Amatőrként kezdte pályáját 1973-ban Szegeden, a Minerva színpadon, majd 1978-tól 1 évig a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott segédszínészként. 1984-ben színészként diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, osztályvezető tanára Simon Zsuzsa volt. Először a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szerződött. 1987 és 1989 között a debreceni Csokonai…
Amatőrként kezdte pályáját 1973-ban Szegeden, a Minerva színpadon, majd 1978-tól 1 évig a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott segédszínészként. 1984-ben színészként diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, osztályvezető tanára Simon Zsuzsa volt. Először a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szerződött. 1987 és 1989 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1989-től az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának volt tagja. 2010-től előbb vendégként, majd állandó tagként, a Szegedi Nemzeti Színház művésze, de Egerben is játszik és rendezéssel is foglalkozik.
Díjak, elismerések: Szivárvány-díj (2001) SzeLaVi-díj, Eger (2020) Kölcsey-érem, Szeged (2021)
Szerepei a Szegedi Nemzeti Színházban: Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - Pickering ezredes William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója Lehár Ferenc: A mosoly országa - Gróf Lichtenfels, Liza apja Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Ralph / Dajka Dale Wasserman: Kakukkfészek - Dr. Spivey Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly - SÜVEGH ANTAL, gazdálkodó Örkény István: Macskajáték - Csermlényi Viktor Anton Pavlovics Csehov: Sirály - Pjotr Nyikolajevics Szorin, Arkagyina testvére Kovács Márton-Mohácsi testvérek: Johanna, avagy maradjunk már emberek - Szereplők László Miklós: Illatszertár - Hammerschmidt Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Simon Péter Örkény István: Tóték - Tomaji plébános Molnár Ferenc: Színház / Marsall - San-Friano báró Molnár Ferenc: Színház / Előjáték Lear királyhoz - Fodrász Papp András–Térey János: Kazamaták - Pócs Péter, honvéd tüzérezredes Peter Shaffer: Amadeus - Van Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa Gábor Andor: Dollárpapa - Brenner, a Szövetkezet igazgatója Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő - Kapitány Ben Jonson: Volpone - Leone kapitány Moliére: Tartuffe - ORGON Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél - JOGŐR, hasonlóképpen Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Lanchester Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - A lőportáros Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - Idősebb katona Csukás István-Nagy Imre Erik: Szökevény csillagok - Gazda William Shakespeare: Othello, a velencei mór - Montano, Ciprus kormányzója Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása - Rendőr Huszka Jenő - Szilágyi László: Mária főhadnagy - Biccentő Dale Wasserman: La Mancha lovagja - Kormányzó, Fogadós Szép Ernő: Május - A rendőr Szép Ernő: KÁVÉCSARNOK - Alajos Anton Pavlovics Csehov: HÁROM NŐVÉR - Kuligin, tanár, Mása férje Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt - Bradányi Iván: A KÖLYÖK - Ted, Harry Colbert, Bíró
Szerepei az egri Gárdonyi Géza Színházban: Az állhatatlan (Mihály, havasalföldi vajda, Károlyi András) A padlás (Detektív) A konyha (Főpincér) A nagyratörő (Forró János, tanácsúr) Luxemburg grófja (Lord Lanchaster) Te rongyos élet (Laboda Oszkár, ezredes) Oliver (Mr. Grimwig, a doktor) A Pál utcai fiúk (Áts Feri) 3:1 a szerelem javára (Báró Szirmay Ervin) Dezsavü (Szereplő) Éjjeli menedékhely (Medvegyev ) Legyetek jók, ha tudtok (Ignác atya) My fair lady (Pickering ezredes) A mumus (Szvetozár) Száz év magány (Prudencio Aguilar)
Rendezéseiből: Az ördögkirály kútja (Minerva produkció) Wakan Tanka-táncopera (Minerva produkció) Equus (Gárdonyi Géza Színház) Jövőre veled ugyanitt (Pinceszínház Eger) Ismeri a tejutat? (Gárdonyi Géza Színház) Hoppláda (Pinceszínház Eger) Komámasszony hol a stukker? (Székelyudvarhely, Tomcsa S.Színház), Csillagok Buffalóban (Székelyudvarhely, Tomcsa S.Színház) Pinokkió (Pinceszínház Eger) Négyszögletű kerek erdő (Pinceszínház Eger) Hagymácska (Pinceszínház Eger) Micimackó (Pinceszínház Eger) A szándék-Eszterházy (Pinceszínház Eger)
Film, televízió: Appassionata (1982) Történetek a vonaton (1983) Vérszerződés (1983) Elcserélt szerelem (1983) Te rongyos élet (1984) Redl ezredes (1985)... Mészáros hadnagy Enyéim nevében (1986) Johann Strauss: A denevér (1988) Vadon (1989) Vörös király, fehér lovag (1989) Szomszédok 90. rész (1990) 254. rész (1997) Törvénytelen (1995) Aranyoskáim (1996) Família Kft. (1996)... Angol úr A Notre Dame-i toronyőr (1997) Kisváros (sorozat) A buszon című rész (1996) Nyaral a gyilkos című rész (1996) Az esküvő című rész (1997) TV a város szélén (sorozat) Toppantó című rész (1998) Családi kör (sorozat) Törökinduló című rész (2000) Elégedetlen szülő, elégedetlen gyerek? című rész (2023)... Ede bácsi Családi album (sorozat) A kulcs című rész (2001) A Hortobágy legendája (2008) Szilai Barátok közt (sorozat) (2006, 2007, 2008, 2009)... Frici bácsi, Kinga apja Bunkerember (2010) A 3.Birodalom(Netflix) (2023) von Hindenburg
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok Hagymácska (Cipollino) - mesejáték
Általános 2
Rendező
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Mezítláb a parkban / vígjáték
Általános 2
Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Micimackó zenés mesejáték
Általános 2
Rendező
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Pinokkió / zenés mesejáték