Kárpátalján született 1985-ben. A Nyíregyházi Egyetemen szerzett diplomát német-rajz szakos tanárként, énektanulmányait pedig magánúton végezte. A fiatal tenor a Magyar Állami Operaház Kórusában kezdte a pályafutását 2012-ben, majd kisebb szerepekben is feltűnt, 2014-ben pedig a János vitéz főszerepét énekelte. Azóta a közönség több szerepben is…
Kárpátalján született 1985-ben. A Nyíregyházi Egyetemen szerzett diplomát német-rajz szakos tanárként, énektanulmányait pedig magánúton végezte. A fiatal tenor a Magyar Állami Operaház Kórusában kezdte a pályafutását 2012-ben, majd kisebb szerepekben is feltűnt, 2014-ben pedig a János vitéz főszerepét énekelte. Azóta a közönség több szerepben is láthatta, többek között Fadinard (A florentin kalap), Cecco (Élet a holdon), Cornwall (Lear), Basilio (Figaro házassága).
Főbb szerepei: Kacsóh: János Vitéz – János vitéz Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino Kodály: Székely fonó – Fiatal legény Nino Rota: A florentin kalap – Fadinard Haydn: Élet a holdon – Cecco Reimann: Lear – Cornwall hercege Mozart: Figaro házassága – Basilio, don Curzio Puccini: A Nyugat lánya – Trin, az aranyásó Gershwin: Porgy és Bess – Robbins
A bűvös szekrény
Magyar Állami Operaház
Hasszán
A cigánybáró
Magyar Állami Operaház
Ottokár
A halott város
Magyar Állami Operaház
Victorin
A kormányzó
Magyar Állami Operaház
Tonuelo
A Nyugat lánya
Magyar Állami Operaház
Trin, aranyásó
A varázsfuvola
Magyar Állami Operaház
Fiatal pap
Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar
Pásztor
Élet a Holdon
Magyar Állami Operaház
Cecco
Figaro lakodalma
Magyar Állami Operaház
Basilio
Josephine császárné
Magyar Állami Operaház
Hippolyte Charles
Lammermoori Lucia
Magyar Állami Operaház
Normanno
Nabucco
Magyar Állami Operaház
Abdallo
OperaTour - GÖRÖG/GRE
Magyar Állami Operaház
Egyéb
OperaTour - OLASZ/ITA II.
Magyar Állami Operaház
Színész
OperaTour - SPANYOL/SPA - II.
Magyar Állami Operaház
Egyéb
Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház
Robbins
Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház
Robbins
Székely fonó
Magyar Állami Operaház
Fiatal legény
Székely fonó
Magyar Állami Operaház
Fiatal legény
Tannhäuser
Magyar Állami Operaház
Heinrich
Traviata
Magyar Állami Operaház
Gastone
Traviata
Magyar Állami Operaház
Gastone
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!