Az egyik legkülönösebb zsidó temető a fővárosban tagadhatatlanul a zsinagóga udvarán lévő, hisz a zsidók nem szoktak templomaik mellé temetkezni, és a kohanitáknak a sírokhoz sem szabad közel menni. Létrehozását a történelmi események kényszerítették ki.
A templom ún. orientalista stílusban épült, mór, bizánci és török elemek találhatók meg benne. Ez egy neológ zsinagóga, ami azt jelenti, hogy az istentiszteletek héberül zajlanak, a nők és a férfiak külön ülnek, a kántor énekel, és e mellett orgonazene és egy negyven tagú kórus kíséri az istentiszteletet. A felújított, 5000 sípos orgona eredetijén a megnyitón Liszt Ferenc és Saint-Saens játszott. A szentély fölött felirat látható, idézet Mózes 2. könyvéből: Napkeltétől napnyugtáig legyen dicsérve Isten magasztos neve. Az épület kinti bejárata fölött ez olvasható: És készítsenek számomra hajlékot, ahol lakhatom.
A jegy a vásárlástól számított 30 napig érvényes.
Tájékoztatjuk önöket, hogy a Rumbach Zsinagóga novembertől változatlanul csak vasárnaponként lesz nyitva.
10.00. órától 16.00. óráig.
Belépés és pénztár 15.00. óráig.
Az előre megrendelt csoportok a többi napon is tudnak jönni, előzetes egyeztetés alaplapján.
2024. November 2 -December 31-ig
10.00-16.00 óráig, Péntek 14.00 óráig
A Rumbach Zsinagóga rendezvény okán 2024. december 8. napján zárva lesz.
további napokban:
2024.12.26. 10.00.h – 18.00.h.
2024.12.27. 10.00.h – 14.00.h
2024.12.29. 10.00.h – 18.00.h.
2024.12.30. 10.00.h – 20.00.h.
2024.12.31. 10.00.h – 20.00.h.
2025.01.01. 10.00.h – 20.00.h.
2025.01.02. 10.00.h – 18.00.h.
2025.01.03. 10.00.h – 14.00.h
2025.01.05. 10.00.h – 18.00.h.
2025.01.06. 10.00.h – 18.00.h.
2025.01.07. napjától
Vasárnap-Csütörtök: 10:00-16:00
Belépés és kasszazárás: 15:00
Péntek: 10:00-14:00
Belépés és kasszazárás: 13:00
A budapesti gettó felszabadításának évfordulója alkalmából megemlékezésre kerül sor 2025.01.19-én, reggel 10.00 órakor (Vasárnap), így a Dohány Utcai Zsinagóga 11:30-ig zárva tart.
Kérünk minden kedves partnerünket, hogy ezt figyelembe véve keressenek minket csoportok szervezésével.
TOVÁBBRA IS MINDEN SZOMBATON ZÁRVA
A pénztár és a bejárat mind esetben egy órával a nyitvatartási idő vége előtt bezár!
A változtatás jogát fenntartjuk, az esetleges változásokról időben tájékoztatni fogjuk Önöket.