Csurka István: Deficit
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
16 éven felülieknek
X és Y házaspár. Z és W szintén. Látszólag nem különböznek egymástól. Látszólag sokban különböznek egymástól. Látszólag baráti pár, látszólag nem. Látszólag unják egymást, látszólag nem. Mielőtt a gyűlölet szeretetbe menne át és fordítva, születik meg az ötlet: cseréljenek párt egy időre, egy éjszakára....
Mert valamit tenni kell, így a lét elviselhetetlen? Ha máshol nem lehet, hát az ágyban kell forradalmat csinálni...
Megtörténik a csere. Egy az egy, ami eldöntetett. Megfordul ettől a sorsuk? Mi lesz ebből? Békés játék, vagy gyilkos indulat?
Csurka István komédiája hatalmas sikerrel szerepelt már a hetvenes évek magyar színházaiban. Ma is érvényes, sőt, egyre aktuálisabb....
Rendező: Szilágyi Tibor
X Dévai Zoltán
Y Verebes Judit
Z Virág György
W Lőrinc Tímea
Jelmeztervező : Szélyes Andrea Natália
Díszlettervező : Perlaki Róbert
Művészeti munkatárs : Perlaki Ilona
....ma már kultúrtörténeti tény, hogy bő harmincöt esztendeje Csurka István ezen alkotása volt a legjobb új magyar dráma.
A Deficitnek természetesen komoly politikai mondanivalója volt akkor is – és az van most is, noha az eltelt három évtizedben jócskán megváltoztak a drámával és szerzőjével összefüggő aktualitások.
Ilyenformán nagy kérdés, hogy ki mire figyel, ki milyen hasonlóságokat és különbségeket fedez fel a hajdan legjobbnak minősített magyar színmű egykori és mai előadása között. Az alaptörténet természetesen változatlan: adva van két befutott, gyermektelen értelmiségi pár -- ők az 56 utáni, „közéletmentes” állóvízben nagyon-nagyon unják magukat.
Csurka Istvánt mindig az egyes ember történelmi dimenziókban is ábrázolható dilemmái érdekelték. Drámái ezért tulajdonképpen mindig egyazon témának a variációi, s a tematika, a tartalom azonossága mellett a poétikai variációk, eltérő alakzatok adják érdekességét. Tartalmi tekintetben persze sokféle kérdésfeltevést különböztethetünk meg a művekben. Csurka István színművei jószerivel értelmiségi drámákat, értelmiségi dilemmákat fogalmaznak meg; jelentőségük és értékük is ebben rejlik. Ha tetszik, e drámákat tematikai sorrendbe állítva az utóbbi negyven év Magyarországát is láthatjuk.
Aki utálta a rendszert, védte Csurkát. A darabbeli két jelkép közül csak az egyikről lehetett nyíltan beszélni, és az nem az ’56-ot idéző géppisztoly volt, azt valahogy egyensúlyba kellett hozni a másik tárggyal, és megmagyarázni, miért üres a hegedűtok: „X. »költségvetésében« kettős hiány, kettős deficit mutatkozik. Egyrészt úgy érzi, hogy elvesztette a konkrét forradalmi cselekvés lehetőségét. Másrészt eltűntek az eszmének azok a kézzelfogható jelképei, amelyek nevében cselekedhetne.” X. tehát „szenved, amiért nincs módja valódi tettre”, és mert „az ő világmegváltó forradalmár lelke a forradalom nélküli, megválthatatlan világban rohadt el”. Számára „a hétköznapok állóvizében” csak „ágyforradalomra” van lehetőség, ezért javasol pótcselekvés gyanánt feleségcserét a baráti házaspárnak. „X. szerint ma csak így lehet forradalmat csinálni.” (Koltai Tamás kritikájából)
Jegyvásárlás
