Program


Aktuális előadások



A Győri Filharmonikus Zenekar veszprémi bérleti hangversenyének műsorát Kodály a gyermekkor emlékeit a mester érett formáló és hangszerelő tudásával felidéző, világszerte ismert Galántai táncai indítják. A gordonkairodalom egyik legfontosabb versenyműve Joseph Haydn az 1760-as évek elején az Esterházy-zenekar kiváló gordonkása, Joseph Weigl számára alkotott, nagyszabású C-dúr gordonkaversenye, amelynek magánszólamát ez alkalommal a Berlini Filharmonikusok művésze, Stephan Koncz előadásában hallhatja a közönség. A szünet után a kortárs zene világhírű muzsikus-egyénisége, a zeneszerzőként, klarinétművészként és karmesterként egyaránt a legmagasabban jegyzett Jörg Widmann Con brio című hangversenynyitánya csendül fel, amelyet 2008-ban Beethoven ihletésére írt a német komponista. A mű egyes elemei a 7. és a 8. szimfóniára utalnak: így kézenfekvő, hogy a hangverseny záró száma Beethoven 1812 őszén készült, két évvel később bemutatott 8. szimfóniája legyen, amely kimeríthetetlen ötletességével, színes hangszerelésével, s nem utolsósorban pazar humorával – második tétele egyszerre tiszteleg a metronómot feltaláló Mälzel előtt és idézi fel Rossini a bécsi közönség körében igen népszerű muzsikáját – ma is ellenállhatatlan hatást tesz hallgatóira. A Győri Filharmonikus Zenekart a hegedűsként is ismert, visszatérő vendégkarmester, Christoph Koncz dirigálja.

Ajánló


A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátéka BEMUTATÓ: 2025. március 7. ELŐADÁSOK: 2026. július 31., augusztus 01. tervezett esőnapok: 2026. augusztus…

Arcane zenéje szimfonikus zenekar előadásában – Budapesten! Az Arcane világa lenyűgözte a rajongókat szerte a világon nemcsak lélegzetelállító animációjával, hanem…

Cseh Tamás öröksége egyedülálló, emlékezete a kortárs kultúrában közös nevező. Az előadás az élettörténetét meséli el Bérczes László 2007-ben megjelent…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat