Férj és feleség szeretnék egymást, csakhogy ez a lehetetlennel határos,
mert férj és feleség. Túl kell élniük együtt, hogy hipnotizál az inas,
lefekvéskor halálhíre érkezik az anyósnak, a miniszterelnök belát az
ablakon, nyolc hónapra jönnek a szülési fájdalmak, és nem veszi be a
gyógyszert a gyerek. De foghúzás közben már összeomlik minden. Egyszerre
fájdalmas és végtelenül mulatságos, ahogy a valaha élt legnagyobb
bohózatíró látta saját házasságát. Különleges színházi este: Feydeau
utolsó hat egyfelvonásosa egyben. Játszódik Párizsban, 1910 körül.
Szinopszis:
Georges Feydeau drámaíró, a francia polgári komédia egyik legjelentősebb
képviselője. Párizsban született 1862. december 8-án. Származásáról
több pletyka is lábra kapott, a legvalószínűbbnek azonban az látszik,
hogy a neves regényíró, Ernest Aimé Feydeau volt az igazi apa, akinek
többek között Flaubert is jó barátja volt. Feydeau hétévesen járt
először színházban, amelynek csodálatos, kavargó világa azonnal
elbűvölte. Másnap már a leckeírás helyett színdarabot írt, igaz,
egyelőre csak a maga szórakoztatására. Később komolyan tanulmányozni
kezdte a XIX. század legnagyobb bohózatírói, színpadtechnikai
tanulmányokat is folytatott, s huszonéves korára gyakorlatilag az egész
színházi szakma a kisujjában volt. Ez azonban még nem volt elég az
üdvösséghez, s titkári állást vállalt az egyik színháznál, emellett
pedig színikritikákat gyártott egy párizsi lapnak. Közben szorgalmasan
írta darabjait is, amelyek közül A női szabót 1886-ban bemutatta a
Reneszánsz Színház. A darab a közönségnek tetszett, a kritika azonban
igencsak fanyalgott. Feydeau-t ez nem keserítette el, mert egész
életében a közönségnek, s nem a műítészeknek írt, az igazi átütő sikerre
azonban várnia kellett. Ami elkedvetlenítette az ifjú szerzőt, a
pénztelenség volt, ám az 1889-ben Marianne Carolus-Durannal kötött
házassága ezt is orvosolta. Felesége az ismert portréfestő,
Carolus-Duran lánya volt, s tisztes hozományt vitt a házasságba. Miután
anyagi gondok sem gyötörték tovább, energiáit a drámaírásnak
szentelhette. 1892-ben egyszerre három darabját is bemutatták különböző
párizsi színházak, s hamarosan nevétől volt hangos a város, ő lett a
"kacagás királya".
Fáradhatatlanul dolgozott, 1916-ig 39 színpadi művet
írt, s szinte mindegyik zajos sikert aratott. Titka voltaképpen nagyon
egyszerű: bonyolult, pergő, leleményesen és gondosan kidolgozott
cselekmény, szellemes párbeszédek, kacagtató bonyodalmak, szerepcserék
és véletlenek, a klasszikus bohózatok jól ismert szereplői,
felszarvazott férj, ostoba feleség, könnyűvérű nőcskék, ügyefogyott
szerető, öreg és csúf emberek. Szándéka nem a társadalom bírálata volt,
ennek ellenére e bohózatokban magára ismerhetett mindenki, lelepleződtek
a tisztesnek mondott, ám hazug és álszent polgári erkölcsök.
Az
ünneplések, a sikerek ellenére Feydeau élete nem volt boldog, házassága
igen korán megromlott, 1916-ban el is váltak, vagyona elúszott a
kártyaasztalnál, vagy barátaira, alkalmi szeretőire költötte.
Könnyelműségéért súlyos árat fizetett: 1918 táján valamelyik
szeretőjétől szifiliszt kapott, amely megtámadta idegrendszerét, élete
hátralévő éveiben lassan megőrült, s egy idegszanatóriumban halt meg
1921. június 5-én. A párizsi Montmartre temetőben temették el.
Színműveit nemcsak Franciaországban, hanem a világ számos pontján
bemutatták, napjainkban is gyakorta színpadra kerülnek nálunk is. Annak
idején, amikor a Vígszínház 1899-ben műsorára tűzte az Osztrigás Micit, a
darabot egyenesen pornográfnak minősítették egyes kritikusok, s óvták a
jó erkölcsű családokat megtekintésétől. Ennek ellenére máig talán ez
Feydeau legnépszerűbb műve, noha számos más darabját is bemutatták a
magyar színpadokon, a Bolha a fülbe, Az úr vadászni jár, a Vigyázz a
nőre!, a Mit jársz meztelenül, A két Champignol, a Fernand házasodik, a
Kézről kézre, A hülyéje. Művei felhőtlen szórakozást nyújtanak a
nézőknek, a játék örömét a művészeknek.
André Rieu 2025. november 28-án és 29-én visszatér Budapestre, hogy lenyűgözze közönségét egy látványos új show-val az MVM Dome-ban. A világhírű "keringő király" Johann Strauss Zenekarával és nemzetközi szólistákkal egy felejthetetlen estét ígér.