művész


Pavletits Béla
4

Pavletits Béla

Született: 1977. május 14. (Debrecen)

Színművész.

1995-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte, ám 1996-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 2000-ben végzett prózai színész szakon Kerényi Imre osztályában.

Vendégszerepelt a Pesti Színházban, a Madách Színházban, a…

 Tovább

Aktuális programok


Tolcsvay László - Müller Péter Sziámi: Koldus és királyfi

Magyar Színház

Az előadás középpontjában két fiú története áll, egyikük szegénységben él, míg a másik a trón várományosa. Amikor sorsuk egy…

Geszti - Monori - Tasnádi: Ezeregy éjszaka

Magyar Színház

Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről,…

K. Del Aguila - G. Noriega - J. Someillan: Madagaszkár zenés kalandtúra

Magyar Színház

Vidám és látványos musical az igaz barátságról, az összetartozás erejéről, ami még a legváratlanabb helyzetekben is segítő útitársunk lehet.

Olt Tamás - Szirtes Edina "Mókus" - Váradi R. Szabolcs: TÜSKEVÁR

Magyar Színház

A Magyar Színház zenés előadásában megismerheted Tutajos és Bütyök, a két fővárosi nyolcadikos csodás nyári kalandjait. A két jó…

Dennis Martin: A KINCSES SZIGET

Magyar Színház

Az élet és a regény összekapcsolódása, gazdag cselekményessége, az előadás grandiózus vizualitása és fülbemászó dalai teszik A Kincses szigetet…

Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek

Magyar Színház

Háy János keserű komédiája garantáltan nevettet és elgondolkodtat!

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

Magyar Színház

A világirodalom egyik legszebb és legismertebb tragédiája újra a Magyar Színház színpadán. A reneszánsz Verona festői világában játszódó történetben…

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth-Radványi-Balázs: Valahol Európában

Magyar Színház

A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára.…

William Shakespeare: Hamlet

Magyar Színház

Mitől halhatatlan egy mű? Talán attól, hogy túlmutat a földi, profán dolgokon, és egyetemessé válik. A Hamlet ilyen mű...

SAKK (CHESS) MUSICAL

Magyar Színház

Miközben a világ a Mamma Mia! című zenés darab kapcsán élteti az ABBA két zenei kulcsfiguráját, addig a musical…

Színművész.

1995-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte, ám 1996-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 2000-ben végzett prózai színész szakon Kerényi Imre osztályában.

Vendégszerepelt a Pesti Színházban, a Madách Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban is. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének tagja.

Rendszeresen játszik filmekben és szinkronizál is. 2000 óta a Magyar Színház társulatának tagja.

Díjai, kitüntetései:
Főnix díj - férfi főszereplő (2010)
Agárdy-emléklánc (2012)
Farkas–Ratkó-díj (2015)
Főnix díj - férfi főszereplő (2016)
Viva la Musical! Arany Kotta Díj - második hely, legjobb musicalszínész kategóriában (2016)
Főnix díj, férfi főszereplő (2017)
Aranyérem - úszás 50 gyors 2. korcsoport; II. helyezés serleg - kosárlabda csapat – OlimpiART színészolimpia (2014)

A Magyar Színházban játszott szerepei:
Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek - Márió, volt húskereskedő
Palmer-Buzás- Paso-Kirády: SunCity - Döme
Tim Firth: Naptárlányok - Lawrence
Moliére: A fösvény - Valere
Szabó Magda – Egressy Zoltán: Tündér Lala - Aterpater
Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok - Cirifischio
Dés–Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Hosszú
R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja - Franz
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi - Erőművész, Rendőr, Matróz
Berg Judit: Rumini - Roland, Nudli
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek) - Suhajda, Szovjet Százados
Peter Stone – Jule Styne – Bob Merrill: Sugar | VAN AKI FORRÓN SZERETI - Jerry (Daphne)
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Szolga
Jeney Zoltán: Rév Fülöp - Szólád
Szerb Antal – Forgách András: Holdvilág és utasa - Szepetneki János
Janikovszky Éva – Szabó Borbála: Égigérő fű - Brenner Oszkár

Vendégművészként játszott szerepe:
Jim Steinman − Michael Kunze: Vámpí­rok bálja - Chagal

