MAGNA CUM LAUDE akusztikus koncert a Vígszínházban
A 18 éves Magna Cum Laude rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta, máig eredeti formáció gyulai próbaterméből, hogy a nagyszínpadok kiemelt attrakciója legyen. Lesták Marci billentyűssel és Török Máté dobossal kiegészülve a zenekar ma egyben a mély tartalmú, elgondolkodtató dalok előadója és a ház oldalát is valóban kirúgó fiatalos, lendületes közönség-kedvenc buli-banda. Minden állomás, Átkozott nők, Színezd újra, Túl későn, Visszhang, Főnököm, Pálinka dal, Vidéki sanzon, vagy a Köszönet, hogy csak néhányat említsünk a zenekar megannyi sikerdala közül. De a Magnának van egy másik oldala is, a „Csak ülünk és zenélünk” koncert, aminek exkluzivitása, hogy évente csak pár hasonlót vállal a zenekar. Az akusztikus koncert különlegesen hangszerelt dallamaiba belecsempészett szimfónia egészen egyedülállóan mutatja be a Magna dalok színes világát. A koncerten a legnagyobb slágerek mellett igazi unikumként a ritkán játszott dalok is felcsendülnek, így a legnagyobb rajongóknak is bőven tartogat meglepetéseket az este.
Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok?
Lucienne Vatelin tisztességes feleség, esze ágába nem jut megcsalni a férjét – és az elvét tartja mindaddig, amíg a férje őt meg nem csalja. Viszont, ha ez megtörténne, arra is felkészül: talonban tartja a jóképű Babillont, hogy ha kell, legyen kivel bosszút állni…
A hülyéje őrült és szerelmes bohózat – tökéletes nevettető kikapcsolódás szerelmeseknek, friss házasoknak, és hűtlenséget tervezőknek. Megszállott nőcsábászok és bosszúálló feleségek a Thália Színház Nagyszínpadán.
A vakáció nem indul mindenki számára felhőtlenül: Péterke, a Vadliba őrs egyetlen lány tagja betegágyba kényszerül. Barátai azonban nem hagyják, hogy unatkozzon – szó szerint cirkuszt alapítanak, hogy feldobják a nyarát. Állatkerti hajsza, magnóval rögzített oroszlánüvöltés, Lópici Gáspár, a plakátragasztó – és persze Bagaméri, a fagylaltos, aki a fagylaltját maga méri.
Különleges, egyszeri és megismételhetetlen élmény várja mindazokat, akik ellátogatnak az Erkel Színház szilveszteri showműsorára.
Velünk lesznek az Erkel Színház legnagyobb sztárjai és vendégművészei, hogy együtt búcsúztassuk A MI ELSŐ felejthetetlen évünket, egy igazán fergeteges show keretében.
Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók,…