A szakirodalomban a nyilvánvaló oximoron ellenére is használatos jelzős szerkezet – klasszikus avantgárd – önmagában felveti az avantgárdnak és korának tulajdonított újítási potenciál viszonylagosságát. Mert a legtöbb „innovatív” gesztus hátterében ott tátong a múlt mélységes mély Thomas Mann-i kútja, amely forrásként is képes működni. Elég talán Malevics „tárgynélküli világ”-ának, a szuprematista utópiának és az orosz miszticizmusnak valamint az ikonfestészeti tradíciónak tagadhatatlan kapcsolatára utalnunk. Az előadás keretei és pozíciója sem szükségessé sem lehetővé nem teszik a mögöttünk hagyott évszázad második felében kimerítően kutatott és feldolgozott téma általános áttekintését. Ugyanígy célt tévesztene e keretek között egyetlen csomópont részletekbe menő bemutatása. Módszertani menedékként marad tehát a szubjektív kiemeléseknek s azok példákkal való illusztrálásának útja. Ennek állomásai a műalkotás (és ezáltal az alkotó) újrapozicionálásának fonalára fűzhetők fel.
Előadó: Várkonyi György Németh Lajos-díjas művészettörténész
