A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színház (jelenlegi nevén Pesti Magyar Színház), 1982-től a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színház, 1997-től a Bárka Színház, 2002-től a Nemzeti Színház tagja.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színház (jelenlegi nevén Pesti Magyar Színház), 1982-től a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színház, 1997-től a Bárka Színház, 2002-től a Nemzeti Színház tagja.
Édesanyja Dévay Camilla (Dévai Camilla, Dévay Kamilla) (1922–1998) színésznő.[3][4] Két alkalommal a színpadon is találkoztak. A Szentivánéji álom című darabban gyerekszereplőként, a Titániát játszó mama közelében lehetett. A bemutató, Németh Antal dr. rendezésében 1959. április 23-án, Kecskeméten volt. Felnőttként egy alkalommal lehettek partnerek. 1989. december 7-én, a Játékszínben volt a Janika című darab bemutatója. Az előadást Berényi Gábor rendezte. Édesapja Udvaros Béla (1925–2020) rendező egy alkalommal rendezte, az Evangélium Színházban, a Csongor és Tündében. Bemutató: 2007. november 17.
2023. június 26-án választották a nemzet színészévé Máthé Erzsi megüresedett helyére.
Díjai és kitüntetései: Rajz János-díj (1982) Filmszemle díja (1983, 1984, 1987) Jászai Mari-díj (1983) Montreali Filmfesztivál: legjobb női főszereplő (1984) Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női alakítás díja (1985) Vevey Filmfesztivál: legjobb női alakítás (1985) Moszkvai Filmfesztivál: legjobb alakítás (1987) Erzsébet-díj (1988, 1989) Kossuth-díj (1990) Déryné-díj (1995) Magyar Művészetért díj (1998) Súgó Csiga díj (2001, 2002, 2004) Gundel művészeti díj (2003, 2004) Prima díj (2004) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2005) Páger Antal-színészdíj (2015) Szörényi Éva-díj (2020) Arany Medál díj (2021) Széchenyi-örökség Okmánya (2021) A Magyar Filmakadémia életműdíja (2022) Budapest díszpolgára (2022) A Nemzet Színésze (2023) Story Zöld Csillag-díj (2024)
Szerepeiből a Nemzeti Színházban: MACSKAJÁTÉK (2019) - Orbánné ROCCO ÉS FIVÉREI (2019) - Amelie Gianelli Meggyeskert (2019) - Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna, földbirtokos Bánk bán (2017) - Gertrudis, királyné A gömbfejűek és a csúcsfejűek (2018) - Az Alkirály (2017-2019) A miniszter felesége (2016) - Zsivka, a miniszter felesége (2016-2017) CYRANO DE BERGERAC (2016) - Roxane (2015-2019) Szindbád (2015) (2015-2019) Don Quijote (2015) - Dulcinea/Hercegnő (2015-2016) Nyáron, este fél tizenegykor - egy szerelmi gyilkosság története (2014) - Maria (2014-2018) Ahogy tetszik (2014) - JAQUES (2013-2015) Johanna a máglyán (2013) - Hordók anyja (2013-2015) Mephisto (2013) - Dora Martin, a berlini sztárszínésznő (2012-2013) Ausztria - Németország (2013) - Közreműködik (2013) Amphitryon (2013) - Merkur (2012-2013) Angyalok Amerikában (2012) (2012-2013) Kvartett (2011) - Madame de Merteuil (2011-2013) Három nővér (2010) - Olga (2010-2013) Orfeusz alászáll (2009) - Lady, Jabe felesége (2009-2013) Atália (2009) - Jozabet, Joás nagynénje, Jorám lánya, a főpap hitvese (2008-2010) János vitéz I. (2009) - A gonosz mostoha (2008-2011) Oresztész (2008) - Helené (2008-2010) Warrenné mestersége (2008) - Warrenné, Kitty (2008-2009) Szigliget (2007) - Lukics Mária, drámaíró (2007-2011) Molière: Tartuffe (2006) - Elmira (2006-2013) Oidipusz (2006) - Iokaszté (2006-2009) Farsang (2005) - Mita Baston (2005-2007) Buborékok (2004) - Szidónia, Solmay neje (2004-2011) Anyám, Kleopátra (2003) - Anya, Weér Rebeka, hajdani színésznő (2003-2006) Peer Gynt - Aase (2012) A nyolcadik - Roxana, jól öltözött, idősebb nő (2010) Black & Pink (2012) III. Richárd - Margit (2004-2008) Férfi és Nő (2008-2013) Barbárok melankóliája - II. - A műveket felolvassák (2010) Férfi és Nő - Szentivánéji álom - Mendelssohn és Shakespeare együtt
Fontosabb szerepei: Ala (Mrożek: Tangó) Lavinia (O'Neill: Amerikai Elektra) Cressida (Shakespeare: Troilus és Cressida) Constance (Dumas: A három testőr) Lena (Trifonov: Csere) Polly (Brecht-Weill: Háromgarasos opera) Paquette (Bernstein-Voltaire: Candide) Goldoni: Mirandolina Riza (Bródy: A medikus) Jelena Andrejevna (Csehov: A manó) Natalja Ivanovna (Csehov: Három nővér) Rosalinda (Shakespeare: Ahogy tetszik) Armanda (Moliére: A tudós nők) Mária (Páskándi: Vendégség) Clodia (Füst Milán: Catullus) Ira (Petrusevszkaja: Három lány kékben) Monika Gall (Gombrowicz: Esküvő) Céliméne (Moliére: Mizantróp) Zilia (Heltai: A néma levente) Alkméné (Kleist: Amphitryon) Lulu (Wedekind: Pandora szelencéje - Lulu) Szofja