Program


Aktuális előadások



Szinte mindenkinek eljön az a pillanat az életében, amikor azt érzi: filmrendező szeretne lenni. És ilyenkor az ember pontosan tudja, hogyan is kell kinéznie annak a szúrós tekinteteket és poros pisztolytáskákat felváltva mutató, feszült csenddel teli párbaj-jelenetnek egy westernben. Hogy legalább 16 hegedűnek kell tremolóban szólnia a romantikus vígjáték utolsó nagy reptéri „majdnem-elkerülik-egymást-de-aztán-mégsem-mert-a-szerelem-mindennél-erősebb” montázsában. Hogy a mogorva zsaru idióta, tériszonyos társa végül mégis összeszedi minden bátorságát és felmászik a szakadó esőben a világítótorony tetejére, hogy megmentse barátját…

A Filmrendezők Viadala című előadásban a Momentánosok azt improvizálják, hogy filmrendezők. Az este 4 különböző stílusú, műfajú, hangulatú improvizált filmjelenettel kezdődik – 4 Momentános rendezésében. A nézők ötletei által is inspirált történetek újabb és újabb körökben bontakoznak ki, de a közönség minden kör után szavaz, hogy melyik sztori folytatódjon és melyiknek mondjunk búcsút. Az utolsó szavazás után csak egyetlen film marad, aminek így a végső, befejező nagyjelenetét is láthatjuk.

 

Praktikus információk:
Az árakat dinamikus árazással alakítjuk.

Az előadás hossza: kb. 2,5 óra (19:00-21:30), egy szünettel.
ÚJDONSÁG! A helyfoglalás immár nem érkezési sorrendben történik, hanem helyre szóló jegyet vásárolhatsz!
A színháztermet negyed órával az előadás előtt nyitjuk.
A színházi büfé az előadás előtt egy órával nyit.

 

Várunk szeretettel!

Ajánló


Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese.

A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat