Program


Aktuális előadások



Válogatás Jónás Rezső szerzeményeiből

ifj. Jónás Rezső Trió: ifj. Jónás Rezső (zongora), Jónás Géza (bőgő), Jónás Fülöp (dob)

Fiatal koruk ellenére már számos rangos jazzhelyszínen játszottak, 2022-ben a Müpa Jazz Showcase nemzetközi zsűrijének szakmai díjazottjai lettek – ők az ifjabb Jónás Rezső Trió. Az együttes 1998-as születésű névadója zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban kezdte klasszikus zongora szakon, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomázott, de tanult a londoni Royal Academy of Music-on is. 2019-ben elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjat, 2020-ban a Müpa Zeneműpályázatán díjazták egyik kompozícióját. A ritmusszekció tagjai ugyan testvérek, Rezsőnek azonban csak névrokonai. Jónás Géza – aki olyan neves művészekkel közreműködött már együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla – 2013-ban nyert felvételt a Snétberger Zenei Tehetségközpontba, 2014-ben a marosvásárhelyi International Student Jazzversenyen az Egri János Jr. Quartet tagjaként különdíjat vehetett át, 2021-ben pedig megnyerte a Magyar Jazz Szövetség Pege Aladár emlékére meghirdetett jazzbőgőversenyét. Jónás Fülöp szintén az egyik legelismertebb ifjú jazzmuzsikus.
Rendező: Zenakadémia Koncertközpont

Ajánló


Csak én. Hát persze, csak én. Ki más, ez volna az éneklés lényege, ha szólista az ember. Csak ő, az…

A sokoldalú előadóművész, zeneszerző és költő, Szarka Tamás koncertjei a magas minőségű magyar kultúrát képviselik: művészete a gyökerekből táplálkozik, előadásmódjában…

A Neoton Família a 80 as évek egyik legsikeresebb hazai pop együttese. Nemcsak itthon, de a világ számos országában jelentek…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat