Harold Pinter (1930-2008) részben magyar származású, angol drámaíró. 2005-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Több híres szerzővel (Ionesco, Beckett, Albee) együtt az abszurd dráma jelentős képviselője. Drámáiból egy abszurd világ képe bontakozik ki. Félelmetes világ ez, ahol az ember létét, biztonságát, nyugalmát ismeretlen erők fenyegetik, ahol a szeretet tehetetlen, komikus gesztusokba fullad, ahol nincs lehetőség arra, hogy az egyik ember megértse a másik gondjait, vágyait, szándékait. Az abszurd dráma nem érvekkel bizonygatja az emberi állapotokat, pusztán csak bemutatja azt, konkrét színpadi képek révén. A nyelv radikális devalválására törekszik, olyan költészetre, amelynek a színpad képeiből kell kialakulnia.
A születésnap "A születésnapban a szoba, a menedék jelképe, egy kis tengerparti panzió társalgója. Ebbe a szállodába menekült Stanley, az idegbeteg muzsikus, a rideg, ellenséges világ elől. Ez a világ azonban nem engedi ki hatalmából békesség után áhítozó embert, és utána küldi pribékjeit. Egy pokoli születésnapi ünnepség során megtörik áldozatuk ellenállását, és másnap magukkal cipelik a tiltakozásra, beszédre képtelen, magatehetetlen zenészt. Az emberrablás három szemtanúja - más, más indítékból ugyan - de passzívan nézi a történteket. Ki nem ismerné a nyomasztó, szorongásos álomnak azt a fajtáját, mikor menekülnénk valamilyen veszedelem elől, de lábunk felmondja a szolgálatot, és ki vagyunk szolgáltatva a ránk törő ártalomnak. Pinter alakjai is ezt az álombeli kiszolgáltatottságot élik át." (Csiszár Imre)
Díszlettervező: Debreczeni Borbála Jelmeztervező: Harák Judit Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Az idei nyáron immár harmadik alkalommal szervezzük meg Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren SZABADTÉRI SZÍNHÁZI estjeinket, ahol népszerű, zenés-táncos sikerprodukciókkal várjuk kedves közönségünket! BÁKK Nyári KultúrKavalkád - Szabadtéren is az élmény vár!
Sziasztok, megint én vagyok az, Guszti!
Legutóbb a szülőszobán találkoztunk, ám ezúttal a munkahelyemen várlak titeket.Elhívtam tizenöt barátomat (véletlenül mindannyiunkat Gusztinak hívnak), hogy mondják el, mit gondolnak a gyereknevelésről, a házasságról és minden másról.
A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 41 éve állít emléket az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak, a középkori Európa egyik legfontosabb eseményének. E három…
A történet az 1930-as években játszódik, ahol egy árvaként kolostorban nevelkedett apáca, nevelőnőnek szegődik egy hét gyermekét egyedül nevelő tengerész…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!