Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”
PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER A PADLÁS
„Ég és föld között itt áll a Padlás!” A Móricz Zsigmond Színházban életre kel az ország legsikeresebb mese musicalje! Horváth Péter, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusa generációkkal szerettette meg a színházat, érdemben mesélt a hitről, a sorsról, és a szeretet erejéről.
Tette ezt úgy az 1988-as Vígszínházi bemutató óta, hogy sok ezer felnőtt várta a pillanatot, mikor mutathatja meg gyermekének, hogy „ez a Padlás jó padlás”, és hogy az ismert dallamok, és a méltán ismert mesék méltatlanul elfelejtett szereplői hogyan jutnak át az áhított múltbolygóra; hogy az embernek ott a helye, ahová született, ahol dolga van; hogy „mit ér egy Nagymama unokák nélkül”; hogy mindenki érdemel új esélyt az élettől, a másik embertől; hogy amire vágyunk, az valójában ott van előttünk.
Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”
Szereplők RÁDIÓS, aki egyszerűen.............................................................................................. Gulácsi Tamás / Dánielfy Gergő m.v. SÜNI, fiatal lány, aki hegedülni tanul..................................................................................... Bach Zsófia m.v. MAMÓKA, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről........................................................ Horváth Margit BARABÁS, B. Barabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barabással........ István István HERCEG, finomlelkű szellem, 500 éves............................................................................... Horváth Viktor KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves.......................................................................................... Szabó Nikolett LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem, 670 éves.................................................................... Gulyás Attila MEGLÖKŐ, óriási szellem, 560 éves, néma.......................................................................... Nagy Márk TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes..................................................................... Urmai Gábor DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza......................................................................... Tóth Károly ÜTEG, a detektív másik balkeze............................................................................................ Törő Gergely Zsolt ROBINSON, a gép................................................................................................................. Jenei Judit
Alkotók Díszlettervező: BOLDIZSÁR ZSOLT Jelmeztervező: MICHAC GÁBOR Koreográfus: FOSZTÓ ANDRÁS Grafikus: CSONTÓ ANDRÁS óSúgó: VIGH KATALIN Ügyelő: T-LAFOREST CSABA, HUGYECZ VIVIEN Zene: PRESSER GÁBOR Versek: SZTEVANOVITY DUSÁN Szövegkönyv: HORVÁTH PÉTER – SZTEVANOVITY DUSÁN Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA
Rendező: GÉMES ANTOS
Rádiós szerepében: november 5. 19.00 Dánielfy Gergő november 6. 10.00 Dánielfy Gergő 19.00 Gulácsi Tamás november 7. 10.00 Gulácsi Tamás november 8. 19.00 Gulácsi Tamás november 9. 19.00 Gulácsi Tamás november 14. 14.00 Gulácsi Tamás november 19. 10.00 Dánielfy Gergő 19.00 Dánielfy Gergő november 20. 19.00 Dánielfy Gergő november 21. 14.00 Dánielfy Gergő november 22. 19.00 Gulácsi Tamás november 23. 19.00 Gulácsi Tamás november 27. 10.00 Dánielfy Gergő 19.00 Dánielfy Gergő december 17. 19.00 Dánielfy Gergő december 20. 19.00 Gulácsi Tamás december 27. 19.00 Dánielfy Gergő december 28. 11.00 Gulácsi Tamás 19.00 Gulács Tamás
„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!