Hányféle arca lehet a hegedű-zongora szonátának? Alighanem annyi, ahány ilyen műfajú mű valaha is készült. Mindenesetre az a négy kompozíció, amelyet a két virtuóz előadó, a hegedűművész Kelemen Barnabás és a fortepianón muzsikáló zongoraművész, Berecz Mihály a Haydneum zeneakadémiai fortepiano-bérletének hangversenyén megszólaltat, mindenképpen négy különböző személyes stílust és megszólalásmódot képvisel – három időszakból, hiszen Weber és Beethoven műve egyívású.
Azon is elgondolkozhatunk a művek hallgatásakor, mikor melyik hangszeré az elsőbbség – hiszen Mozart és Weber esetében még inkább zongora-hegedű szonátáról beszélhetünk, míg Schubert és Beethoven kompozíciójában már többnyire megvalósul a két hangszer egyenrangú partnerként való kezelése. A műsor legkésőbbi keltezésű műve, a nyitószám, Schubert 1816-ban komponált a-moll szonatinája négytételes, ám harmadik tétele még a bécsi klasszikát idéző menüett. Mozart 1781-ben keletkezett G-dúr szonátája kéttételes: egy egybekomponált Adagio–Allegro tételt Andantino cantabile variációsorozat követ. Weber 1801-ben írt d-moll szonátáját is két tétel alkotja: először kecses Air russe-t hallunk, majd mutatós, pezsgő rondó zárja a tömör kompozíciót. A zárószám, Beethoven c-moll szonátája igazi nagy formátumú, szenvedélyes alkotás, indulatgazdag kifejezésmóddal, virtuóz hangszerkezeléssel és boltozatos négytételes formával. Berecz Mihály (1997) és Kelemen Barnabás (1978) két különböző korosztály képviselői, ám mindketten hangszerük legjobb hazai művészei közül valók, akik számos külföldi sikert arattak – nemzetközi versenyeken és patinás koncerttermekben egyaránt.