Jegorovna (Csehov: Platonov) Isobel Glass (Hare: A titkos elragadtatás) Matilda (Walker: A büntető kéz) Táncosnő (A kínai) Cecília (Goldoni: Az új lakás) Sophie, Margarita (Halász: Önbizalom) Doris (Slade-Daniels: Jövőre veled újra) Zina (Dosztojevszkij: A nagybácsi álma) Hippolyta-Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom) Jó és/vagy rossz ember (Brecht: Jó embert keresünk) Norine (Labiche: Gyilkosság villásreggelivel) Irma (Breffort Monott: Irma, te édes) Ginevra királyné (Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország) Ritter (Bernhard: Ritter, Dene, Voss) Laura Lenbach (Krleža: Agónia) Bugár Mara (Tasnádi: Titanic vízirevü) Kreisler: Lola Blau Ranyevszkaja (Csehov: Cseresznyéskert) Kenrei-Mon-In (Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek) Feleség (Akutagava-Müller: A vihar kapujában) Frau Plastic Chicken (Tasnádi: Nexxt) Webster: Amalfi hercegnő Vivian Bearing (Edson: Fekete angyal) Anna Galactia (H. Barker: Jelenetek egy kivégzésből)
Film, TV: Rosszemberek Vámmentes házasság Pókfoci Ripacsok Szívzűr Dögkeselyű Hatásvadászok Elveszett illúziók Viadukt Te rongyos élet Solness építőmester Boszorkányszombat Redl ezredes Forog a film Kérők A nagy generáció Csók, anyu Banánhéjkeringő Hajnali háztetők Titánia, Titánia A hecc Jézus Krisztus horoszkópja Iskolakerülők Kék Duna keringő A nagy postarablás Glóbusz Jó éjt, királyfi Családi nyár Meeting Venus (Találkozás Vénusszal) Meddőhányó Csajok Érzékek iskolája Sztracsatella A világ legkisebb alapítványa A miniszter félrelép Nexxt Kávéház Magyar Szépség
John Patrick Shanley: Kétely - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Karinthy kabaré
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
KÉTELY
Belvárosi Színház
Színész
Kétely
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Kétely
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Király szilveszter
K11 Művészeti és Kulturális Központ
Színész
Klauzál színház - Kartonpapa
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Könnyű préda
Weöres Sándor Színház
KLÁRIKA, (52) hervadó szépasszony, friss özvegy
KOSSUTH-DÍJASOK - Gundel Takács Gábor pódiumműsora
MOMkult
Egyéb
KÚL-T KABARÉ - Kikötői utazás Karinthy és társai koponyája körül
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Kulissza: Udvaros Dorottya
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Egyéb
Kvartett
Nemzeti Színház
Madame de Merteuil
Liliom
Thália Színház
Muskátné
Liliom
Thália Színház
Muskátné
Magyar Kultúra Napja - Udvaros Dorottya koncert
Csili Művelődési Központ
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem valaki
Kossuth Művelődési Központ - Dabas
Színész
MAJDNEM VALAKI - lemezbemutató koncert
Gárdonyi Géza Színház
Ének
Majdnem Valaki - Udvaros Dorottya a Rumbach-ban
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Magyar Filmakadémia életműdíjával rendelkező színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem Valaki - Udvaros Dorottya koncertje
Győri Nemzeti Színház
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem Valaki - Udvaros Dorottya önálló estje
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Színész
Majdnem valaki Udvaros Dorottya zenés estje
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem valaki | Udvaros Dorottya koncertje
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Színész
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya önálló estje
Kölcsey Központ
Színész
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya önálló estje
Kölcsey Központ
Színész
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya önálló estje
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Színész
Mégis szép - Udvaros Dorottya önálló estje
Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Mégis szép- Udvaros Dorottya önálló estje
Weöres Sándor Színház
Színész
Meglepetés: Udvaros Dorottya
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Mephisto
Nemzeti Színház
Dora Martin
MITEM - Ahogy tetszik
Nemzeti Színház
JAQUES
MOST Fesztivál - Az utolsó tűzijáték
Jászai Mari Színház, Népház
Színész
MUZA-kerti napok - szombat
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Egyéb
Nulladik perc-komédia Orlai Produkció
Váci Mihály Kulturális Központ
Színész
Nyáron, este fél tizenegykor
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
MARIA
Nyáron, este fél tizenegykor - Marguerite Duras kisregénye nyomán
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Maria
Nyáron,este fél tizenegykor
Nemzeti Színház
Maria
Oidipusz
Nemzeti Színház zRt.
Iokaszté, Kar
Oidipusz
Nemzeti Színház
Iokaszté
Ők tudják, mi a szerelem-N.SZ
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Estella, a nagymama
Oresztész
Nemzeti Színház zRt.
Heléna
Oresztész
Nemzeti Színház
Helené
Orfeusz alászáll
Nemzeti Színház
Lady, Jabe felesége
Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház
Orbánné
Őszi szonáta
Thália Színház
Charlotte
Őszi szonáta
Veszprémi Petőfi Színház
Charlotte
Őszi szonáta
Thália Színház
Charlotte
Őszi szonáta
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Charlotte
Őszi szonáta
Váci Mihály Kulturális Központ
Színész
Parti Nagy Lajos: A BANDY-LÁNYOK
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Kossuth-díjas
Parti Nagy Lajos: A Bandy-lányok (zenés játék)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.
Danubia Zenekar
Aase
Pesti barokk négy Déssel és három színésszel
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Színész
Peter Quilter: Függönyt fel!
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Rendező
Peter Quilter: FÜGGÖNYT FEL!
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Rendező
R.J.Waller: A szív hídjai
Veres 1 Színház
Színész
R.J.Waller: A szív hídjai
Veres 1 Színház
Színész
Robert James Waller - Radnai Annamária: A szív hídjai
Általános
Színész
Robert James Waller: A szív hídjai
Gyulai Várszínház
Színész
Robert James Waller: A szív hídjai
Városmajori Szabadtéri Színpad
Színész
Robert James Walter: A szív hídjai
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Shakespeare királynője
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Erzsébet, Anglia királynője
Shakespeare királynője
Csiky Gergely Színház
Erzsébet, Anglia királynője
Shalom Mr. Berlin! Alföldi - Náray - Udvaros - Irving Berlin zenei élete és pályája
Zsidó Művészeti Napok
Színész
Szabó Magda : Az ajtó - főpróba
Gyulai Várszínház
Emerenc
Szabó Magda: Az ajtó
Gyulai Várszínház
Emerenc
Szabó Magda: Az Ajtó / A Nemzeti Színház előadása / HA Próza sorozat
Hírös Agóra
Emerenc
SZERETÜNK, KÁTYA JÓTÉKONYSÁGI GÁLA
Szegedi Nemzeti Színház
Fellépő művésznő
Szigliget
Nemzeti Színház zRt.
Lukics Mária, drámaíró
Szigliget
Nemzeti Színház
Lukics Mária, drámaíró
Szigligeti Kanapé talk&show: Mégis szép - Udvaros Dorottya önálló zenés estje
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -
Thália Színház
Színész
Tartuffe
Nemzeti Színház zRt.
Elmira
Tartuffe
Nemzeti Színház
Elmira
Tasnádi István (nemjó): Kartonpapa - Névőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Éva
UDVAROS DOROTTYA - előadói est és kerekasztal beszélgetés
Általános 2
Egyéb
UDVAROS DOROTTYA - önálló est
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Udvaros Dorottya estje - felolvasószínház Ady Endre és Pilinszky János műveiből
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Udvaros Dorottya koncert - Majdnem valaki
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
Udvaros Dorottya koncertje
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Udvaros Dorottya önálló estje
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Udvaros Dorottya önálló zenés estje
ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület
Színész
Udvaros Dorottya – „Majdnem valaki” lemezbemutató MR2 Akusztik+ a Müpából
Müpa
Ének
Udvaros Dorottya: Majdnem valaki
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
UDVAROS DOROTTYA: MAJDNEM VALAKI
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Warrenné mestersége
Nemzeti Színház zRt.
Warrenné, Kitty
X Abigél
Budapesti Operettszínház
Horn Mici
_Krizshow - vendégek: Udvaros Dorottya, Szabó Győző
Kultúrbrigád
Vendég
„Átutazó” Udvaros Dorottya és Dés László koncertje Vendég: Kulka János
C&M Hungary Kft.
Előadó
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!