MAJA azt érzi, lassan végre ott tart, ahol harminc évesen illene. Feladja a szabadúszást egy állandó állásért, és BARÁTJÁVAL végre kiköltöznek az egyetem óta másokkal bérelt lakásból. Az este azonban nem várt fordulatot vesz: kiderül, hogy a rég nem látott ROKON nem az igazak álmát alussza a konyhaasztalra bicsaklott fejjel, hanem meghalt. Amikor még az ANYJA is lerázza, Maja kénytelen egyedül intézkedni. A halottszállítókra várva megérkezik gyerekkori barátnője. SÁRA alig várja, hogy összemérjék, ki hol tart az életben. Telnek az órák, és az egyszerű eljárás egy végeláthatatlan, bürokratikus folyamatba torkollik. Az éjszaka folyamán Maja kezd szembesülni a mélyen eltemetett problémáival. Hiába csordogál biztonságosan, felnőttesen az élete, a boldogsága érdekében muszáj kockáztatnia. Még akkor is, ha fejest kell ugrania az ismeretlenbe. Most először.
Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig is szenvedélyes szerelemről, hatalmas fehér esküvőről álmodott, elvágyik e csodálatos mediterrán szigetről. A nagy utazást azonban nem egyedül, hanem választottja, Sky oldalán tervezi elkezdeni. Házasságkötésüket mindössze egy apróság árnyékolja be: Sophie szeretné, ha édesapja vezetné oltárhoz, akit azonban nem ismer...
Othmar Schoeck: Nyári éjszaka, Op. 58
Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313
Franz Schubert – Gustav Mahler: 14. (d-moll, „A halál és a lányka”) vonósnégyes, D. 810 – vonószenekari változat