Program


Bosch+Bosch

Bosch+Bosch

A BOSCH+BOSCH CSOPORT ÉS A VAJDASÁGI NEOAVANTGÁRD MOZGALOM

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

A Bosch+Bosch csoportot 1969. augusztus 27-én, éppen 50 esztendeje alapította néhány szabadkai fiatal alkotó. A kollektíva időrendileg a második ilyen szerveződés volt az egykori Jugoszláviában. Lényeges mozzanat, hogy a nagyobb kulturális és művészeti központokon kívül, az országnak ama peremvidékén jött létre, amelyben kimutatható volt a két világháború közötti magyar aktivizmus hatása (Kassák Lajos, Barta Sándor). A csoport tagjainak nagy része magyar származású volt (Csernik Attila, Ladik Katalin, Kerekes László, Szalma László, Szombathy Bálint), de a délszláv anyanyelvű tagok is jól beszélték a magyart (Slavko Matković, Ante Vukov).

Munkálkodásuk folyamán a Bosch+Bosch csoport tagjai szerteágazó képzőművészeti – és részben szépirodalmi – tevékenységet fejtettek ki, olyan művészeti és műfaji határterületeken mozogtak, melyeket nyelvi és fogalmi értelemben tágítani igyekeztek. Már közvetlenül önszerveződésük létrejötte után hátat fordítottak a hagyományos alkotói kifejezésmódnak, merészen és elszántan fordulva a nemzetközi művészet időszerű paradigmái felé. A kisvárosi lét, a határsáv furcsán beszűkült világa és az intézményi infrastruktúra hiánya nem tette számukra lehetővé a nagy nemzetközi kifutást, a jugoszláv „új művészeti gyakorlatban” azonban történetileg fontos nyomot hagytak. A kollektíva felbomlását követő években, évtizedekben néhányan közülük a korszak jelentős nemzetközi egyéniségeivé érlelődtek (Ladik Katalin, Szombathy Bálint).

A csoport munkásságának egy jelentős része az elmúlt években integrálódott a magyar művészettörténetbe, eddig azonban csak részleteiben ismerhette meg a szakmai közönség.

A kiállításon bemutatjuk még a korai 70-es években Újvidéken tevékenykedő Kôd és a (Ǝ neoavantgárd csoportok munkáit is.

Ajánlatunk


Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok? Lucienne Vatelin tisztességes feleség, esze ágába nem jut megcsalni a férjét – és az elvét tartja mindaddig, amíg a férje őt meg nem csalja. Viszont, ha ez megtörténne, arra is felkészül: talonban tartja a jóképű Babillont, hogy ha kell, legyen kivel bosszút állni… A hülyéje őrült és szerelmes bohózat – tökéletes nevettető kikapcsolódás szerelmeseknek, friss házasoknak, és hűtlenséget tervezőknek. Megszállott nőcsábászok és bosszúálló feleségek a Thália Színház Nagyszínpadán.

A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek, esély egy új életre, őrült karneváli forgatag, intrika, bosszúvágy, elégtétel és Párizs, hol jobb és könnyebb az élet... mind-mind megelevenedik Alexandre Dumas világhírű regényének zenés színházi adaptációjában.

Csak akkor láthatjuk meg a társunkban rejlő valódi értéket, hogy ha képesek vagyunk feloldani saját magunkkal kapcsolatos szorongásainkat.

Ajánló


A világ legnagyobb példányszámban eladott lemezekkel rendelkező szopránja, a legendás, GRAMMY®-díjra jelölt művész, Sarah Brightman 9 év után visszatér Magyarországra…

A görcsös férfivágyak és a női könnyűvérűség komédiája a Veres 1 Színház előadásában.

Yasmina Reza komédiája az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb nemzetközi színházi világsikere lett, számos nemzetközi díjat nyert. Párizsi bemutatója után nem…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat