A ciklus szerzőjének több más alkotásához hasonlóan egyszerre vég- és kiindulási pont: a 17. század végi, Heinrich Ignaz Franz von Biber, Johann Paul Westhoff és Johann Jakob Walther nevével fémjelzett német polifon hegedűirodalom betetőzése és olyan hatású modell, amely Eugène Ysaÿe-on és Bartók Bélán át egészen a mai napig inspirálja a zeneszerzőket. A hegedűsök „Ótestamentuma” azonban nemcsak a zeneszerzés, hanem a hangszerjáték alakulásában is nagy szerepet játszott. Nem ismert, hogy Bach ezeket a darabokat tényleges előadás céljából írta, vagy pusztán zenei tanulmánynak szánta, amelyben bemutatja, hogy mit lehet egy szál hegedűn megvalósítani az 1700-as évek elején. Akármelyik változat az igaz, a ciklus már a kortársak érdeklődését is felkeltette, a darabok népszerűsége pedig Joachim József 19. századi úttörő tevékenysége óta töretlen.
J. S. Bach: 3. (E-dúr) hegedűpartita, BWV 1006
J. S. Bach: 1. (g-moll) hegedűszonáta, BWV 1001
J. S. Bach: 2. (d-moll) hegedűpartita, BWV 1004
Kelemen Barnabás (hegedű)
Jegyvásárlás