Fontosabb alakí­tásai:
Arnold Wesker: A konyha - Hans
William Shakespeare: Macbeth - MAcbeth
Ivanyos Ambrus: Vonalhúzás - Férj
Jim Steinman − Michael Kunze: Vámpírok bálja- Chagal
Charlie Smalls – Frank L. Baum: The Wiz - Gyáva oroszlán
Moises Kaufman: A nagy szemérmetlenség - Lord Alfred
Madách: Az ember tragédiája - Fiatal Ádám
Shakespeare: Szentivánéji álom - Dudás, Thisbe, Ösztövér, Hold
Szabó Magda: Régimódi történet - Ifjabb Hoffer József
Vörösmarty: Csongor és Tünde -  Berreh
Williams: Az ifjúság édes madara - Stuff
Schwartz: A király meztelen - Király
Shakespeare: Romeo és Júlia - Paris
Mérimée – Maszlobojscsikov: Carmen  -Remendado
Schwartz – Greene – Tebelak: Godspell - Jeffrey
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Fábián
Csukás István: Utazás a szempillám mögött) II. Seregély, II. Nyúl, II: Szónok, Tornatanár, II. Vakond, Hangutánzó Bagoly
Huszka – Martos: Bob herceg - Pickwick
Tom Jones – Harvey Schmidt: A fantasztikusok - A néma
Shakespeare: A windsori víg nők - Kence
Moliére: Tudós nők - Ariste
Offenbach: Orfeusz az alvilágban - Tantus
Szörényi – Bródy: István, a király - Vecellin
Rejtő – Schwajda: A néma revolverek városa - Detektív, Őr, 1. Cowboy
Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó - Buddy
Hubay Miklós: Késdobálók - Imre
Tamási Áron: Ábel - János
Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja - Az atya
Szigligeti: Liliomfi - Gyuri
Feydeau: Fel is út, le is út! - Bois-d'Enghien
Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - Munkanélküli
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac - Gascogne-i legény
Joseph Kesselring: Arzén és levendula - Mortimer
Molnár Ferenc: Liliom - Budai rendőr
N. Simon – C. Coleman – D. Fields: Sweet Charity - Daddy Brubeck, Herman
Füst Milán: A feleségem története - Dedin
Alexandre Dumas – Kiss Csaba: A Kaméliás hölgy - Bertrand
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - Marollier Hadnagy
Mark Twain: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai - Silas bácsi / Herceg
Georges Feydeau: Zsákbamacska – Budaörsi Játékszín - Lanoix
Lázár Ervin – Madák Zsuzsanna: A kisfiú meg az oroszlánok - Baltazár, cirkuszi mindenes
Nero, a véres költő - Fannius

Legfontosabb filmszerepei:
Seveled
Jófiúk
Coming out
Marslakók
Életképek
Presszó
Ott vagy még?
Hacktion
Holnap tali!

A FELESÉGEM TÖRTÉNETE

A FELESÉGEM TÖRTÉNETE

Magyar Színház
  • Egyéb
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék

A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék

Magyar Színház
  • Bertrand
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

Magyar Színház
  • Bertrand
A KINCSES SZIGET - musical

A KINCSES SZIGET - musical

Magyar Színház
  • Silver/Sam Osbourne
A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK

A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK

Magyar Színház
  • Baltazár, cirkuszi mindenes
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • FRANZ, az inas
A SZECSUÁNI JÓ EMBER

A SZECSUÁNI JÓ EMBER

Magyar Színház
  • Munkanélküli
ÁBEL - zenés játék

ÁBEL - zenés játék

Magyar Színház
  • János, városi munkás
Arnold Wesker: A konyha_

Arnold Wesker: A konyha_"AN"

Magyar Színház
  • HANS
Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Magyar Színház
  • Hans
Arzén és levendula

Arzén és levendula

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • MORTIMER
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
  • MORTIMER
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
  • Mortimer
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Magyar Színház
  • ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI

Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI

Magyar Színház
  • ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI

Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI

Magyar Színház
  • ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ,
BERG JUDIT: RUMINI

BERG JUDIT: RUMINI

Magyar Színház
  • NUDLI
Berg Judit: Rumini

Berg Judit: Rumini

Magyar Színház
  • NUDLI
Berg Judit: RUMINI

Berg Judit: RUMINI

Magyar Színház
  • ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
Berg Judit: RUMINI

