A műsort az egyébként igen szigorú Revizor portál kritikusa is úgy értékeli: „... másfél óráig nem unatkozunk – ez már önmagában nagy dolog, egy amerikai stand-up special ritkán hosszabb 50-60 percnél –, és jó, mert a klasszikus koncertlátogatóknak végre van hol fellélegezni. Igen, ne is tagadjuk, hogy Bősze Ádám most a komolyzenei színtér szelepe, egy olyan esemény főszereplője, ahol végre lehet hahotázni, vihorászni, matatni, cukorkát bontogatni, köhögni, köhögés közben röhögni, röhögés közben köhögni, és így tovább, mert nem fog ránk szólni senki. És végre ki lehet nevetni az operák bugyuta cselekményét, az operaszereplők hülye nevét, azt, hogy ebben a kisestélyis-frakkos „cudar világban” is van komédia és félreértés...”
Bősze Ádám előadása gyökeresen különbözik a megszokott stand-up comedyktől. Alapvetően a klasszikus zenéhez, tágabb értelemben a kultúrtörténethez kapcsolódó poénok hangoznak el, de néha az abszurd humor is megjelenik.
