Közreműködik:
Váradi Marianna – szoprán
Szántó Andrea – alt
Fekete Attila – tenor
Kovács István – bariton
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Musashino Kórus (karigazgató: Kobayashi Ken-Ichiro)
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro
Ahogy Hans von Bülow egykor megjegyezte: a Requiem „Verdi újabb operája, ezúttal egyházi köntösben”. Nem vitatható a mű színpadiassága, a kifejezésmód drámai jellege – de ez a mű erénye is. Az idősödő mester a liturgikus szöveg megzenésítésekor sem tagadta meg önmagát: bámulatosan hatásos, drámai tételeket alkotott. A mű élvonalbeli énekes gárda közreműködésével, a Nemzeti Filharmonikusok előadásában hangzik fel, a tokiói Musashino Kórus karigazgatója egyben a koncert karmestere, a magyar közönség legendás kedvence, Kobayashi Ken-Ichiro.
Verdit Rossini halála, 1868 óta foglalkoztatta a halotti mise megzenésítésének terve. Először úgy gondolta, olyan nagyszabású művet kellene alkotni, amelynek minden tételét más olasz komponista írja. A terv kudarcba fulladt – Verdi azonban megkomponálta a maga részét, a Libera me-t, sőt amikor kiderült, hogy a Dies irae-re sem akad időben vállalkozó, annak vázlataiba is belefogott. Két évvel később hozzálátott, hogy a többi tételt is kidolgozza. Felgyorsította a munkát Alessandro Manzoninak, az itáliai irodalom kiemelkedő alakjának halála (1873). A zeneszerző most már kifejezetten Manzoni emlékének szánta művét, amely 1874. május 22-én hangzott el először: a milánói San Marco székesegyházban. Az előadás hatalmas sikert aratott – s a Requiem azóta is töretlenül népszerű az egész világon. A műre mindvégig jellemző az operai dallamosság, a hangszerelés páratlan színgazdagsága, az érzelmekben és indulatokban bővelkedő kifejezésmód, a láttató szuggesztivitású ábrázolás és a rendkívüli erejű kontrasztok alkalmazása.