Berg Judit: RUMINI

Magyar Színház
  • ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
Berg Judit: RUMINI_AN, JT

Berg Judit: RUMINI_AN, JT

Magyar Színház
  • ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
CABIRIA ÉJSZAKÁI

CABIRIA ÉJSZAKÁI

Magyar Színház
  • DADDY BRUBECK / HERMAN
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

Magyar Színház
  • DADDY BRUBECK / HERMAN
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN

Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN

Magyar Színház
  • SZOLGA
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT

Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT

Magyar Színház
  • SZOLGA
CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház

CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Szolga
CYRANO DE BERGERAC

CYRANO DE BERGERAC

Magyar Színház
  • GASCOGNE-I LEGÉNYEK
Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK

Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK

Magyar Színház
  • SUHAJDA
FAME-RENT, a hírnév ára

FAME-RENT, a hírnév ára

IG Produkció Kft.
  • Dr. Robert
FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat

FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat

Magyar Színház
  • BOIS-D'ENGHIEN
Feleségem története

Feleségem története

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dedin
Forgách András: Holdvilág és utasa

Forgách András: Holdvilág és utasa

Magyar Színház
  • Szepetneki János
Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR

Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR

Magyar Színház
  • Schikaneder
Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR

Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR

Magyar Színház
  • SCHIKANEDER
Goldoni: Chioggiai csetepaté

Goldoni: Chioggiai csetepaté

Magyar Színház
  • SZOLGA
HARISNYÁS PIPPI

HARISNYÁS PIPPI

Magyar Színház
  • Színész
Harisnyás Pippi

Harisnyás Pippi

Pécsi Nemzeti Színház
  • ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Háy J.: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Háy J.: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Magyar Színház
  • Márió, volt húskereskedő
Háy János: Házasságon innen, házasságon túl

Háy János: Házasságon innen, házasságon túl

Magyar Színház
  • FÉRFI (Feri)
Háy János: HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

Háy János: HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

Magyar Színház
  • FÉRFI (Feri)
Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Magyar Színház
  • Márió, volt húskereskedő
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Szepetneki János
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Szepetneki János
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

Magyar Színház
  • német lovagok
Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás

Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás

Magyar Színház
  • FÉRJ
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Magyar Színház
  • Brenner Oszkár, a szenesember
Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN

Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN

Magyar Színház
  • SZÓLÁD
Jeney Zoltán: Rév Fülöp

Jeney Zoltán: Rév Fülöp

Magyar Színház
  • SZÓLÁD
Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP

Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP

Magyar Színház
  • SZÓLÁD
Jon Fosse: ALVÁS

Jon Fosse: ALVÁS

Magyar Színház
  • A FÉRFI
KÖZELLENSÉG

KÖZELLENSÉG

Magyar Színház
  • Csődör
Közellenség

Közellenség

Csiky Gergely Színház
  • Csődör
KÖZELLENSÉG-

KÖZELLENSÉG-

Magyar Színház
  • Csődör
KSZF2016 - Ragó-Kszel : A hétpróba

KSZF2016 - Ragó-Kszel : A hétpróba

Kisfaludy Színház
  • Rendezte, koreografálta, játssza:
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Az atya
LA MANCHA LOVAGJA - musical

LA MANCHA LOVAGJA - musical

Magyar Színház
  • Az atya
LILIOM - külvárosi legenda

LILIOM - külvárosi legenda

Magyar Színház
  • Budai rendőr
Liliomfi

Liliomfi

Magyar Színház
  • Gyuri pincér
Lionel Bart's: OLIVER!

Lionel Bart's: OLIVER!

Magyar Színház
  • BILL SIKES, mestertolvaj
MACBETH

MACBETH

Magyar Színház
  • MACBETH Glamis thánja, később Cawdor thánja, később Skócia királya
MACSKAFOGÓ - musical

MACSKAFOGÓ - musical

Magyar Színház
  • BUDDY
Mágikus misztikus utazás

Mágikus misztikus utazás

Gyulai Várszínház
  • Színész
Mágikus misztikus utazás

Mágikus misztikus utazás

Gyulai Várszínház
  • Színész
Mézescsók és Alpaka - Szűcs Kinga gyerekversei

Mézescsók és Alpaka - Szűcs Kinga gyerekversei

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Színész
Moliére: A FÖSVÉNY

Moliére: A FÖSVÉNY

Magyar Színház
  • Valere, Anselme fia, Èlise szerelmese
Moliére: A FÖSVÉNY_JT

Moliére: A FÖSVÉNY_JT

Magyar Színház
  • Valere, Anselme fia, Èlise szerelmese
NERO, A VÉRES KÖLTŐ

NERO, A VÉRES KÖLTŐ

Magyar Színház
  • Fannius, költő
OSZTRIGÁS MICI

OSZTRIGÁS MICI

Magyar Színház
  • Marollier, hadnagy (párbajsegéd)
Osztrigás Mici

Osztrigás Mici

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Marollier, hadnagy (párbajsegéd)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Magyar Színház
  • JERRY (DAPHNE)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Magyar Színház
  • JERRY (DAPHNE)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

Magyar Színház
  • JERRY (DAPHNE)
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • FRANZ, az inas
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • FRANZ, az inas
RÉV FÜLÖP

RÉV FÜLÖP

Magyar Színház
  • SZÓLÁD
RUMINI

RUMINI

Magyar Színház
  • NUDLI
Rumini

Rumini

Pécsi Nemzeti Színház
  • ROLAND – matróz, Bandi barátja, NUDLI
SAKK (CHESS) MUSICAL

SAKK (CHESS) MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • WALTER DE COURCY
SAKK (CHESS) MUSICAL

SAKK (CHESS) MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • WALTER DE COURCY
SAKK (CHESS) MUSICAL UP

SAKK (CHESS) MUSICAL UP

PS Produkció Kft.
  • Walter de Courcy
SUNCITY - A HOLNAP TALI! - MUSICAL

SUNCITY - A HOLNAP TALI! - MUSICAL

Magyar Színház
  • Színész
Szabó Magda-Egressy Zoltán: TÜNDÉR LALA

Szabó Magda-Egressy Zoltán: TÜNDÉR LALA

Magyar Színház
  • Aterpater
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

PS Produkció Kft.
  • SENECA, KIPRIOS
Tartuffe

Tartuffe

Magyar Színház
  • Rendőrhadnagy
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK

Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK

Magyar Színház
  • Lawrence
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK

Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK

Magyar Színház
  • Lawrence
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK_

Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK_

Magyar Színház
  • Lawrence
TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

Magyar Színház
  • Silas bácsi, lelkipásztor / Herceg, mindenre kapható csibész
Tudós nők

Tudós nők

Magyar Színház
  • ARISTE, Chrysale öccse
UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL

UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL

Magyar Színház
  • Dr. Cselekmény, Olivecrona, Gyula3, Fejperec, Wekerke, Főúr, Mr. Smith
Valahol Európában

Valahol Európában

Pécsi Nemzeti Színház
  • HOSSZÚ
VALAHOL EURÓPÁBAN_JT

VALAHOL EURÓPÁBAN_JT

Magyar Színház
  • HOSSZÚ
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

PS Produkció Kft.
  • Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

PS Produkció Kft.
  • Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA musical

VÁMPÍROK BÁLJA musical

PS Produkció Kft.
  • Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

PS Produkció Kft.
  • Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER

VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER

PS Produkció Kft.
  • Chagal
Van, aki forrón szereti

Van, aki forrón szereti

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • JERRY (DAPHNE)
VONALHÚZÁS

VONALHÚZÁS

Magyar Színház
  • Játssza
VONALHÚZÁS

VONALHÚZÁS

Magyar Színház
  • Játssza
xxx Shakespeare: Rómeó és Júlia

xxx Shakespeare: Rómeó és Júlia

Magyar Színház
  • CAPULET
Zsákbamacska

Zsákbamacska

Budaörsi Latinovits Színház
  • Lanoix
Zsákbamacska

Zsákbamacska

Budaörsi Latinovits Színház
  • Lanoix
Zsákbamacska - elő-bemutató

Zsákbamacska - elő-bemutató

Budaörsi Latinovits Színház
  • Lanoix
Zsákbamacska - Senior bérlet

Zsákbamacska - Senior bérlet

Budaörsi Latinovits Színház
  • Lanoix

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat