Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója.
1975-től 1976-ig raktárosként dolgozott a mocsolyás-telepi erdőgazdaságnál, majd egy évig díszletező volt a Miskolci Nemzeti Színházban. 1981-ben végezte el a Színészakadémiát, majd a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1982 és 1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban…
A zenés színház műfajának egyik legmeghatározóbb darabja, tele jobbnál jobb dalokkal, merész koreográfiával. A hírnevének megfelelően humoros és egyben…
Szellemes, érzékeny mese az emberi kapcsolatokról. Elegánsan konzervatív és mégis tele modern fordulatokkal, gondolatokkal: egy előadás, amely igazán emlékezetes…
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója.
1975-től 1976-ig raktárosként dolgozott a mocsolyás-telepi erdőgazdaságnál, majd egy évig díszletező volt a Miskolci Nemzeti Színházban. 1981-ben végezte el a Színészakadémiát, majd a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1982 és 1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott. Ezután három évet töltött a Radnóti Színpadnál, 1989-től 1991-ig pedig a Nemzeti Színház művésze volt. 1991 óta szerepel a Budapesti Kamaraszínházban. A színpad mellett a televízióban, sőt a mozivásznon is feltűnik. 1987-től 1999-ig alakította a Szomszédok című tv-filmsorozatban Vágási Ferit. 1992-ben elnyerte a Jászai Mari-díjat.
Színházi munkái: A csúnya lány A papucs A peleskei nótárius Az imposztor Bocsánat, hogy maradok... Don Juan Floridai öröklakás eladó Haramiák Harmadik Richárd Hol van az a nyár... Imádok férjhez menni Janika Játék a kastélyban Kakukkfészek Mi van a szoknya alatt? (avagy a káprázatos kisasszonyok) Mirandolina, Te drága Nem élhetek muzsikaszó nélkül Olympia Sale - Floridai öröklakás eladó Shakespeare koszorú Svejk Szegény Lázár Zsákbamacska Zűrzavaros éjszaka
Filmes munkái: 2008 Presszó 2008 Tanár úr, kérem! 2002 Nemzedékek egymás közt 2001 A titkos háború 1999 Komédiások 1993 Utrius 1992 Goldberg variációk 1988 Egy teljes nap 1987 Szomszédok 1985 Falfúró 1982 Tegnapelőtt Békés Pál - Rozgonyi Ádám: Szegény Lázár Szegény Lázár Színház az egész...
"Mi újság Szomszédok?" - Meghívott vendég Nemcsák Károly
Kálmán Imre Művelődési Központ
Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész
A cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
A doktor úr
Óbudai Kultúrális Központ
Színész
A doktor úr
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
A Doktor úr
József Attila Színház
Csató
A DOKTOR ÚR
Turay Ida Színház
Csató
A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK
Békéscsabai Jókai Színház
Konrád, valamikori barátja
A gyertyák csonkig égnek
Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft