művész


Szonda  Éva

Szonda Éva

Gyerekkoromtól kezdve nagyon szerettem énekelni, gyakran felléptem az iskolai rendezvényeken, részt vettem országos versenyen, amelyekről több oklevelet őrzök ma is. Akkoriban még nem gondoltam, hogy az énekléssel komolyabban is kellene foglalkoznom, és szüleim tanácsára közgazdasági iskolát választottam. A kerületben működött Cseszka Edit vezetésével a neves Tavasz Kórus, amelynek tagja…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Gyerekkoromtól kezdve nagyon szerettem énekelni, gyakran felléptem az iskolai rendezvényeken, részt vettem országos versenyen, amelyekről több oklevelet őrzök ma is. Akkoriban még nem gondoltam, hogy az énekléssel komolyabban is kellene foglalkoznom, és szüleim tanácsára közgazdasági iskolát választottam. A kerületben működött Cseszka Edit vezetésével a neves Tavasz Kórus, amelynek tagja lettem, és elkezdtem komolyan éneket tanulni. Az érettségi után a közgazdasági egyetem helyett a Zeneakadémiát választottam. Az első felvételim azonban nem sikerült, a zenei alapok még csiszolásra szorultak. Ezért jelentkeztem a Konzervatóriumba, ahonnan Sík Olga és Bán Melitta nagyszerű munkájának köszönhetően két év múlva felvettek az akadémiára. A Zeneakadémián öt éven át Sziklay Erika volt az énektanárom. Nála ismertem és szerettem meg a dal- és az oratóriumirodalmat. A szegedi évek alatt Adorján Ilona csiszolta tovább a technikai tudásom. Feltétlenül szeretném megemlíteni Hamari Júliát, akinél néhány kurzuson vettem részt Stuttgartban. Tőle tanultam meg, hogyan kell felkészülnie egy profi énekesnek egy szerepre.

1984-ben, a diplomakoncertem után Oberfrank Gézától, a Szegedi Nemzeti Színház akkori zeneigazgatójától kaptam szerződést. Első szerepem a Nabucco Fenénája volt. Misura Zsuzsa és Gregor József énekelte a főszerepeket.

Mint minden mezzoszopránnak, így nekem is egyik szerepálmom a Carmen volt. Nagyon örültem, és persze féltem is, amikor talán kissé korán, 1985-ben megkaptam. A Carmen nemcsak a zenei anyag mennyisége, hanem a színészi feladat nagysága miatt is egyfajta érettséget követel. Az akkori Carmenem túlságosan kislányos, kevésbé izgalmas nő volt. Szerencsére majdnem egy évtizeddel később újra rám talált a szerep. A darab rendezője, Galgóczy Judit tudatosította bennem, mennyire fontos egy operaénekes számára is a zenei perfekció mellett a hiteles és természetes színpadi játék.

Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az estékre is, amelyeken két egyfelvonásos operát, Sztravinszkij Oedipus Rexét és Marco Tutino La Lupa (A Nőstényfarkas) című darabját játszottuk. Mindkét operát Galgóczy Judit rendezte, a kiváló zenei betanítás és irányítás Pál Tamás munkája volt. Szerettem azokat az Aida-előadásokat is, amelyekben Misura Zsuzsa és Tokody Ilona partnere lehettem, vagy azokat a Rigoletto előadásokat, amelyekben Gulyás Dénes volt a mantuai herceg és szívszorító Rigoletto Gyimesi Kálmán vagy Bede Fazekas Csaba. Kedves előadásom volt az a Pillangókisasszony is, amit Kerényi Miklós Gábor rendezett. Mozart mellett Puccini a kedvenc zeneszerzőm. Legkedvesebb Mozart-szerepem Dorabella, de szerettem Cherubint, és élveztem Kovalik Balázs szegedi rendezésében A varázsfuvola második dámáját is játszani.
A már említetteken kívül sokat köszönhetek Angyal Máriának, Horváth Zoltánnak, Nagy Viktornak és Békés Andrásnak. Pályám első öt évében Oberfrank Géza volt a szegedi színház zeneigazgatója, az ő irányításával roppant igényes zenei műhelymunka folyt, az utóbbi években pedig Pál Tamás dirigálásával születtek zeneileg magas színvonalú produkciók.
Sokat turnéztam, így visszatérő vendégként ismernek Hollandia színházaiban, és talán sikerült Verdi Requiemjével a francia és a spanyol, valamint A sevillai borbéllyal az angol közönség szívébe is belopni magunkat.

Itthon a koncertpódiumokon gyakran találkozhatnak velem, és rendszeres vendég voltam Győrben, ahol Szuzukit, Maddalenát, Gertrudist énekeltem. Pécsett is felléptem a Konter László rendezte Don Carlosban, Ebolit énekelem. Eboli régi nagy szerepálmom volt, és nagyon örülök, több különböző rendezésben is énekelhettem.
Bár budapesti vagyok, mégis inkább szegedinek vallom magam. Remélem, ragaszkodásom nem egyoldalú, s a szegedi közönség is magáénak érez.

Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
Giuseppe Verdi: A trubadúr (Azucena)
Giuseppe Verdi: Otello (Emilia)
Otto Nicolai : A windsori víg nők (Reichné)
Giuseppe Verdi: A trubadúr 2006-2007 (Azucena)
Otto Nicolai : A windsori víg nők 2006-2007 (Reichné)
William Shakespeare: Hamlet (Színész királyné)
Hegedűs a háztetőn (Fruma Sára)
Bartók Béla: A kékszakállú herceg (Judit)
Vántus István: Aranykoporsó (Prisca, Diocletianus felesége)
Bartók Béla: A kékszakállú herceg 2005-2006 (Judit)
Huszár Lajos: A csend (Anya)
Csajkovszkij: Anyegin 2003-2004 (Olga)
Giuseppe Verdi: Don Carlos (Eboli hercegnő, udvarhölgy)
Adriana Lecouvreur (Mademoiselle Dangeville, színésznő)
Figaro házassága (Marcellina)
Kalózkaland (Ruth, a kalózok szolgálólánya)
GIOACCHINO ROSSINI: Ory grófja (Ragonde, a Formoutiers-kastély gondnoka)
Pjotr Iljics Csajkovszkij: ANYEGIN (Filipjevna)
Giuseppe Verdi: TRAVIATA (Flora Bervoix)
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY (Suzuki, Cso-cso-szán szolgálója)

A gyertyák csonkig égnek

A gyertyák csonkig égnek

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kamilla
A királynő kalózai

A királynő kalózai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ruth, a kalózok szolgálólánya
Adriana Lecouvreur

Adriana Lecouvreur

Szegedi Nemzeti Színház
  • Mademoiselle Dangeville, színésznő
André Chénier

André Chénier

Szegedi Nemzeti Színház
  • Madelon, vak asszony
Figaro házassága

Figaro házassága

Szegedi Nemzeti Színház
  • Marcellina
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Szegedi Nemzeti Színház
  • Antónia anyja
Kalózkaland

Kalózkaland

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ruth, a kalózok szolgálólánya
Ory grófja

Ory grófja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ragonde, a Formoutiers-kastély gondnoka
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Szegedi Nemzeti Színház
  • Suzuki, Cso-cso-szán szolgálója
Rigoletto

Rigoletto

Szegedi Nemzeti Színház
  • Giovanna

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat