művész


Szenthelyi Krisztián

Szenthelyi Krisztián

Született: augusztus 28.

 2012-ben Jani Gabriella énekesnőnél kezdte énektanulmányait, majd 2014-től Hormai József operaénekesnél folytatta, magánúton. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban érettségizett, ami után a Szent István Király Zenei Szakiskola tanulója lett.

2013-2014 között bemondóként működött közre több budapesti koncerten, emellett 2014-től a Virtuózok…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

 2012-ben Jani Gabriella énekesnőnél kezdte énektanulmányait, majd 2014-től Hormai József operaénekesnél folytatta, magánúton. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban érettségizett, ami után a Szent István Király Zenei Szakiskola tanulója lett.

2013-2014 között bemondóként működött közre több budapesti koncerten, emellett 2014-től a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató televíziós műsorban is dolgozott statisztaként; ekkor ismerkedett meg példaképével, Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnővel, akivel 2016-től már többször állhatott közös színpadon is. 17 éves kora óta koncertezik, első koncertje 2015 májusában volt, ugyanekkor debütált a Budavári Mátyás-templomban, ahol azóta is visszatérő fellépő. Fellépett már Oroszországban, Litvániában, Észtországban és Lettországban, valamint több magyarországi helyszínen is. 2016-ban beválasztották a Bartók Rádió, Ifjú tehetségek című műsorába, Becze Szilvia műsorvezető készített vele interjút.

Főbb koncerthelyszínek (Magyarországon): Mátyás-templom, Budapest Kongresszusi Központ, Operettszínház, Vajdahunyad vári Szabadtéri Színpad és Stefánia Palota. Fellépett együtt Miklósa Erikával, Malek Andreával, 2016-ban pedig, Mága Zoltán kérte fel jótékonysági koncertsorozatra, amelynek keretében bejárták Magyarországot. Az évek során sok énekessel dolgozott már együtt, például Kertesi Ingrid, Kováts Kolos, Pándy Piroska és Molnár Levente operaénekesekkel. Sokat szerepel a Magyar Virtuózok Kamarazenekar szólistájaként, de énekelt már a Váci Szimfonikusokkal, újévi koncerten. 2017. megalapította a fiatal tehetségekből álló Viva La Voce Leánykart. 2017. november 20-án, ismét a Budapesti Operettszínházban lépett fel egy a Rosatom által rendezett gálaesten a Máv Szimfonikus Zenekarral, Alim Shakh vezényletével. 2017-ben az V. Gregor József Énekversenyen II.helyezést ért el, és ugyanekkor nyerte el a Kodály-díjat. Továbbá a díjjal járt egy fellépési lehetőség, a Kodály-év zárókoncertjére a székesfehérvári Vörösmarty Színházba. A koncerten az Alba Regia Szimfonikusokkal énekelt Ács János a Három Tenor neves karmesterének vezényletével. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda 10.000-ik tagjává választották, az elismerést Sztevanovity Zorán adta át.

 

 

Faludi Judit in memoriam Jacqueline du Pré

Faludi Judit in memoriam Jacqueline du Pré

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Egyéb
Klasszikus koncertélmény a Mátyás-templomban

Klasszikus koncertélmény a Mátyás-templomban

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Énekes - bariton
Nyáresti hangverseny

Nyáresti hangverseny

EHA
  • ének
ŐSZI DALLAMOK

ŐSZI DALLAMOK

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Énekművész
Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon

Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Egyéb
ZENE & IRODALOM

ZENE & IRODALOM

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kodály-díjas bariton

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat