Közreműködik: énekes szólisták, Nemzeti Énekkar
Vezényel: Antal Mátyás
Jóllehet, mára a klasszikus zene egyik legismertebb darabja, már csak az Európa-himnusz okán is, Ludwig van Beethoven (1770–1827) 9. szimfóniája (op. 125) jócskán megosztotta a széles közönséget és a szűkebb szakmát egyaránt. Merőben szokatlan ugyanis az, ahogyan a szimfóniában, azaz egy kifejezetten hangszeres megszólaltatásra szánt kompozícióban egyszer csak megszólal az emberi hang. Giuseppe Verdi éppoly zavartan állt a felmerülő műfajtörténeti kérdések előtt, mint Richard Wagner.
Beethoven számára sem problémamentes a mű megfogalmazása. A 9. szimfónia két, egymástól eredetileg független ötlet ötvözéséből nyerte el végső formáját: az egyik ötlet egy kórust is alkalmazó szimfónia, részben a Kórusfantázia (op. 80) mintájára, a másik pedig egy tisztán instrumentális mű d-mollban. Hosszas párhuzamos munka után, végül 1824-ben döntött a két alakuló terv egybeforrasztása mellett. Nemcsak műfajában tekint koránál jóval messzebbre Beethoven szimfóniája. Egyes passzázsok, például a második tétel kürtszólójának állásai korabeli hangszeren szinte játszhatatlanok voltak. A 9. szimfónia merít a klasszika stíluselemeiből, de főleg zárótétele révén már egyértelműen a romantika felé mutat előre. Sokatmondó tény, hogy a 19. században Liszt Ferenc és Johannes Brahms, egymástól tehát alapvetően különböző művészeti felfogást magáénak valló két alkotó, egyaránt erre a műre hivatkozott saját zeneesztétikai törekvéseinek kiindulópontjaként. A művet a Nemzeti Énekkar együttese és szólistái, illetve a Savaria Szimfonikus Zenekar Antal Mátyás vezényletével adja elő.
Jegyvásárlás
