : Három a kislány...Médi - Szigligeti Ede: Liliomfi...Mariska - Brandon Thomas-Aldobolyi-Nagy György: Charley nénje - Anni - Békeffi István - Lajtai Lajos: Mesék az írógépről...Baba - Eisemann Mihály- Szilágyi László: Tokaji aszú - Zsófi - Huszka Jenő: Mária főhadnagy...Lebstück Mária - Huszka Jenő: Lili bárónő...Lili - Lehár Ferenc: Luxemburg grófja...Angele - Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül...Pólika - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő...Sylvia - Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő...Fedora Palinska - Kálmán Imre: Marica grófnő...Marica grófnő - Szép Ernő: Háromlevelű lóhere...Marion - Johann Strauss: A cigánybáró...Szaffi - Alan Jay Lerner - Frederick Loewe:My fair lady...Eliza - Jacobi Viktor: Sybill...Sybill - Jacobi Viktor: Leányvásár...Lucy - Ábrahám Pál: Bál a Savoyban...Madeleine - Ábrahám Pál: Viktória...Viktória - Görgey Gábor - Illés Lajos: Csongor és a Tündér...Tünde, - Szirmai Albert: Mágnás Miska...Rolla - Nico Dostal: Die ungarische Hochzeit- Magyar mennyegző – Janka
OPERA: - Pietro Mascagni: Parasztbecsület...Lola - Giuseppe Verdi: Traviata...Annina - Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola... Első dáma
Filmek, tv - InterOperett újévi koncertek - "Jöjj vissza hozzám..." - Kovács József születésnapi műsora - Jó ebédhez szól a nóta
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció
Déryné-díjas színésznő, operett primadonna

Déryné-díjas színésznő, operett primadonnaa

Déryné-díjas színésznő, operett primadonna.

eMeRTon díjas musical és operett színés

Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája

Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Szerelmem, Fényes Szabolcs!
Mosoly Muzsika Produkció
Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Fényes Szabolcs -Klemen Terézia: Oda vagyok magáért…
Általános
Egyéb

Fényes Szabolcs-Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...
Mosoly Muzsika Produkció
Déryné-díjas színésznő, operett primadonna.
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...
Mosoly Muzsika Produkció
Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...
Mosoly Muzsika Produkció
Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...
Mosoly Muzsika Produkció
színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...
Mosoly Muzsika Produkció
Színész
Muskátli Kabaré
Karinthy Színház
Színész
Muskátli Kabaré
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Színész
Muskátli Kabaré
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Színész
Muskátli Kabaré (Gózon Gyula Kamaraszínház)
FÉM Arts & Café
Színész
Odavagyok magáért...
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
színésznő, Déryné -díjas primadonna
Te rongyos élet - a Váci Szimfonikus Zenekar operett estje
Zsidó Kulturális Fesztivál
Színész
Te rongyos élet...
Budaörsi Latinovits Színház
Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!